Ereszd el a hajamat!-farsangi mulatság

Ada Hírek

Maszkos farsangolók, táncház és batyubál.

aranykapu

Az Aranykapu Művelődési Egyesület kedd este Ereszd el a hajamat! címmel farsangi maszkos, játékos és néptáncos mulatságot tartott fiataloknak Adán az egyesület székházában.

A rendezvényen többtucatnyi fiatal – a hároméves kisgyerektől a középiskolás serdülőig – öltött jelmezt és vett részt a játékos mulatságon. A szervezők megjutalmazták a legjobb jelmezeket, és mindenkit farsangi fánkkal és üdítővel vendégeltek meg. Az egyesület művészeti vezetője, Sóti Éva elmondta, hogy az Aranykapuban ezzel nem ért véget a farsang, amit ezúttal háromnaposra terveztek. Hiszen tegnap 18 órától még táncházat tartottak a Fokos zenekarral az egyesület székházában, valamint ugyanitt batyubált szerveznek a gyerekek szüleinek és az egykori táncosoknak március 4-én, bár ez már a farsang farka után lesz. Sóti Éva fontosnak nevezte, hogy a fiatalok megismerjék a farsangolást, a farsangi szokásokat, és megéljék a hagyományokat, ami erősíti magyarságtudatukat.

– Az Aranykapuban 1998 óta, az egyesület megalakulásától tartunk farsangi mulatságot, amit különböző formában szerveztünk meg. Az első négy-öt évben – gyerekek és felnőttek közösen – lovas fogattal körbejártuk Adát. Közben énekeltünk, mert általában zenekar kísért bennünket – mesélte Sóti Éva. – Idővel, ahogyan változott az igény, a tagság létszáma és kora, úgy változott meg a farsangi rendezvényünk is. Majd 2010-ig a Szarvas Gábor Könyvtárral közösen szerveztük meg az iskola és az óvoda bevonásával a farsangot, amelyen felvonultak a jelmezes óvodások és kisiskolások. A szabadtéri színpadon elégettük a telet jelképező bábot, és elűztük a telet, a gyerekeket pedig cukorkával és fánkkal kínáltuk. Ezt követően teremben farsangoltunk. Az idén első alkalommal három napon át ünnepelünk. Az előző években szombat délután a gyerekeknek rendeztünk farsangi mulatságot, majd este a felnőtteknek, de a farsangi öltözékben a gyerekek nem tudták élvezni a néptáncot. Az idén azért szerveztük így, hogy az egyik nap farsangi maszkokban farsangolunk. Két napra rá zenekarral énekelünk és táncolunk, hogy a néptánc és népzene élményét is élvezhessék a gyerekek. A szülők részére szombat este rendezünk éjszakába nyúló mulatságot. A legutóbb alig fértünk el, reméljük, hogy ez megismétlődik. A rendezvényen részt vesznek az egykori néptáncosaink, akik szívesen jönnek, és számítunk is rájuk – nyilatkozta a művészeti vezető, aki az egyesület idei jelentősebb rendezvényei közül kiemelte a június 24-ei Szent Iván-napi tűzugrást Adán, ami egyben az Aranykapu évadzárója is, illetve az augusztus 15-ei Nagyboldogasszony-napi kirakodóvásárt. Továbbá a régi mesterségek napját, amelyet a tájházban rendeznek meg szeptember 16-án, valamint az októberi Tökéletes tökételes nap elnevezésű rendezvényt.

Forrás: Magyar Szó