Ételadomány családoknak

Szabadka Kiemelt cikk

Öt tonna ételadomány érkezett szombaton a szabadkai Ebéd a családnak (Obrok za porodicu) adománygyűjtő csoporthoz a belgrádi Ételbank jótékonysági szervezettől, melyből a csoport tizenöt önkéntese csomagokat állított össze, majd vasárnap szét is osztotta a rászorulók között.
– A belgrádi Ételbank egy olyan szervezetet keresett, amely jótékonykodással foglalkozik, ezért felkerestek bennünket és a tevékenységünk felől érdeklődtek. Tavaly az év közepén pályáztunk náluk, és ők úgy ítélték meg, hogy Szabadkán a mi csoportosulásunk kapja az ételadományukat. Így érkezett hozzánk a mintegy 5 tonna súlyt nyomó élelem, amelyet 400 család között osztunk szét. A szabadkai önkormányzat biztosította számunkra az élelem elszállítását a fővárosból – nyilatkozta lapunknak Dana Radomirović, a csoport egyik aktivistája.
Az adományból összeállított csomagok tartalmáról Tijana Mijović aktivista számolt be.
– Minden csomag két liter olajat, két kiló lisztet, egy kiló cukrot, pástétomot, húskészítményt/löncshúst, rizst, édes kekszeket, száraz tésztát, kész leveseket, tonhalkonzervet, ketchupot és dzsemet tartalmaz. Mintegy 250 családnak nyújtunk segítséget állandó jelleggel, a tavalyi év során több mint 500 családnak volt szüksége a támogatásunkra. A jelenlegi adománynak köszönhetően azonban újabb családokat tudunk támogatni – mondta Tijana Mijović.
Az egy évvel ezelőtt létrejött, családanyákból álló szabadkai csoportosulás olyan családokat, nyugdíjasokat, betegeket, egyedülálló szülőket segíti, akik keresetükből, nyugdíjukból nem tudnak kijönni a hónap végéig. Elsődleges céljuk, hogy senki ne maradjon éhen, azonban nemcsak élelemmel, hanem egyéb módon is segítenek a rászorulókon, tudtuk meg Josipa Rončević aktivistától.
– Amikor megismerkedünk egy családdal, és azt látjuk, hogy fürdőszoba, áram vagy egyéb alapvető szükségleteket kielégítő eszközök nélkül élnek, akkor igyekszünk jótékonyak lenni, és más módon is segíteni. Tevékenységünk során két család számára építettünk fürdőszobát, több házat felújítottunk és használt bútorokkal rendeztük be. Minden az adományozóknak és az aktivistáknak köszönhető. Az Ételbank adományát a leginkább rászoruló családok, a gyermeküket egyedül nevelő szülők, a legkisebb nyugdíjból élő idősek kapják. Nemcsak a városi helyi közösségekben, hanem a külvárosi településeken élő rászorulókra is gondoltunk. A csomagolás és a csomagosztás során odafigyeltünk a járvány miatti egészségügyi előírásokra és intézkedésekre – részletezte Josipa Rončević.
A csomagosztás a Ker helyi közösség épületében zajlott vasárnap, a peremváros településein élő idős lakosoknak viszont a csoport aktivistái szállították el az élelmet.

Forrás: Magyar Szó