Esküvői kiállítás Hercegszöllősön

Horvátországi Magyar Napló Hercegszöllős Kiemelt cikk

A Kneževi parkovi d.o.o. pénteken, június 30-án mutatta be a felújított Iris dísztermét, amely a hercegszöllősi strandon, a Panon étterem épületében található. Ez alkalommal egy mini esküvői kiállításra is sor került.

A tavasz folyamán került felújításra a díszterem, amelyben régebben számos lakodalmat és bált tartottak. A régi termet kiszélesítették, így most akár 300 vendéget is fogadhat. A teremnek egyik attribútuma mindenképp az elegáns környezet, amelyet a medencékkel együtt szintén felújítottak és az új fényekkel még hangulatosabb helyszínt kaptak.

A terem bemutatása alkalmából egy ehhez illő esküvői kiállítást is szerveztek a látogatók számára. Ezen a kiállításon olyan vállalkozók mutatkoztak be, akiknek szolgáltatása kötődik az esküvőkhöz: kalácskészítők, borászok, virágosok, fényképészek, dekoratőrök, táncstúdió és még sorolhatnánk.

Első alkalommal szerveztünk egy ilyen jellegű rendezvényt, nagyon örülök, hogy sok vállalkozó tett eleget a meghívásunknak. Ezt a napot első sorban a leendő házasok részére szerveztük, de örülünk annak, hogy a helyi lakosság is idelátogatott. Szeretnénk, ha az emberek megszoknák azt, hogy ilyen rendezvényeink is vannak a környéken – nyilatkozta lapunknak Petrović Jasna, a Kneževi parkovi d.o.o. igazgatója.

Most mutattuk be ünnepélyes keretek között a felújított dísztermünket, amely az Iris nevet viseli. Nagyon meg vagyunk elégedve az új külsővel. Egy igazán hangulatos, kellemes környezetet kaptunk, ami valóban egy remek helyszíne lehet a családi összejöveteleknek, akár esküvőről, eljegyzésről, keresztelőről van szó – mondta az igazgató.

Az igazgató elmondta, a nyár folyamán számos programot szerveznek majd a strandon. Az első rendezvényük a Panon étterem megnyitója volt, ahol zene és gazdag ételkínálat várta a vendégeket. Július 7-én a délutáni órákban egy családi napra került sor, ahol érdekes programokkal várták a szülőket és a gyerekeket. Az esti órákban a Fluentes együttes koncertjére került sor, majd később éjszakai fürdőzés és koktélok mellett, DJ zenéjére szórakozhattak a vendégek.

Most, hogy a medencék is üzemelnek, tervünkben van, hogy a pénteki és szombati napokon éjszakai fürdőzést szervezzünk. Emellett igyekszünk minél több olyan estét szervezni, ahol a látogatók jó zene, finom étel- és italkínálat mellett szórakozhatnak. Azt hiszem a baranyaiak igénylik az effajta történéseket, fiatalok és idősebbek egyaránt, ezért igyekszünk majd minél színesebb programokat szervezni – tette hozzá Petrović Jasna.

M.LJ.