Évadzáró a Palics MME-ben

Palics Kiemelt cikk

Évadzárót tartott a Palics Magyar Művelődési Egyesület

Tánc, színielőadás, népi énekek, citeraszó, kellemes hangulat. Csütörtök eset tartotta évadzáró ünnepségét a Palics Magyar Művelődési Egyesület. A fiatalok bemutatták, mit tanultak az elmúlt évben, a közönségnek pedig tetszett a vigadalom.

Az ünnepi műsor kezdetén a legfiatalabbak léptek színpadra. A gyerekek nagyon élvezték a fellépést, alig várták, hogy megmutathassák a szüleiknek és nagyszüleiknek, hogy mit tanultak az évadban. Szabó Csongor: „2012 óta néptáncolok. Szeretem az ugrós lépéseket. Azért iratkoztam be néptáncra, mert ha nem voltam iskolában, akkor unatkoztam otthon.”

Halász Viktória: „Négy éve járok néptáncra. A tanárokat és a társaságot szeretem legjobban. Foglalkoztat a tánc, imádok tánctáborokba járni.”

A Palics MME néptánc-szakosztályaiban három korcsoportban, közel száz fiatallal foglalkoznak. Egyelőre azonban nincs saját próbatermük, ezért kénytelenek feltalálni magukat. Brezovszki Roland, néptáncpedagógus: „Eléggé kalandos a próbafolyamat. Palicson nemsokára elkészül a művelődési ház, de addig az iskolában, a helyi közösségben és a Vigadóban tudunk próbálni. Szerencsére tavasztól a Vigadóban tudtunk lenni, reméljük, hogy a jövőben is itt tudunk próbálni.”

A 11 éves Palics Magyar Művelődési Egyesület keretében több szakcsoport működik. Így a gyerekek és a felnőttek több foglalkozás közül választhatnak. Csiszár Molnár Anna, elnök, Palics Magyar Művelődési Egyesület: „Az egyesület keretében a legnépesebb a néptáncszakosztály. Külön van óvodás, alsós, felsős korosztály. A felnőttek számára is van néptánc csoportunk, de ők ma nem lépnek fel. Van citerazenekarunk, amely a Napsugár Citerazenekar nevet viseli. Ezenkívül a Palicsi Színjátszó Grund is a Palicsi Magyar Művelődési Egyesület keretében működik.”

Az egyesület tervei között szerepel egy felnőtt kézimunkacsoport indítása is. Valamint más foglalkozásokra is lenne igény, de ezeket egyelőre nem tudják megszervezni, mivel az egyesületnek még nincs saját székháza.

Forrás: PannonRTV

palics mme01

palics mme02

palics mme03