Érte-m Te-tted Díj 2018

Kiemelt cikk

A Messzehangzó Tehetségek Alapítvány azzal a céllal hozta létre az ÉRTE-m TE-tetted Díjat, hogy lehetőséget biztosítson diákoknak, tanítványoknak arra, hogy mentor tanáraik, nevelőik felé viszonozhassák és kifejezhessék megbecsülésüket.

A gyermekekkel, fiatalokkal foglalkozó szakembereket elismerő díjra diákok egyénileg és csoportként, 4 kategóriában jelölhetik az őket támogató magyarországi és határontúli felnőtteket:

– AKI ÉSZREVETT- művészeti, természettudományos és informatikai ismereteket átadó pedagógus, nevelőtanár, aki felfedezte és támogatta diákjaiban az alkotóképességet és a tudásvágyat és aki erre szabadidejéből is sokat áldozott; vagy

– AKI MEGÉRTETT- iskolapszichológus, gyermekpszichológus, családgondozó, akivel bizalmas kapcsolatban, nehézségeikkel és problémáikkal mindig őszintén fordulhatnak a gyerekek és aki humorával, kedvességével, nyitottságával segít leküzdeni a nehézségeket; vagy

– AKI MEGLÁTTA BENNEM- szakkörök, művészeti és tudományos diákcsoportok vezetője, aki türelmesen és jó szervezőkészséggel támogatja és felkészíti tanítványait a tanulmányi versenyekre, csapatmunkára, aki energiákat mozgatott meg bennük céljaik elérése érdekében; vagy ű

– AKI HITT BENNEM- mentor és nevelő tanárok, akiknek lelkesítésére, irányítására, támogatására, határozottságára mindig bátran számíthatnak a fiatalok.

Az ÉRTE-m TE-tted Díjra 2018. február 20-ig várjuk a jelöléseket egy online felületen az alábbiak szerint:
• írd meg nekünk a díjra jelölt nevét és elérhetőségét; valamint
• kérjük, hogy írj egy max. 1500 karakteres ajánlást, amelyben bemutatod, hogy a jelölted mitől különleges és kivételes személy számodra, miben és hogyan értetek el közös sikereket, eredményeket!

A díjazottak személyére vonatkozóan várunk egyéni jelöléseket és diákcsoportok javaslatát. Határontúlról érkező pályázatokat is örömmel fogadunk. Jelölni kizárólag az online felületen lehet február 20-ig.

A jelölések közül az Alapítvány Kuratóriuma mellett a zsűri tagjai – köztük a művészet, a tudományok és az oktatás területén kiemelkedő szakemberek – választják ki az 5 díjazottat, akik 2018. évben az ÉRTE-m TE-tted Díj anyagi – személyenként 100.000 Ft – és erkölcsi elismerésében részesülnek.

A zsűri a kivételes, különleges gondossággal és figyelmességgel összeállított egyedi, innovatív jelöléseket is díjazza:
• Egyéni jelölő: családi belépőjegy az AQUARÉNA- MOGYORÓDI CSÚZDAPARKBA (felhasználható: 2018 vakáció)
• Csoportos jelölők: egynapos erdei iskola program és étkezés a VACKORVÁR ERDEI ISKOLÁBAN

Jelöld Te is azt a felnőtt segítőt, aki észrevett, aki megértett, aki meglátta Benned vagy aki hitt Benned! További információ, pályázati űrlap és részletes kiírás: http://messzehangzo.hu/?p=9484

 

Forrás: civilhirugynokseg.hu