Életre tanítják meg egymást a fiatalok

Kiemelt cikk

Négy évvel ezelőtt jött létre egy segítő csapat, amelyből mostanra közösség alakult. A Fiatalok az Élet Szolgálatában közösség diákokkal együtt segít a nehéz helyzetben lévő kismamákon és az életre tanítja meg a fiatalokat.

A Fiatalok az Élet Szolgálatában közösség tagjai 16 és 25 éves kor közötti fiatalok lehetnek. Először részt kell venniük a Kilenc hónap az életről című képzésen. Ennek során szeptembertől májusig minden hónapban egyszer találkoznak, és végigkövetik a magzat életét a fogantatás pillanatától egészen a születésig; képzeletben kihordanak egy babát.

A képzés másik része a baba élete védelmének valamely határterületéről szól. Úgymint a párkapcsolat tisztaságáról, egészségéről, hisz két szülőhöz érkezik a gyermek, illetve a pszichológiai, jogi vagy társadalmi háttérről. Ezen felül a fiatalok kommunikációs képzést is kapnak, hogy tudjanak erről beszélni – sorolta Keresztes Ilona, a Fiatalok az Élet Szolgálatában közösség vezetője az M1 Ma reggel című műsorában.

Mint mondta, az ifjakat arra készítik fel, hogy segítséget tudjanak nyújtani a saját korosztályukban, el tudjanak menni az iskolai osztályokba és a fiatal közösségekbe. Évente ugyanis több mint 30 ezer abortuszt végeznek, nagy részét tizenéveseken. Ennek az az oka, hogy az iskolában csak arról van szó, nehogy baj legyen. Az ember létrejöttére viszont nagyon kevés idő jut. Ez azonban nagyon fontos, ezt akarják átadni – húzta alá.

forrás: M1 Ma reggel / hirado.hu