Élményt adnak a kertészkedéssel

Kiemelt cikk

ÉLMÉNYT ADNAK A KERTÉSZKEDÉSSEL A SÉRÜLTEKNEK

Fogyatékkal élő emberek kertészkednek minden héten a makkosházi közösségi kertben. A program – amelyet a Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány szervez – célja, hogy kimozdítsák az intézményekben élő embereket a falak közül.

Vidám társaság gyűlt össze hétfő délután a Makkosházi közösségi kert és Szabadidőközpontban. Az Agyagos utcai otthonból érkeztek ide sérült emberek kertészkedni. Külön kis földjük van a lakótelepen elkerített minigazdaságban, ahol zöldségeket termesztenek. Az első terményeket már meg is tudták kóstolni.

– Mosatlanul nem eszünk retket! – intette őket Takács Kata, a Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány elnöke. Ők szervezik ezt a szabadidős programot olyanoknak, akik máskülönben az intézet falai között töltenék mindennapjaikat.

– Látjátok, milyen szépen nőnek a salátáink is? – mutatta a palántákat az alapítványi vezető a többségében szellemi fogyatékkal élő férfiaknak és nőknek, akik lelkesen vállalkoztak arra, hogy néhányat arrébb ültessenek, majd mindent meglocsoljanak. A munka végére pedig megérkezett Marika néni, akiről mindenki tudta, saját készítésű süteményt hozott.

– Minden hétfőn kijövök az otthonból. Ez a programom. Nagyon jó, mert ilyenkor mindig történik valami. Énekelünk, kézműveskedünk, együtt vagyunk. Nagyon jó a társaság – mesélte a kerekesszékes Németh Csilla, mielőtt csatlakozott a többiekhez, akik már elindultak ügyességi játékokat játszani a közeli füves területre.

A Napos Oldal a Sérült Emberekért Alapítvány 20 éve működik. Egyik fontos tevékenysége, hogy intézetekben élő fogyatékosokat mozdítanak ki megszokott környezetükből. – Ők már annak is örülnek, hogy nem a négy fal között vannak. Mi azonban élményt is kínálunk: elvisszük őket fürdőbe, kézműves- vagy valamilyen fejlesztő foglalkozást tartunk nekik – mesélte Takács Kata.

Az alapítvány emellett személyi segítő szolgálatot is működtet: idős és fogyatékkal élő embereknek vásárolnak be, intéznek hivatalos ügyeket, vagy éppen takarítanak. – A szolgáltatás ingyenes, de minimálisan száz forint adományt kérünk alkalmanként. A jelentkezőkből választjuk ki azokat, akiknek súlyos állapota vagy szociális helyzete különösen indokolja, hogy segítséget kapjanak – mondta el az elnök. Az Ismerj meg, fogadj el projektben iskolákat, rendezvényeket látogatnak, és játékos formában mutatják be a fogyatékkal élők mindennapjait. Nyaranta pedig táborokat szerveznek – szintén fogyatékkal élők számára.

Jótékonysági koncert Vikidál Gyulával

Az alapítvány fennállásának 20. évfordulója alkalmából segélykoncertet szerveznek május 22-én 16 órakora Szent-Györgyi Albert Agórában. A Gondolatjel csoport, illetve a Gördülő Tánccsoport fellépését követően Vikidál Gyula Liszt Ferenc-díjas művész ad koncertet a jelenlévőknek.

Forrás: civilhirugynokseg.hu