Falunap Újbezdánban

Horvátországi Magyar Napló Újbezdán Kiemelt cikk

Június 9-én, nyolcadik alkalommal került megrendezésre az újbezdáni falunap. A rendezvény idén is nagy népszerűségnek örvendett, annak ellenére, hogy az időjárás nem épp volt kegyes a szervezőköz. A rendezvény az Újbezdáni Ifjúsági Hagyományőrző Egyesület és a Gakovác Sporthorgász Egyesület közös szervezésében és a Baranyaszentistváni Járás támogatásával valósult meg.

A falunapi rendezvény a kezdetektől a “Bármerre visz sorsom útja, hazavágyom csendes kis falumba” mottóval a helyi és a településről elszármazott lakosok népünnepélyének számít, de sok szeretettel várják ilynekor Újbezdánba a környező magyar közösségek tagjait is a falunapi rendezvényekre. Alkalom ez a testvértelepülési kapcsolatok elmélyítésére is, de a már évek óta létező egyesületi együttműködések ápolására is.

Ugyan a rövid idő alatt leesett rekordmennyiségű eső egy-két programelem elhalasztására kényszerítette a szervezőket, a házigazdák mégis elégedetten zárhatták az idei falunapi eseménysorozatot.

A helyi Tájház egésznapos nyitvatartással várta a látogatókat. A falunap keretében kiállításra is sor került az újbezdáni Magyar Házban.- Nyolc éve rendezzük meg az Újbezdáni falunapot, amelynek keretein belül minden évben rendezünk ideiglenes kiállítást a Magyar Házban. Minden évben más-más témát dolgozunk fel, veszünk górcső alá. Idén a „vetett ágyak” , a hálószoba, az ágyneműk, a alvásra használt öltözet volt a fókuszban. A helybéli kiállítók melett, a Pélmonostor Magyar Kultúregyesület zömében újbezdáni elszármazottakból álló csoportja is állított ki. – mondta az egyesület elnöke, Sipos Zsivics Tünde.

 

Késő délután magyar nyelvű szentmisére került sor a helyi Szent Mihály arkangyalnak szentelt rómaikatolikus templomban, melyet Kirhofer Róbert helybéli plébános celebrált. Az eseménysorozat ezzel nem ért véget, hiszen 19 óra után megkezdődött a hagyományos halpaprikásfőző verseny, amelyet csakúgy, mint a falunapot, nyolcadik alkalommal tartottak meg. A versenyen huszonöt bográcsban főtt a hal. A főző versenynek több mint kettőszáz résztvevője volt. Az est folyamán Kurel Gorán gondoskodott a jó hangulatról. A szervezők gazdag tombolát is szerveztek a résztvevők számára.

A szervezők a rossz időjárás miatt elmaradt programokat a nyár folyamán falunapi ráadásként fogják megszervezni utólag.