„Ennél jobb helyen nem lehetnék”

Szabadka Interjúk

Vannak emberek, akikkel jó találkozni. Egész lényük azt sugározza, tisztában vannak azzal, milyen csodálatos világban élünk. És közben teszik a dolgukat, napról napra, cselekszenek, lelkesek, mosolyognak, ösztönöznek, mindenhol ott vannak, ahol a közösség összejön. Nos, Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke éppen ilyen erőt adó személyisége a vajdasági magyar közösségnek.

* Nemrégiben Bessenyei György-díjat kaptál. A Facebookon ennek kapcsán azt írtad, Mesterek, igaz Emberek nélkül nem lenne ilyen a közösségi életünk. Vannak még igaz Emberek? Kik ők? Mit kapunk mi tőlük és mit adunk mi nekik?

— Igaz emberek: igen, igen, mennyien, de mennyien vannak — tekints, tekintsünk csak körbe, pontosabban merjünk és akarjunk körbetekinteni! Őáltaluk értjük, mit jelent a szülőház, mit jelent az emlékezet, és mit emlékezni, mit jelent a karcolhatatlan kő, a szárnyalás, az építő cselekedet, a termékeny csend, a rendület és a hit közös valója, mit az ima ereje, a keresztek állandósága, mit jelenthet a barázda és az eperfa origója, az, ami és aki iránytű, aki part, aki kupola, aki visel, hogy viseltessünk: közösségben, magyarnak és magyarként! Ennél szebb hívása talán nem is lehet az embernek! Megismerni, majd lassan-lassan mind jobban és jobban, mind mélyebben felismerni, elmerülni, részévé válni mindennek: a jelent teremtő és jelentő szolgálatnak, a szolgálat örömének. A jelent szolgálni a jövőt-kirajzolást jelenti. S hogy a megannyi fontos kérdésed közül az egyiket igazán megválaszoljam: ennek a jövőrajzolásnak, a jelen- és közösségteremtés ösztönös tudása igaz mélységeibe való belelátásának a lehetőségét és felelősségét kapjuk meg — az igaz emberektől (is)! A mesterektől…? A mesterektől valami álomszerűt… Olyan értelemben, hogy sok-sok év után sem igazán tudod, mered elhinni… Azt, hogy megérthettél valamit a szolgálat „lényegéből”, hogy a hited és a hiteled mindebben magad előtt valóságos. És ha el mersz indulni ezen az úton, ha igazán rajta jársz, akkor a mindennapokat az érték- és közösségteremtők megismerése, látása, láttatása: a hála pillanatai alakítják évekké, évtizedekké. Az ebben való hitet és felelősséget, okos dacot olyan személyektől tanulhattam, olyan személyek által érthettem meg, mint Hegedűs Anti bácsi, Szöllősy Vágó László, Dudás Károly, Hajnal Jenő. Intelmek, jótanácsok, viták és nézetkülönbségek, baráti beszélgetések, vágyálmok, közös tervezések, valóra váltott célok: szolgálni, szolgálni, szolgálni! S tanulni, s amikor kell, fel- és elismerni a tévedéseket, hibákat, s orvosolni őket: kitartani tehát a közösségnek, magunknak és a Gondviselőnek szentelt elköteleződésünk mellett… Annak a kérdésnek és tanításnak a tudatában, hogy múlik-e rajtunk?! Rajtunk épp mi múlik? A Bessenyei-díj vonatkozásában: én úgy élem meg, hogy egyrészről a jövőre harmincéves fennállását ünneplő Vajdasági Magyar Művelődési Szövetségnek szól, alapítóinak és mindenkori tisztségviselőinek, munkatársainak, s azokat ismeri el, akik kovászai, iránytűi, kupolái a vajdasági magyarság közművelődési életének. S hogy mi mit nyújthatunk számukra? Miként és mivel járulhatunk hozzá mérhetetlen szolgálatukhoz? Nagyon egyszerű a válasz, vagyis nagyon egyszerűnek tűnhet: a dolgos mindennapokkal.

* A VMMSZ elnökeként folyton futsz, ott vagy mindenhol, minden rendezvényen. Közben szervezel, intézkedsz, segítesz, megoldasz dolgokat. Igaz, korábban is ezt csináltad, csak nem ebből a pozícióból. Lételemed a nyüzsgés?

