A szeretetszolgálat mindenese

B. Vida Júlia Emberek

A szeretetszolgálat mindenese – Bugár György szerint látó szemmel kell járni

Harmincöt év a köz szolgálatában. Talán így lehetne legtömörebben összefoglalni a dunaszerdahelyi Bugár György életútját. Személyét és a tőle elválaszthatatlan harsány hangját nem csupán szűkebb hazájában, a Csallóközben, hanem szinte az egész Felvidéken ismerik. Igazi közösségi ember, akiből nem sok van manapság.

bugar-gyorgy-jotekonykodas

Mindig ott volt a dolgok sűrűjében. Sosem hiányzott onnan, ahol magyarságunk sorsfordító eseményei történtek. Rendezvények százainak megálmodásában és megvalósításában vett rész. Ős-csemadokos, a helyi MKP önkormányzati képviselője, a szeretetszolgálat mindenese. Kevéske szabadidejében kisbíró és vőfély. Az egész családját „megfertőzte” a közösségi munkával.

– Már az alapiskolában kezdődött, s a pozsonyi Duna utcai gimnáziumban csak folytatódott, hogy bekapcsolódtam szinte mindenbe. Utólag derült ki számomra, hogy az őseim között többen voltak, akik a közösségért tettek, bár úgy vélem, ez elsősorban habitus kérdése. Hívő családból származom, kiskoromban sokat ministráltam, és kora gyermekkoromban megtanultam, mennyire fontos a szolgáló szeretet. Segíteni valakinek csak úgy lehet, ha magunk kezdeményezünk. Nem lehet felkérésre várni, hanem meg kell látni, ha valahol segítségre van szükség. Látó szemmel kell járni – mesélt a kezdetekről, miközben legalább két telefont el kellett intéznie.

Míg mások, főleg a rendszerváltozás után, olyan irányba indultak el, ami a biztos és jó megélhetés reményével kecsegtetett, Gyuri tette a dolgát a Csemadokban, a szülői szövetségben, a pártban. Önkéntesen, értékteremtő munkával, fizetség nélkül.

– Minden embernek, már eszmélő korától, bár valaki beismeri, mások tagadják, szüksége van arra, hogy valahogy kiteljesítse a lelkét, valamit adjon a környezetének, erre áldozva fel a szabadidejét. Az volt a szerencsém, hogy a feleségemet is közösségen belül, a színjátszó körben, ismertem meg, és fiatal házasként két kisgyermekkel vettünk részt a rendezvényeken. A fiaink, talán ezért is, mindketten közösségi emberek lettek, kulturális csoportosulások tagjai, rendezvények kezdeményezői és szervezői. Soha nem erőltettük rájuk, ezt látták, ebben nőttek fel – magyarázza, miként volt lehetséges, hogy míg mások munka után otthon végezték a dolgukat vagy éppen pihentek, ő a köz javára dolgozott – mondta Bugár György.

Egy ideje már, számos elfoglaltsága mellett, a városban élő elesettek felkarolója.

– Az, hogy én kikötöttem a szeretetszolgálatnál, annak köszönhető, hogy kétezerötben felmerült a kérdés a képviselő-testületben, miért nincs Dunaszerdahelyen, a városi hivatal mellett működtetve egy effektív szociális szolgálat. Nagy szükség mutatkozott rá. Az egyházi és társadalmi tevékenységem erőteljesen itt találkozott, hiszen kétezer öt májusában a polgármester és az esperes szinte egyszerre bízott meg azzal, hogy kezdjük el azt a fajta szociális munkát a városban, ami eddig nem volt. Ferences szeretetszolgálatként alakultunk, de a ferences elnevezést idővel elhagytuk, mivel egyre több civil önkéntest vontunk be a munkába. Tavaly felvettem a kapcsolatot a nagyszombati érseki karitász igazgatójával, és most úgy néz ki, hogy a jövőben hivatalos karitászként működünk majd, az egyházközség mellett. Szeretetszolgálatunknak több hozadéka van. A legfontosabb, hogy aki tud róla, akár rászoruló, akár adományozó, hozzánk fordulhat. Az adományozóknak segítünk segíteni, a rászorulók pedig bármilyen csatornán, egyházakon, hivatalokon keresztül el tudnak hozzánk jutni. Rendszeresen gyűjtünk mindenféle adományt, ruhát, élelmet, bútort, játékot, iskolaszert, amit szívesen fogadunk olyanoktól, akiknek ezekre már nincs szükségük. Mindent átveszünk, amiből aztán a rászoruló családok tudnak válogatni. Aminek egy évig nem akad új gazdája, azt likvidáljuk. Pénzt soha nem gyűjtöttünk, mert az az ördög eszköze ahhoz, hogy megfúrjon mindenféle jócselekedetet – avatott a szociális munka rejtelmeibe.

A hajléktalanokat is felkarolják, szintén az önkormányzattal szorosan együttműködve. Ellátásukat az idén télen már a Kukučín utcai volt vasúti munkásszálló épületében oldják meg.

– Szociális krízisközpontot szeretnénk létrehozni itt, melegedővel, ingyenkonyhával, de állandó szállási lehetőség is várná a fedélnélkülieket. Immár ötödik éve, novembertől február végéig, márciusig főzünk nekik meleg ételt. Negyven, ötven közötti a hajléktalanok száma a városban, de étkezésre és szállásra alig páran jelentkeznek közülük. Sokszor arra is nehéz rávenni őket, hogy a város pereméről, ahol tanyáznak, bejöjjenek hozzánk. Fő tevékenységünk, ahogy már említettem, a szegény családok segítése. Ez jóval hálásabb feladat. Évente harminc, negyven családdal tartjuk a rendszeres kapcsolatot, de nem mindig ugyanazokkal a családokkal, mivel akadnak, akiknek idővel jobbra fordul a sorsuk, és már nincs szükségük a támogatásunkra. Ilyenkor, adventi időben, amikor osztjuk a szeretetcsomagokat, egyre több helyről érkezik jelzés, hogy kin kellene még segíteni. Soha nem a rászorulók jelentkeznek, ők ezt restellik, mások hívják fel rájuk a figyelmünket – tudatta.

A rendezvényszervezés továbbra is Gyuri egyik szívügye, valójában a fő tevékenysége, de elmondása szerint egy-egy nagyobb rendezvény lebonyolításához összefogásra van szükség. Nem lehet egy ember vállára rakni minden terhet.

– A nagypolitikában sosem vettem részt, az nem nekem való. A helyi politikában viszont huszonöt éve vagyok jelen, és innen látom, a nagypolitika elsőrendű célja nem a közszolgálat. Sajnos, a döntéshozóknak nincs szociális érzékenységük. Még gimnazista koromban kezdtem a vőfélykedést, amit az utóbbi években sokan üzletszerűen űznek, és ez nem tett jót ennek a szakmának. Több mint hatszáz lakodalomban voltam eddig „hangulatmester”, de még ennyi menyegző után is összeszorul a gyomrom a hétvégére, és izgulok, hogy minden a lehető legjobban sikerüljön. Ez is egy szolgálat, kell hozzá egyfajta lelkület és alázat. Megváltozott a világ, vele együtt az emberek is, de egy jól sikerült zoboraljai, huszonnégy órás lakodalom után nem fáradtan, hanem feltöltődve érkezem haza, és egész héten abból „táplálkozom” – mesélte csillogó szemmel, de már indulnia is kellett, mert megérkezett a nagyszombati karitász igazgatója, akivel arról tárgyaltak, hogyan tovább.

B. Vida Júlia