Hetvenéves a szabadkai Népkör Magyar Művelődési Egyesület néptáncszakosztálya – Lackó Illés a múltról, Rumenjaković Karlo és Szilvia a jelenről vall.
Több ezer táncos került ki a Népkörből az elmúlt hetven évben. Mondhatnánk tízezrek. Közülük sokan, a teljesség igénye nélkül Bátori Katalinnál, később Lackó Illésnél, ma Rumenjaković Karlónál és Szilviánál tanultak. Hetvenéves a Népkör néptáncegyüttese. Ekkora időszakot, sok információ híján teljességgel felölelni lehetetlen. Érintjük a múltat és a jelent, de beszélgettünk a jövőről is.
A MÚLT
Lackó Illés csaknem húsz évet töltött a Népkörben, ezeknek az éveknek nagyobbik részét oktatással. Volt, amikor egyszerre tizenhat helyen oktatott, több mint ötszáz fiatalt. Számításai szerint tízezernél is több táncosa volt.
– Az ember már születése előtt foglalkozik zenével, még magzati korban. Én is így jártam. Óvodában már minden verset én mondtam, minden létező csoportba jelentkeztem. A családom szinte minden tagja foglalkozott népzenével, néptánccal, a nagybátyám lakodalmas zenész volt. A nagyanyám kis harmonikán játszott. Vicces, énekes társaság volt.
Padén nevelkedtem, de Szabadkára költöztünk a hetvenes években, mert itt lehetett tovább tanulni. Én ott maradtam a nagymamánál, mert hetedikes voltam, amikor a szüleim átköltöztek. Nyolcadik után aztán én is Szabadkára költöztem. A Népkör akkor kezdett újra éledezni, s mivel annyira mozgalmas volt az életem falun is, ezért itt is kellett a tartalom. A Népkörben 1971-ben, a felújítás alatt kezdtem táncolni. Akkor Bátori Katinál, a lakásán táncoltunk. Hat-hét pár, feltettük a fotelokat a szekrényre és ott próbáltunk. Két hónap után már szólót táncoltam Koszovóban – meséli Lackó Illés.
1976-ban Kató néninek el kellett mennie Szabadkáról, meséli Illés, és akkor vette át a táncegyütteseket. Három csoportot oktatott akkor, és közben járt Budapestre és Zágrábba tanulni. Professzionálisan 1979-ben vette át a Népkör táncegyüttesét. Attól kezdve, 1989-ig vezette a táncegyüttest. Lackó gyűjtött Vajdaságban néptáncot, Csókán és környékén, s ezt mái napig tanítja Vajdaság-szerte és Magyarországon is.
– A hagyományok inkább a népzenében maradtak meg és némely szokásokban – mondja. – Kár, hogy nem voltak nálam fiatalabbak, akik ezzel foglalkoztak volna. Mert Torda, Nagybecskerek környékéről semmit sem tudunk – teszi hozzá.
– Hat korosztály volt, 280 táncosunk volt egyszerre, nagyon szépen fölfejlődtünk. A kultúrával a nyolcvanas években sem foglakozott senki. Nagyon nehéz volt nekünk. A Népkör akkor is prioritást élvezett, de mondanom sem kell, hogy nagyon kevés támogatást kaptunk. Ezért én rohantam a támogatás után. Nagyon sok támogatást kaptunk a barátainktól, akik kisiparosok lettek, ennek köszönhetően tudtunk nagyon sokat utazni. Budapestről, az Állami Népi Együttestől kaptunk nagyon sok viseletet. Volt, hogy elhoztunk egyszerre háromszáz alsószoknyát, inget, harminc pár papucsot, csizmát. De sok más támogatást is kaptunk, videólejátszót, zenegépet, televíziót, ami nagy szó volt. Nem a kommunizmus vagy a kapitalizmus segített, hanem a barátok.
– Nagyon sok táncosom volt, s nagyon sokan vannak, akiknek a mai napig a Népkörben táncolnak a középiskolás gyerekeik. Ez a legnagyobb boldogság. Nagyon jó, hogy most ilyen fiatal gárda tanítja a gyerekeket. Sokan megkérdezték tőlem annak idején, hogy miért csinálom. Mi kell hozzá? Ehhez csak szív kell, mert akinek esze van, az nem csinálja – mondta Illés, aki a mai napig oktat, ha hívják, megy, segít, anyagot ad.
