Élet írta történet – A korlát lehet áldás
Ezt vallja a most harmincnyolc éves Tankó Gábor. A fiatalember, aki oxigénhiányos szülés következtében vált mozgássérültté, „két lábbal áll” a földön. Olyan reálisan és pozitívan látja a helyzetét, ahogyan a legtöbb egészséges ember képtelen lenne. Tudjuk-e értékelni, ha mindent tálcán rak elénk az élet? Teszi fel a költői kérdést.
– Nem csinálhattam azt, amit egészséges kortársaim – kezdte Tankó Gábor párkányi otthonukban, ahol a szüleivel él, majd így folytatta – Ez inkább kamaszkorban okozott gondot, mert sokat lázadoztam, nehezen fogadtam el a helyzetet. Gyermekkoromra szívesen emlékszem vissza, főleg azokra az időkre, amit itthon töltöttem. Akkoriban olyan idők jártak, hogy a mozgáskorlátozott gyermekek nem járhattak együtt az egészségesekkel óvodába, iskolába, így szüleimnek nem volt más választásuk, mint a pozsonyi mozgáskorlátozottak intézete. Itthon magyarul beszéltünk, anya tanította meg azt az alapot, amivel bekerültem az intézetbe. Nehezen viseltem az elszakadást. Sírtam. Ezért igyekeztek olyan nevelőt adni, aki valamilyen szinten ismerte a magyart, de neki sem volt szabad hosszasan beszélnie velem magyarul, csak megmondta a legszükségesebbeket. Az ápolók igyekeztek szeretni, mégsem értettem, miért kell nekem ott lennem. A későbbiekben azért belerázódtam az ottani életbe. Tinédzseréveim alatt éreztem, félek a haláltól. Történt is az intézményben olyan eset, hogy meghalt az egyik barátom. Meggyötört arca volt. Most is magam előtt látom. Elgondolkodtam, az én életem teli van szenvedéssel, ha csak ennyi az élet, akkor nem sok értelme van. Megvert az Isten? Ilyesmiken gondolkodtam.
Gimnáziumi éveim alatt ismerkedtem meg a Fiatal Reformátusok Szövetségével, és elkezdtem járni az összejöveteleikre. Hatásukra tértem meg, fogadtam el Jézus Krisztust Megváltómnak. A gimnázium elvégzése után könyvtáros szakra jelentkeztem, szombatonként pedig a Kálvin János Teológia kateketikai szakára jártam, Komáromba. A hitem többször is megingott, de mindig sokan mellém álltak a bajban. Mikó Jenő püspökkel, aki Pozsonyban élt sokat beszélgettünk a hitről, az élet értelméről, mivel a diákja is voltam, de említhetném még unokatestvéremet, Tóth Árpád oroszkai lelkészt, Sül Tamást és Kingát és sokan másokat is, akiket talán érdemtelenül nem említek.
Mit jelent számodra a megtérés?
Azt, hogy tudom, ilyen korlátolt állapotban is célja van az életemnek. Mozgássérültségemmel kiszolgáltatott vagyok, ezért, talán jobban, mint mások, rá tudok hagyatkozni az Istenre. Semmi nem a miénk véglegesen, de annyit mindig kapunk, ami elég. Azért is szeretem az életet, mert nagyon sok embertől visszakapom azt a szeretetet, amit igyekszek feléjük sugározni. Jelenleg a FIRESZ komáromi irodájában dolgozom heti két alkalommal. Ezt a munkahelyet az Európai Unió is támogatja. Az a feladatunk, hogy felkínáljuk a fiataloknak a hitbeli életet. Én a pénztári naplót vezetem, a számlákat számolom el, részt veszek a rendezvényeken, mint szolgálatos és bizonyságtévő. Nyitrán, a Konstantin Egyetem mellett működik református magyar közösség. Én és a barátom hívtuk életre. Elmentünk a diákszállóra, hogy szeretnénk hívni a fiatalokat a Biblia tanulmányozására és beszélgetésre. Itt mindenki elmondhatta, hogyan éli meg az evangéliumot a mindennapjaiban. A csoportban nem kellett egymás előtt színészkedni, az lehetett mindenki, aki valójában volt. És ott volt közösségünkben az a bizonyosság is, hogy senki sem fogja kiadni, amit a társa elbeszélt. Jelenleg már az egyetemi lelkész vezeti a kört, de azért én is gyakran felmegyek, hogy lássam munkám gyümölcsét.
A szüleid is vallásos emberek?
Apa mindig járt templomba, anya pedig a mai napig azt vallja, én vezettem őt Jézushoz. Ma már a hit része a mindennapi életünknek. Természetesen járunk templomba is, hol itt Párkányban, hol pedig a kétyi gyülekezetbe, ahonnan a szüleim származnak. Jézus azt is megadta nekem, hogy szerelem érzését átélhetem Nagy dolog az életemben, hogy szerelmes lettem. Barátnőm budapesti pszichológus. Ő is mozgáskorlátozott. Pár hetenként találkozunk, neten pedig naponta tartjuk a kapcsolatot. Szóval, mondhatom, mindent megkaptam, amire vágytam, szerelmet, családi biztonságot, a közösségem szeretetét. Ha Isten megadja, szeretnék megnősülni. Nem tartom magam betegnek, próbálom kihasználni a lehetőségeim maximumát.
Mivel telnek a napjaid?
Örülök annak a két napnak, amelyen dolgozok, meg az alkalmaknak is, amikor egy csoport előtt tanúságot tehetek Krisztusról. Szeretek olvasni, értelmes sorozatokat és filmeket nézni. Az internettel is jó barátságban vagyok, hiszen a munkámból kifolyólag kapcsolattartó is vagyok, de néha már az az érzésem, függő lettem. A FIRESZ-en kívüli társaságom eléggé beszűkült, de ezt kárpótolja, hogy szeretteim mindig mellettem állnak. Van egy öt évvel fiatalabb húgom. Ő a két gyermekével és a férjével Budapesten él. Mindig öröm velük találkozni. Sportoló család vagyunk. Apa futballozott, én is szerettem volna, de állapotomból kifolyólag a tévén keresztül „sportolok”. Knézy Jenő a példaképem. A napi eseményeket is figyelem a sport terén. Persze, azért a testmozgást sem hanyagolom el, ha csak tehetem, sokat biciklizek háromkerekűmmel a kétyi utakon.
Hogyan tovább?
Életem Isten kezében van. A munkám, a biztonságom, a jövőm. Szeretném folytatni tanúságtevésemet, hogy minél több embernek mutathassak irányt. Érzem, szükség van rám, hogy megváltozzon az emberek gondolkodásmódja. „Jaj, milyen szerencsétlen vagy!” Hajolnak le hozzánk jóindulattal, de nem ez a megoldás. Nem teremtik meg azt az infrastruktúrát, amely könnyebbé és szabadabbá tehetné életünket. Én például számtalan hasznavehetetlen akadálymentesített feljárót ismerek. Némelyek fejében még mindig kommunizmus van, hogy csak ki kell pipálni az Európai Unió által előírt követelményeket, mindegy, működőképes-e. Az egészségügyben ugyanez a helyzet. Ezek hatására sok korlátokkal élő ember elszigetelődik, elmagányosodik, otthon bezárva él. Jómagam hálát adok Jézusnak, hogy azok közé tartozhatom, akik a korlátok ellenére is szabadok, és teljes életet élnek.
Forrás: szabadujsag.com
Bokor Klára
Fotó: Tankó Gábor archívuma
Megjelent a Szabad Újság hetilap 2015 karácsonyi számában.
