Forr(t) a dal már!

Felvidék Hírek

Felvidéken is Forr(t) a dal már!

2017. március 20. és 24. között Tóth Péter Lóránt Radnóti-díjas versmondó, versvándor Kelet-Szlovákia magyar tannyelvű iskoláit látogatta meg a „Forr a dal már! Diákok voltak. S ők csinálták a dicsőséges forradalmat!” című rendhagyó történelem és irodalom óráival.

Tóth Péter Lóránt neve nem ismeretlen a felvidéki irodalom kedvelők körében, hiszen a tanár úr a 2015-2016-os esztendőben huszonnégy iskolát látogatott meg vidékünkön, akkor József Attila életéből, a költő verseiből készített összeállítást mutatta be nagy sikerrel „Vasútállomás” címmel.

kepatmeretezes_hu_17506439_1320588474645247_1265527772_n17821261_1320588511311910_1976971024_n

Most, az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójára készített összeállítást láthatta 9 felvidéki iskola és a krasznahorkaváraljai felnőtt közösség. Az előadás középpontjában a „pesti srácok” állnak. A korabeli jegyzőkönyveken, filmfelvételeken és visszaemlékezéseken kívül József Attila, Radnóti Miklós, Wass Albert, Ady Endre, Illyés Gyula, Buda Ferenc, Jobbágy Károly és Márai Sándor versei és prózai alkotásai röpítették vissza a hallgatóságot a Corvin köziek mindennapjaiba.

Személyes élettörténeteken, gondolatokon, félelmeken keresztül ismerhette meg a hallgatóság a történelemnek ezt a rövid, de annál erőteljesebb időszakát. A versek és az elhangzott visszaemlékezések segítettek jobban megérteni, mi is játszódott le a fiatalok lelkében, gondolataiban, amely cselekvésre, a változás akarására ösztönözte őket. Ahogy az előadó is elmondta, az időszak túl közel van ahhoz, hogy a történelem távlatából, érzelmek nélkül tudjuk szemlélni és értékelni és talán ez az, amiért nagyon nehezen érthető úgy a fiatal, mint az idősebb generáció számára. Értékként mutatott a fiatalok kezdeményezőkészségére, amely nem az erőszakot kereste akkor sem, csak a változást, és amely példát mutatott akkor az egész világnak.

”Jó előadás volt” – hangzott el a fiatalok szájából, az osztályteremből kifelé menet – „mert elgondolkodtatott”. Érdemes megállni és elgondolkodni időről időre saját magunkról is. Most, a Húsvét és Pünkösd időszakában talán még aktuálisabb is, mint máskor és kérdezzük meg magunktól: Tudunk-e most is hasonló értékrendet mutatni a világnak? Tudunk és merünk-e véleményt vállalni?

A 2016 őszén indult előadássorozat az 1956-os Emlékbizottság kiemelt programsorozataként 65 állomásból álló körútra indult a Kárpát-medencében és a Kanadában élő magyarokhoz. Ennek a turnénak voltak a záró állomásai a felvidéki iskolák.

kepatmeretezes_hu_17813897_1320581967979231_1957652146_nkepatmeretezes_hu_17522622_859752057506080_5416612564702049750_n

A „Forr a dal már” felvidéki előadásainak helyszínei:
Nagykapos, Gimnázium
Nagykapos, Szakközépiskola
Királyhelmec, Gimnázium
Kassa, Szakkay József Szakközépiskola
Szepsi, Boldog Salkaházi Sára Katolikus Iskolaközpont
Rozsnyó, Fábry Zoltán Magyar Tannyelvű Alap Iskola
Rozsnyó, Református Alapiskola
Szádalmás Magyar Tannyelvű Alapiskola
Rozsnyó Egészségügyi Szakközépiskola
Krasznahorkaváralja CSEMADOK

S akik ezeket az előadásokat a közel kettőezer diákhoz és pedagógushoz eljuttatták: Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet és Huszár László igazgató, Nagy Zsuzsanna az Ung-vidéki Patrónus Egyesület elnöke, Szitás Nagy Erika pedagógus és Nagy István igazgató – Szepsi, valamint Ambrus Ferenc író, rozsnyói helytörténész. Köszönet munkájukért!

A körút sikerességét, és hiánypótló jellegét mi sem bizonyítja jobban, hogy a versmondó testnevelő tanár az 1956-os Emlékbizottság támogatásával újabb 26 előadással látogatja meg – tervek szerint – Délvidék iskoláit, valamint Moszkva, Kijev, Szarajevó, Szentpétervár felnőtt közösségeit.

A kárpát-medencei versvándorral hamarosan hosszabb interjút olvashatnak.