Évadzáró mérleg – Osonó Színházműhely

Románia Hírek

Évadzáró mérleg az Osonó Színházműhelynél

Az Európai Ifjúsági Nagy Károly- díj idei nemzeti győztese, az önfenntartó társulatként működő Osonó a 2015-2016-ös évadban 1 bemutatót tartott és a 3 műsoron lévő előadást összesen 115 alkalommal játszotta 13 ország 41 településén mintegy 6.600 néző számára. A színházműhely az előadások után 103 interaktív közönségtalálkozót szervezett, 3 nemzetközi fesztiválon képviselte Romániát és Kelet Európát és 2 díjat kapott. A társulat ebben az évadban vált Regisztrált Tehetségponttá.

Az Osonó összesen 5 hónapot turnézott Európa országaiban, de a turnék mellett többször szervezett kiszállást erdélyi falvakba és szórvány településekre is. A társulat tevékenységének nagy része külföldön zajlott, mivel a finanszírozás 95 százaléka nem romániai „eredetű”. A magyarországi Tiszta Formák Alapítvány főtámogatásával működő társulat, a színházi munkán túl 107 oktatási és szociális eseményt hozott létre. A különböző kulturális programok, műhelyfoglalkozások, képzések, táborok, interaktív tréningek és szociális projektek több ezer embert mozgattak meg. A 2015. évi tevékenységet az Európai Parlament és az Aachen-i Nemzetközi Nagy Károly-díj Alapítvány közösen díjazta, így 330 jelentkező pályázat közül a független színházműhely lett az Európai Ifjúsági Nagy Károly- díj idei nemzeti győztese. A díjat azon szervezetek számára ítélik oda, amelyek a legaktívabb módon segítik a különböző hátterű, kultúrájú és etnikumú fiatalok párbeszédét, egymáshoz való közeledését.

Az Osonó Színházműhely már hozott létre előadást thaiföldi, marokkói, budapesti és olaszországi színházakkal közösen, de első alkalom, hogy egy sepsiszentgyörgyi társulattal készített koprodukciót. Az Andrei Mureșanu Színházzal közösen, Catinca Drăgănescu rendezésében, ez év februárjában Székely Csaba Bányavakság című műve került bemutatásra. A nagy sikernek örvendő előadást a következő évadban is megtekinthetik a nézők.

A sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen, az Osonó folytatta a tavaly elkezdett színjátékos képzést. A társulat két tagja – Fazakas Misi és Mucha Oszkár -, valamint Prezsmer Boglárka színházpedagógus vezetésével egy több állomásos, pedagógusok és színjátszó csoportok vezetői számára szervezett képzés- és műhelyfoglalkozás sorozatra került sor. A projekt, új résztvevők bevonásával a következő évadban is folytatódni fog.

Az egy éve bemutatott, Fazakas Misi által rendezett Ismeretlen barátok társasága avagy Piknik egy japán szőnyegen című román-magyar nyelvű előadást 70 alkalommal játszotta a társulat. A fórumszínházi produkció fontos eleme az Osonó osztálytermi projektjének, amelyre a tapasztalat szerint nagy szükség van, így a következő évadban is több belföldi és külföldi középiskolában fog fellépni a társulat a román és magyar fiatalok személyes történetein alapuló előadással.

A közel 450 alkalommal bemutatott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadás díjat szerzett a franciaországi Saint-Louisben megrendezett nemzetközi színházi fesztiválon. A dokumentarista előadásnak számos meghívása van, így a következő évadban is műsoron tartja a társulat, több erdélyi és európai helyszíneket érintve a turnék által.

A Művészeti és Népiskolával közösen, a hétvégén szervezte meg az Osonó a Színjátékosok találkozóját, amely kiemelt célja az amatőr csoportok közti kapcsolat megerősítése volt. A nyáron Ausztriában hoz létre a társulat egy nemzetközi ifjúsági projektet, amelybe Sepsiszentgyörgyről a Plugor Sándor Művészeti Líceum drámatagozatának diákjai lesznek bevonva, majd ezt követően három tábor megszervezésére kerül sor: az augusztus 14-18. között sorra kerülő, román és magyar fiatalok számára megrendezett Interetnikai Drámatáborra, az augusztus 19-24. között zajló Nemzetközi Drámatáborra, valamint az augusztus 25-29. között megrendezésre kerülő, pedagógusok számára megszervezett Színjátékos Drámatáborra.

A jövő évadban a társulat több időt tölt Budapesten, számos meghívásra és felkérésre válaszolva, projekteket és eseményeket hozva létre függetlenként, illetve koprodukcióban.

Forrás: erdély.ma