Évadzárót tartott a Talentum

Szabadka Hírek

Vasárnap este tartotta évadzáró gálaműsorát a szabadkai Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület a Jadran Színpadon. Az előadáson fellépett a központ négy csoportja, valamint szólóénekkel és népmesével is kedveskedtek a közönségnek.       

Perdülő szoknyák, vidám arcok, jó hangulat, népzene és tánc – összefoglalva ez jellemezte a vasárnap esti évadzáró műsort. Brezovszki Anna: „Hároméves korom óta táncolok, a szüleim tartják a táncot és a testvérem is jár.”

Sebők Csáki Szintia óvodás kora óta táncol, és nagyon szereti a foglalkozásokat. „Hatévesen kezdem el azért, mert lesz tábor is, meg visznek kirándulni is sokszor.”

Csinyanov Dorkát a legkedvesebb emléke is a tánchoz köti. „Voltunk egy versenyen és ott elsők lettünk, akkor nagyon örültünk, az volt az egyik legjobb élményem.”

Ha nyár, akkor szünidő, még a táncoktatásban is. Szeptemberig elbúcsúztak egymástól a táncos lábú gyerekek és az oktatók. Brezovszki Roland, művészeti vezető, Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület, Szabadka: „Ez már a negyedik évadzáró műsorunk, közel száz gyermek van az egyesületben, négy korosztályban, óvodásoktól kezdve az ifjúsági korosztályig. Van egy általános iskolás alsós és egy felsős csapat is. Hetente kétszer tartunk próbát a gyerekeknek, szeptembertől a júniusi időszakig zajlik, számos programmal, fellépéssel.”

A gálaműsoron az óvodások bácskai gyermekjátékokat és csallóközi polgári táncokat mutattak be. Az általános iskolás korosztály sárközi és nyírségi táncot, az ifjúsági csoport pedig bodrogközi és györgyfalvi táncokat ropott a színpadon. A közönség vastapssal jutalmazta a színvonalas előadást.

 

Forrás: PannonRTV