Európa jövőjéről

Lakatos János Bácsfeketehegy Kiemelt cikk

Tanulmányi hétvégét és közgyűlést tartott a Vajdasági Pax Romana – Márton Áronról szóló vándorkiállítás nyílt Bácsfeketehegyen

Szombaton a bácsfeketehegyi Kultúrotthon adott helyet a Vajdasági Pax Romana (VPR) 22. tanulmányi hétvégéjének és közgyűlésének. A keresztény értelmiségiek civil szervezetének találkozójára ezúttal is számos résztvevő érkezett, akiket Paskó Csaba plébános, a VPR elnöke köszöntött. A hagyományos ökumenikus istentiszteleten Orosz Attila bácsfeketehegyi református lelkész és bácskai esperes hirdette az igét, s fellépett a kelebiai templomi kórus is. Az eseményt Pirityiné Szabó Judit, a Magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának kapcsolattartási főosztályvezetője nyitotta meg.

Pirityiné Szabó Judit beszédében kihangsúlyozta, hogy a migránsáradat nagy veszélyt jelent a keresztény Európára, amelynek viszont meggyöngült az identitástudata. A főosztályvezető ugyanakkor arról is szólt, hogy a VPR tevékenysége összhangban áll a nemzetpolitikai államtitkárság célkitűzéseivel: a magyar iskola, a keresztény hit és identitás megőrzése. Ez alkalommal három rangos előadója volt a VPR tanulmányi hétvégéjének, s az előadások sorát dr. Korzenszky Richárd OSB, a Tihanyi Apátság perjelének Válságban az iskola? című előadása nyitotta. Korzenszky atya visszatérő előadónak számít, aki szinte minden alkalommal részt vett a VPR találkozóin. Ezúttal a magyarországi és európai oktatási rendszer hibáiról beszélt, valamint ismertette elképzeléseit az oktatás valós céljairól. A második előadást Jókai Anna, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth-díjas és József Attila-díjas magyar író- és költőnő tartotta, Kereszténynek lenni felelősség címmel. Jókai Anna előadásában a keresztény értékrend megtartásának fontosságáról beszélt, mert meglátása szerint egy keresztény életvitelű ember többet tehet a közösségért, mint egy államilag irányított szervezet. A szombati találkozó utolsó előadója Ft. Mgr. Szakály József volt, aki Gaude, Mater Hungariae! címen tartott előadást. Szakály atya előadásában magyar rituális örökségünk felfedezésének témakörét járta körbe.

A VPR tanulmányi hétvégéjének keretén belül megnyílt egy vándorkiállítás is, ami Márton Áron erdélyi püspök életét és munkásságát mutatja be. A kiállítást Gaal Gergely, a Márton Áron-emlékév Programbizottságának elnöke nyitotta meg és felszólalt Csibi Krisztina, a Magyarság Házának igazgatója is.

Forrás: Magyar Szó

Pax romana01

Pirityiné Szabó Judit üdvözli az egybegyűlteket

Pax romana02

Jókai Anna írónő volt az egyik előadó