JELEN
Rumenjaković Karlo és Szilvia kisgyerekkoruk óta táncolnak mindketten, nem is volt kérdés számukra, hogy amikor úgy alakult, átvették a szakosztály vezetését.
– Jelenleg hét korosztály van a néptáncszakosztályban, ez azt jelenti, hogy az Aranykapu Játszóház legkisebb tagjait is ide csatoltuk, mert a csoport legtöbb tagja a néptánc iránt érdeklődik, bár koruknál fogva még picik. Múlt év szeptemberétől nagyobb hangsúlyt fektetünk az ő csoportjukban a néptáncra. Mondhatjuk, hogy hároméves kortól foglalkozunk táncoktatással, korhatár nélkül, és ez összesen nagyjából kétszáz táncost jelent – ismerteti a jelenlegi helyzetet Szilvia.
– A Róna táncegyüttes előadásait, amióta egész estét betöltő műsorokkal lép fel, nem feltétlenül az autentikus műsorok jellemzik. Egy kis színházat viszünk bele, és sokszor ötvöződik a modern elemekkel. A Rónára mindig is jellemző volt, hogy közel áll hozzá ez a vonal, a modern és az autentikus keveredése. Valószínűleg azért, mert a tagság fiatal, és közelebb áll hozzájuk ez a dolog. A legutóbbi műsorunkat, a Szerelem címűt is ez jellemezte. Igaz, hogy a néptáncszakmában ez még nem annyira népszerű, de jobban vonzza a közönséget, és hozzánk is közelebb áll. Kompromisszumokat meg kötnünk kell a szakmával, mert az autentikus felé kell hajlanunk, ha versenyeken veszünk részt.
Karlo elmondja, hogy az anyaggyűjtés és a viseletek beszerzése is szokott nehézségeket okozni, habár igyekeznek mindig olyan tájegységet választani, hogy minden elérhető legyen.
– Mindig problémát jelent az, hogy az anyaghoz milyen oktatót hívjunk. Nehéz összeegyeztetni, főleg, ha Magyarországról, vagy más magyarlakta területről érkezik az oktató. A tagság összetartása és a próbák megszervezése sem könnyű, hiszen mindenkinek nagyon sok elfoglaltsága van, de valahogy mindig sikerül, és a táncosok is a lelküket kiteszik, hogy össze tudjuk hozni a próbákat.
A gyűjtés kapcsán a mai vezetők elmondják, tudnak próbálkozásokról, tudnak emberekről, akik gyűjtöttek, de ezeket a gyűjtéseket már negatívan értékelték, vagyis nem a megfelelő forrásból dolgoztak. Ahol gyűjtöttek, az már nem biztos, hogy az a forrás, nem jól emlékeznek már a lépésekre.
– Hogy kiálljon valaki és eltáncoljon valamit, arra nagyon kicsi az esély. Az, ahol él még a tánc, az Gombos, Doroszló, Kupuszina, Horgos, a dél-alföldi táncok, azokat még könnyebb gyűjteni. Sajnos azt kell mondani, hogy kicsi az esélye, hogy máshol sikerrel járjunk. Sokan próbálkoztak szakdolgozatokban, de már nekünk is nehéz volt gyermekjátékokat gyűjteni, már a mi nagyszüleink nem emlékeznek, hogy valamilyen játékra tanítottak bennünket, és keveredik a nyelv is, sok szerb, horvát dalocska jut inkább eszébe a szülőknek. Talán korábban kellett volna ezt frissen tartani, mert ahogy múlik az idő, egyre kisebb az esély, hogy találjunk valamit – véli Szilvia.
Az Aranykapu Játszóházat Pál Klaudia, Juhász Szécsi Viktória és Béres Szintia, valamint Nagy Judit vezetik, Kiss Andor, Horváth Evelin, Pintér Krisztián és a Rumenjaković házaspár. Munkájukat pedig a népi ének szakosztály is segíti, őket pedig Muhi Melinda és Kanalas Zsófia irányítja.
JÖVŐ
– A tagtoborzás megkezdődött, már be lehet iratkozni bármelyik szakcsoportba. Szeptembertől a táncegyüttesekkel új táncanyag tanulását tervezzük, új koreográfiák készítését. Az őszi-téli időszak tele van ünnepkörökkel, mindegyiket méltón megünnepeljük. Foglalkozásokat, táncházakat tartunk majd. A tavaszi időszakban pedig a szemléké, a fesztiváloké a főszerep, de mindezek előtt az Interetno fesztivál vár ránk, ebben is részt vesz minden táncos.
Forrás: Magyar Szó