— A VMMSZ elnökeként (is) megtisztelő ott lenni megannyi találkozón, közösségi ünnepen, megbeszéléseken, belső körös találkozókon… Megtisztelő — természetesen a VMMSZ és nem személyi vonatkozásban — ott lenni a meghívottak között, tudni, hogy ránk is számítanak, hogy közösen tartjuk egymást számon, hogy az együvé tartozásunk az együtt gondolkodás és a lehetőség szerint együtt tervezés valóságát, egyedüli és nem feláldozható lehetőségét is jelentik mindezek az események. A nyüzsgés kapcsán: az elmúlt négy év (hiszen kitelik, kitelt a mandátum) megmutatta, arra tanít, hogy azt, az általad nyüzsgésnek nevezett állapotot hogyan kell és érdemes tovább szintezni, szisztematizálni. Az előbb a dolgos mindennapokat említettem, most is erre utalok, arra, hogy a közös együttlét pillanatait a másnapok, a másnap követi, a megbeszéltek tettre fordítása. S ez az elmúlt négy év, a pozíció ebből a szempontból más, hiszen megérthettem, hogy miként kell és „érdemes” még erőteljesebben feladatokban, összefüggő feladatsorokban gondolkodni, hogy ott, helyben azonnal lásd, hogy ezt melyik és milyen csapattal lehet végigvinni, s ha nem vagy illetékes, akkor (lehetőség szerint) segíts megtalálni az utat az illetékes, a megfelelő csapatig. Annyiban más tehát az elmúlt időszak nyüzsgése, hogy a rendszerszerűsítés és a hálózatba foglalás komplex folyamatait és szintjeit érthettem meg még erőteljesebben, és a vezetőséggel, szakmunkatársakkal, társintézményekkel közösen talán sikerült elindítani olyan folyamatokat, amelyek hosszú távon képesek meghatározni a közművelődési-népművészeti csoportok utánpótlás-nevelését segítő képzéseket, azok kereteit, de a tájat már a vállukon vivők segítését, tudásuk megerősítését, szélesítését is…

* Mi köt ennyire szívvel-lélekkel a vajdasági magyar közösséghez, kultúrához?

— Talán ennél nehezebb kérdés nincs is. Meghatározó élmények a nagyanyám meséi, családi történetei a II. világháború utáni szabadkai magyar közösségi életről; tóthfalusi betlehemes és népzenei táborok; citerázás; a cserkészet; tanítók, tanárok; a Család… Ezekből rakódott, rakódik, épül, értelmesül, fűződik tovább egésszé ez a gyermekkorban is már talán szilárdnak mondható kötődés. És akármennyire is giccsesen hangzik, a kötődés így mindennapi izgalom, mindennapi rajongás is.

* Hogy érzed, jó helyen vagy? Hol látod magad néhány év múlva?

— Az ember nem lehet elég hálás mindezért — ennél jobb helyen nem lehetnék: mármint a szülővárosomban, a család, rokonok, barátok közelségében és ölelésében, egy jó csapat és munkaközösség tagjaként… És hogy néhány év múlva ez miként változhat? Vágy és remény, hogy ez ne változzék meg. S a vállalások lendülete, tüze ne hagyjon alább, csekély mértékben sem! Így bízom abban, hogy néhány év múlva is, legyen az bármilyen munkakör, a vajdasági magyar közösséget szolgálhatom. Abból adódóan, hogy céloknak, terveknek nem vagyunk híján, így bízom benne, hogy a művelődési szövetség csapatát még sokáig erősíthetem.

* Nemcsak rendezvényről rendezvényre futsz, hanem ténylegesen is, méghozzá nem is akármilyen távokat.

— Az elmúlt fél évben sajnos kimaradt az életemből a futás: a koronavírusnak volt egy-két utóhatása, zöngéje, így kénytelen voltam felfüggeszteni a sportot egy időre. De éppen a napokban tervezek jelentkezni az edzőmnek, sokunk trénerének, Fabó lldikónak, és bízom benne, hogy a konzultációk után és nyomán, az ősz derekán a jó hangulatú edzések ismét a mindennapok részévé válnak. Nagyon hiányzik ez a közösség: a futástól kapott adrenalinlöket mellett igazából a csapatot építő és meghatározó jó hangulat.

* Nemrégiben nősültél, a járvány miatt jól megcsúszott az időpont. Nászúton sem egy tipikus mézeshét-desztináción jártatok Emmával. Mesélj!

— Igen, igen, a járvány miatt tavaly mi is kénytelenek voltunk elhalasztani az esküvőnket — így végül az idén, július 24-én mondhattuk ki a boldogító igent. Csodálatos nap volt, életem egyik legszebb napja! Kereken egy hónapra rá vágtunk neki feleségemmel, immáron Sutus Pesti Emmával északnak: felfedezni magunknak Izlandot. Gyönyörű, elképesztő két hét van mögöttünk, csaknem 3500, a szigetországban lehajtott kilométer, a természet ezer arcának magával ragadó látványa és törvényeinek megtapasztalása. Egészen más értelmet kapott, más jelentésekkel bővült és erősödött az alázatról, mértékről, mértékletességről való tudásunk. S az arról való tudásunk is, hogy milyen csodálatos világban élünk.

Forrás: Hét Nap