Esterházy-emlékfutás

Komárom Kiemelt cikk

2017 szeptember tizedikén Komáromba érkeztek az idén először elrajtolt országos Esterházy-emlékfutás résztvevői, akik célul tűzték ki, hogy leróják kegyeletüket vértanúnk minden olyan településén, ahol Esterházy emlékét őrzik szobrok, táblák vagy egyéb jelek.

Az ilyen módon történő tisztelgés ötletgazdája és főszervezője Zsélyi Zoltán gútai veterán futó, aki több mint félszáz maraton résztvevője volt már, s aki Esterházy János egyik leglelkesebb tisztelője a Felvidéken.

A kis csapatot és segítőjüket, Ravasz Ödön volt bogyai polgármestert Komáromban Knirs Imre alpolgármester, az Egy Jobb Komáromért Társulás elnöke fogadta a mártír Nádor utcai emléktáblájánál. Megjelent az eseményen Stubendek László polgármester és Gyarmati Tihamér megyei képviselő is. Gyarmati Tihamér egyúttal lakhelyét, Szentpétert is képviselte. A komáromi emléktáblánál Zsélyi Zoltán köszöntötte a helyieket, és rövid beszédet is mondott. Sajnálatosnak nevezte, hogy ezt a Krisztust követő, a politikában is lelki tisztaságot felmutató hős embert a hazai politikum még mindig háborús bűnösnek tartja. Knirs Imre arról szólt, hogy reméli, ez a nagyszerű kezdeményezés is hozzájárul majd Esterházy rehabilitálásához.

Az emlékfutás tulajdonképpen már szombaton kezdetét vette, bár ez az esemény nem szerepelt a hivatalos programban. A futócsapat tagjai a vértanú szülőhelyén, a nyitraújlaki templomban tisztelegtek a mártír emléke előtt, testi és lelki erőt kérve szép vállalkozásukhoz. Zsélyi Zoltánék vasárnap Komárom mellett más helyszíneken, így például Búcson, Udvardon, Naszvadon, Gútán és Érsekújvárott is jártak. Mindenütt jó hangulatban történt az emlékezés, amely a szombati, tizenhatodikai, alsóbodoki Esterházy Kegyeleti Emlékhely felavatására hívja fel a figyelmet. Ott lesz a befutó is.

A kis csapat egészen Királyhelmecig fut, és szeretettel várja azon falvak képviselőit is, melyeken még nem állítottak Esterházy-emlékhelyet. A tisztelgők településük nevét tartalmazó szalagot és egy marék földet is hozzanak magukkal. A szalagok a Pekár József szepsi fafaragó mester készítette gyönyörű keresztre kerülnek majd – ezt a feszületet a futók végig viszik az országon. („A mi jelünk a kereszt…”)

A föld az alsóbodoki kegyhely barlangsírjába kerül; ott helyezik el szombaton délután a legnagyobb felvidéki magyar urnáját. A tudósítónak Istenes József, az alsóbodoki Esterházy-emlékpark és zarándokhely tervezője – aki a vasárnapi első szakaszon négy helyszínre kísérte el a futókat – elmondta, hogy mindenütt érezhető volt, milyen hatalmas tisztelet és szeretet övezi a vértanú grófot, aki a mai megbolydult világban is erőt adhat az igazságért vívott küzdelmeinkhez.

Végül álljanak itt az országjáró futók nevei, akik minden elismerést megérdemelnek már most, zarándoklatuk nyitányán is: Zsélyi Katalin, Zsélyi Zoltán, Ágh Péter, Szász Szilvia, Ravasz Eszter, Magyar Imre, Juhos Gábor és Bögi Gábor. A kis csapathoz néhány kilométer lefutására bárki csatlakozhat.

 

Forrás: Felvidek.ma