Erzsébet Tábor Kárpátalján

Tanczár Gergely csst. táborparancsnok Nádaspatak Kiemelt cikk

Erzsébet Tábor Kárpátalján- Cserkészek Jubileumi Nagytábora

15 éves kimaradás után az Erzsébet Táborok keretein belül újból Nagytábort szervezett a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség. 2017. július 4- 13. között Nádaspatakon 250 táborozó ünnepelte meg a Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség fennállásnak 25. évfordulóját.

01

Erzsébet Tábor Kárpátalján Cserkészek Jubileumi Nagytábora – csoportkép

A tábor szelleme az „Újra Együtt” jelmondat köré szerveződött. A résztvevők Kárpátalja 8 településének cserkészközösségeiből (Beregszász, Munkács, Csap, Déda, Mezőgecse, Bene, Nagyszőlős, Visk) tevődtek össze. Nagy öröm volt számunkra, hogy 19 cserkész és 5 vezető érkezett a Vajdasági Magyar Cserkészszövetségtől azért, hogy együtt táborozzanak velünk ebben a 10 napban. Az érkezett vezetők altábori törzsekben tevékenykedtek, mint ahogy a cserkészek is az öt altábor valamelyikébe integrálódtak.

03

Vajdasági kontingens

A tábor célja a találkozás volt, amely lehetőséget teremtett arra, hogy a Kárpátalján működő csapatok ne csak évről évre a saját csapattáboraikban erősítsék közösségeiket, hanem nyissanak más működő csapatok felé, illetve találkozzanak hasonló sorsú, más országban élő magyar cserkészek közösségeivel.

A tábor kerettörténetének Gárdonyi Géza Egri csillagok c. művét választottuk. Legfőbb érv a választás mellett a várkapitány személye volt, hiszen Dobó István születésének helye a mai Kárpátalja területén található. A táborozók egyik nap meg is látogatták hősünk szülővárának romjait Szerednyén. A nagytáborba őrsök jelentkezhettek, akik korosztályuknak megfelelő altáborokba kerültek. A táborszervezés mindemellett lehetőséget teremtett az egyénileg jelentkező cserkészeknek is, ők a helyszínen szerveződtek őrsökbe. A Bognár bástyában (altáborvezető Jakab Annamária cst.) és a Lovász bástyában (altáborvezető Ilosvay Henrietta csst.) cserkész korosztályú gyermekek, míg a Pajzskészítő bástyában (altáborvezető Tominec Mihály csst.) rover korosztályú cserkészek élték mindennapjaikat, építették és erőssítették az egri vár falait.

A tábori programok három típusban szerveződtek: őrsi, altábori, nagytábori. Életkori sajátosságoknak megfelelően napról napra készültek cserkészeink a nagy csatára a Jumurdzsák vezette török csapatok ellen. A kárpátaljai Erzsébet-tábor táborozói táncházon vehettek részt, a számukra készített akadályversenyen tették próbára ügyességüket, megismerkedtek népi mesterségekkel (agyagozás, gyertyaöntés, szappankészítés, nemezelés, fafaragás, csuhéfonás, stb.), és még megannyi élményelem szolgálta a táborozók örömét és harci felkészültségét.

02

A kárpátaljai cserkészek nincsenek sokan, nem beszélhetünk ezres létszámról, nincs sok cserkészcsapat, viszont a meglévő közösségek lelkesek, ragaszkodnak fogadalmukhoz, egymáshoz. Egy nagy család vagyunk mi itt a keleti végeken. Nagy öröm volt számunkra, hogy nagy létszámú kontingens érkezett a Vajdaságból és hogy viharban és napsütésben velünk töltötték ezt a 10 napot.

Tanczár Gergely csst. táborparancsnok

Forrás: Délvidéki Civil Portál