Erdélyi színészt jelöltek díjra

Erdély Kiemelt cikk

Erdélyi színészt jelöltek Kaszás Attila-díjra

A szatmárnémetiben játszó Nagy Csongor Zsolt is szerepel a Kaszás Attila-díj idei három jelöltje között. A három színművész közül a közönség választja ki azt, aki átveheti az elismerést szeptember 7-én a tatabányai Jászai Mari Színházban az országos színházi évadnyitón.

A szavazási eljárás utolsó fordulójába Varga Klári, a debreceni Csokonai Nemzeti Színház, Farkas Ignác, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház és Nagy Csongor Zsolt, a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának tagja jutott – közölte Fekete Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a díj jelöltjeit bemutató csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón.

Mint mondta, az idén tizenegyedik alkalommal átadandó díj rangja egyre magasabb. Emlékeztetett arra, hogy az elismerés odaítélésének egyik kritériuma – a kiemelkedő művészeti teljesítményen túl – az adott társulatban vállalt közösségépítő szerep. Olyan ember kaphatja meg a díjat, aki példát mutat a többieknek – hangsúlyozta.

Pokorni Zoltán, a XII. kerület polgármestere, a díj társalapítója felidézte, hogy 2008-ban, Kaszás Attila halála után hozta létre az elismerést az önkormányzat és a Mozaik Művészegyesület, amely a mai napig felügyeli a jelölés folyamatát. Kiemelte, hogy a díj jelöltjeit a színészek választják ki maguk közül, ezért már a három jelölt között lenni is azt jelenti, hogy a szakma megbecsülését elnyerték a művészek.

Forrás: maszol.ro