Galló Ernő Kovács György díjas!

Kiemelt cikk

Galló Ernő Kovács György díjas!

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) nyilvánosságra hozta a 2016-os év díjazottainak névsorát. Az egyesületet minden évben több kategóriában díjazza azokat a személyeket, akik jelentőset alkottak az erdélyi kultúra és közművelődés területén. A neves színészről, rendezőről és tanárról elnevezett Kovács György-díjat kiemelkedő teljesítményt elérő színészek, vagy szakmailag is nagy jelentőségű évfordulóhoz érkező előadóművészek érdemelhetik ki.

Idén az EMKE kuratóriuma – saját indoklásuk szerint – „a kolozsvári, szatmárnémeti és marosvásárhelyi színpadokon kifejtett élményszerű, eszközgazdag színészi teljesítményeiért” a Kovács György-díjat Galló Ernő színművésznek, a Tompa Miklós Társulat tagjának adományozza.

A díjat 2016. április 9-én, szombaton délután 3 órakor adják át a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. A díjkiosztón Keresztes Attila művészeti igazgató, társulatvezető mond laudációt az ünnepeltről.

Galló Ernő színművészt legközelebb április 6-án, szerdán 17.00 órától Az üvegcipő, valamint április 9-én, szombaton és 10-én vasárnap 19.00 órától a Csárdáskirálynő előadásokban láthatja a közönség.

www.nemzetiszinhaz.ro, 2016. április 5.