A képviselőház másodjára szavazta meg, hogy nem szüntethetők meg, illetve nem szervezhetők át anyanyelvi osztályok az érintett kisebbség érdekképviseletének jóváhagyása nélkül.
Pontosabban, nem kerülhető meg a Nemzeti Kisebbségi Tanács oktatási szakbizottságának vagy az illető kisebbség parlamenti képviseletének véleménye. Ám ahhoz, hogy mindez jogerőre emelkedhessék, szükséges még a szenátus rábólintása is.
Győzelemről korai még beszélni tehát, egy jobb irányba vezető lépést említhetünk. Persze, számos hasonló gesztusra lenne még szükség ahhoz, hogy minden nemzeti közösség tagjai érezzék, nem a beolvasztásukra törekszik a központosított hatalom, hanem arra, hogy anyanyelvét, kultúráját mindenki gondtalanul őrizhesse. E mostani döntés egyébként azután született, hogy egy júniusban már elfogadott törvénytervezetet megfontolásra küldött vissza az államfő. Klaus Iohannis akkor azt kifogásolta, hogy a szövegben „nyelvi vagy nemzeti kisebbségek” kifejezés szerepelt, holott a közoktatási kerettörvény (amelyet a jogszabály módosít) nem határozza meg a „nyelvi kisebbségek” fogalmát.
A honatyák most sem bíbelődtek sokat a magyarázkodással, a képviselőház oktatási szakbizottsága nem pontosította, hanem inkább törölte a tervezetből a vitatott fogalmat. És figyelve a szász származású elnök óhajára, kiegészítették a törvényt azzal is, hogy azokon a településeken, ahol valamely nemzeti kisebbség lokális többséget alkot, a román tannyelvű osztályokat csak minisztériumi jóváhagyással lehet megszüntetni vagy átszervezni.
A szerdai képviselőházi szavazáson azért így is elég pontosan lemérhető a politikusok nemzeti közösségekhez való viszonyulása. Hogy a kormányoldal támogatja, az inkább alkunak tulajdonítható, mintsem a szociálliberálisok meggyőződésének. Megszavazták, már önmagában ez is eredmény, csak messze még a várt szemléletváltás. S hogy kisebbségek tekintetében továbbra sincs igazi áttörés, érzékelteti az ellenzékiek szavazata: a Băsescu által alapított párt tizennégy képviselője ellene voksolt, a többiek – a liberálisok és a Mentsétek meg Romániát Szövetség tagjai – pedig tartózkodtak, mintha ördögtől való kérdésben kellett volna állást foglalniuk. Dúlhat bármennyire látványosan a politikai belháború, arra mindig marad elegendő erőforrás, figyelem, hogy a politikusok egy része jelezze az itt élő társnemzeteknek, ki az úr a háznál.
Mégis, eme alsóházi fordulat azt is igazolja, valamiféle előrelépés azért lehetséges, éppen ezért tapodtat sem lehet hátrálni, illetve engedni azokból a jogos elvárásokból, amelyek nem csupán a romániai magyarságot illetik meg, hanem bármelyik itt élő nemzeti kisebbséget. S miként e mostani fejlemény is főként a szórványban élők számára létfontosságú, bármilyen oktatási, nemzetpolitikai kérdésben a csekély létszámú, peremvidékre sodródott magyar közösségek szempontjai, céljai szerint kellene mérlegelni. Mert a szórvány továbbra is a nemzet lelkiismerete.