Elballagtak végzős hallgatóink

Kolozsvár Kiemelt cikk

Szombaton elballagtak végzős hallgatóink

2017. június 17-én ünnepélyes keretek között tartottuk tanévzárónkat és végzős diákjaink ballagását.

Szombaton 13:00 órától végzős hallgatóink részt vettek egy utolsó kurzuson, itt búcsúztak el oktatóiktól, egy-egy szál virággal köszönve meg nekik munkájukat.

A csoportképek elkészítése után közösen átsétáltunk a Farkas utcai református templomba, ahol kezdetét vette tanévzáró ünnepségünk. Rendezvényünk meghívottja, Brendus Réka úrhölgy, a Nemzetpolitikai Államtitkárság erdélyi ügyekért felelős főosztályvezető-helyettese kezdte a köszöntők sorát, majd Dr. Tonk Márton professzor úr, a Kolozsvári Kar dékánja búcsúztatta a ballagó diákokat.

A tanszékvezetők rövid búcsúbeszédei után az Apáczai Csere János Elméleti Líceum diákja, Nagy Gellért előadásában hallgathattuk meg az Ismerős Arcok Nélküled című szerzeményét. Az előadás után a végzős hallgatók búcsúztak az oktatóktól, diáktársaktól, kollégáktól és az intézménytől. A beszédek sorát Andacs Zsolt-Levente, a Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat elnöke zárta. A rendezvény fénypontja, a diplomaátadás után ösztöndíjat és érdemokleveleket is kiosztottunk.

Gratulálunk elballagott hallgatóinknak, kívánunk nekik sok szerencsét az életben!

Forrás: kv.sapientia.ro