Falura megy az adománybolt

Zenta Vezércikk

A Ci-Fi Civil Központ által működtetett zentai adománybolt megfizethető árú ruhaneművel és egyéb árucikkekkel látja el a környéken élőket.

 

Ősz Szabó Norbert, a zentai adománybolt üzletvezetője (Gruik Zsuzsa felvétele)

A Boško Jugović utcában található üzletbe bárki vihet be számára feleslegessé vált, ám még működőképes használati tárgyakat, megunt játékokat, háztartási eszközöket, amelyeket aztán a rászorulók jelképes összegért megvásárolhatnak. A bevételeket teljes egészében a fenntartásra fordítják, és mostanra értek el odáig, hogy önfenntartóvá váljanak – tudtuk meg Ősz Szabó Norbert üzletvezetőtől, aki elmondta, távolabbi terveik szerint a bevétel meghaladja majd a rezsit és a bérköltségeket, akkor pedig a fennmaradó összeget jótékonysági célokra fogják fordítani.

Jelenlegi terveikről elmondta, hogy szeretnék, ha az adományokból nemcsak a zentaiak, hanem a falvak lakói is részesülnének.

– Egyre többen ismerik a boltot, nagyon sok adomány is érkezik hozzánk. Szeptember közepén döntöttünk úgy, hogy felvesszük a kapcsolatot a község falvaival, és ha igény mutatkozik rá, akkor őszi ruhabörzéket szervezünk náluk. Nagyon sok jó minőségű árunk van, amelyek az üzletben már nem férnek el. Ezek a termékek így gyorsabban eljutnak majd azokhoz az emberekhez, akik nem tudnak emiatt Zentára jönni – hangsúlyozta Ősz Szabó Norbert, aki elmondta, az adományok nagyon sokfélék, de főként ruhaneműket és textilárut kapnak. Sokan a nagyszülők elhalálozása után kiürítik a házat, az ott talált tárgyakat pedig beviszik az adományboltba.

– Ennek mindig nagyon örülünk. Jó lenne, ha több használati tárgy, háztartási gép, étkészlet, edény kerülne hozzánk. Ezeket kisebb, jelképes összegért vihetik aztán haza a vásárlók, ami nekik nagyon sokat számít. Üzletvezetőként látom, mit keresnek az emberek, a poharakat például nagyon gyorsan, egy héten belül megveszik. Kapát, más szerszámokat is hoztak már, azokat is gyorsan elvitték. Nagyon örülnénk, ha minél többen hoznának ehhez hasonló tárgyakat, használati eszközöket.

Nagyon régi, idejétmúlt ruházatra azonban nincs szükségük, hiszen ezeket senki nem szeretné megvásárolni, ahogyan az elnyűtt, használhatatlanná vált termékeket sem – magyarázta a zentai adománybolt üzletvezetője.

Forrás: Magyar Szó