Gálával ért véget a XIII. EHTET

Nagyvárad Kiemelt cikk

Gálával ért véget a XIII. EHTET

Vasárnap gálával ért véget az október 12–15. között Nagyváradon megszervezett XIII. Erdélyi Magyar Hivatásos Néptáncegyüttesek Találkozója, az est folyamán mind az öt néptáncegyüttes fellépett a Szigligeti Színház szinpadán.

A gálát a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncprodukciója nyitotta meg: a Hegyen innen, hegyen túl című előadásuk részletében a csíki székelyek és a gyimesi csángók néptánca kápráztatta el a közönséget. A két régió népviselete és egyben néptánca, népzenéje néhol egymással versenyezve, néhol egybecsengve vált egy egységes produkcióvá. Az előadást követően az együttes igazgatója, András Mihály vette át a Jankó Szép Noémi keramikus által készített emlékplakettet, illetve Tőkés Imola képzőművészeti alkotását, amelyet mindegyik együttes hazavihetett. Utóbbi annak a konstellációnak a részét képezte, ami a találkozó első napján megnyitott kiállításon is látható volt, a hajót ábrázoló alkotások mindegyik együtteshez személyesen szólnak.

Pásztor Sándor megyei tanácselnök záróbeszédében hangsúlyozta az egymáshoz való közeledés fontosságát, a hagyományok továbbadását, amelyekre a rendezvény lehetőséget is biztosított, továbbá többek között megköszönte azt, hogy a közönség jelenlétével támogatta az eseményt.
A második fellépő együttes a Háromszék Táncegyüttes volt, ők a Nagysajói emlékek című táncelőadás részletét mutatták be, zenélt a Heveder zenekar. Előadásukat követően Deák Gyula Levente, a társulat igazgatója átvette az emlékplakettet és az ajándéktárgyakat.

Kutszegi Csaba tánckritikus értékelte a továbbiakban a rendezvény négy napját, kiemelve azt, hogy a rendezvény tanúbizonyság arra, hogy a néptánc keresi az új utakat is, kíváncsiak a másképp gondolkodók véleményére is.

Ugyanakkor hangot adott az együttesek vezetői közös véleményének: a néptánc jövője attól függ, hogy képes-e izgalmas, érdekes színházzá válnia. A tánckritikus megállapítása szerint a rendezvény alatt bemutatott előadások ezt a tendenciát követik. Külön kiemelte a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes gyermekprodukcióját, ami a szórakoztatás mellett el is gondolkoztat, ugyanakkor a nézőről is szól.
Harmadik fellépőként a Nagyvárad Táncegyüttes lépett színpadra, a közönség az ő előadásukban először láthatta Liszt Ferenc Dans macabre művére alkotott táncszimfóniát.
Az Udvarhely Néptáncmű-hely Gondolatok a régiekről előadásában gyimesi csángó néptáncot adott elő, Orendi István igazgató az előadást követően átvette az emlékplakettet és az ajándéktárgyakat.

A gálát a Maros Művészegyüttes mezőmadarasi táncokat bemutató előadása zárta, Barabási Attila Csaba átvette az emlékplakettet. A gála zárómomentumaként mind az öt néptáncegyüttes meghajolt a telt házas közönség előtt. Jövőre a néptánctalálkozót Marosvásárhelyen szervezik meg.

Forrás: erdon.ro