Fusson és jótékonykodjon!

Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, 1-es futópálya Kiemelt cikk

A Budapest Airport idén is megrendezi egyedülálló rendezvényét, a Runway Run 4.0 repülőtéri jótékonysági futóversenyt.

A budapesti repülőtér a verseny nevezési díjaiból idén is a sérült és fogyatékkal élő gyermekek és családjuk sportolási lehetőségeit segítő SUHANJ! Alapítványt, valamint a brit Anthony Nolan Alapítványt támogatja, amely elsősorban a leukémiás betegek számára csontvelődonorok felkutatásával foglalkozik. A cél a tavalyi 25 ezer eurós gyűjtés túlszárnyalása.

De miért írunk most erről? Az egész Európában egyedülálló rendezvényen a légiközlekedés és a kereskedelem világából mintegy ezren állhatnak rajthoz. Az eseményen mi is ott leszünk saját csapattal, ehhez viszont szükségünk van lelkes olvasókra, akik szívesen futnának a Dívány színeiben. Szóval, ha szeret másokon segíteni és imád futni, főleg különleges helyeken, akkor olvassa el, mi is kell a regisztrációhoz:

Fontos tudnivalók

A versenyről:
• Időpont: 2016. szeptember 3., 11 óra
• Helyszín: Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér, 1-es futópálya
• Távok: 5 km egyéni, 10 km egyéni és páros (2X5 km)
A jelentkezésről:
• Cím: , a tárgyba pedig mindenképpen írja bele, hogy Dívány.
• Határidő: 2016. augusztus 15.
• Nevezési díj: 30 euró/9000 Ft

 

Forrás: divany.hu