Egy mozgalom és ami mögötte van

B. Vida Júlia Kiemelt cikk

November 4-én koncerttel ünneplik a Pántlika Mozgalom 40. születésnapját a dunaszerdahelyi művészeti alapiskolában, ahol fellép az Pántlika, az Ifjú Pántlika és a Pósfa zenekar, valamint a Vámbéry Ármin Alapiskola 2. C osztályának tanulói és az alistáli művészeti alapiskola Pitypang tánccsoportja. Az évforduló kapcsán beszélgettünk Sebő Józseffel, a Pántlika egyik alapítójával, aki szívügyének tekinti népi kultúránk és hagyományaink megőrzését.

Hogyan emlékszik vissza a kezdetekre?

1974-ben kerültem a nyitrai pedagógiai karra, ahol Tőzsér Árpád irodalmi színpadot rendezett és furulyásra volt szüksége. Mivel engem választottak ki, hogy a betyárok sírjánál furulyázzak, ezért nagyon sokat jártam Árpádhoz furulyán tanulni, aki rendkívül jól játszik ezen a hangszeren. Másik ilyen jó barátom Ürge Mária volt, aki már az egyetemen citerazenekart alapított és oda is bekerültem. Annyira „megfertőződtem”, hogy negyedikes koromban már rengeteg népdalt gyűjtöttem Gerencséren, és egyre inkább érdekeltek a népdalok.

Amikor később már tanítottam, az autóbuszon találkoztam Ág Tiborral, akinek átadtam a gyűjteményemet. Innen indult el tulajdonképpen a Pántlika Mozgalom, 1976 őszén, hiszen ő felkért arra, hogy alakítsak egy csoportot. Az alapító tagok Lévai László, Ollári Gyula, Bartalos Erzsébet, Lőrincz Tibor, Lőrincz István, Sebő Mária és jómagam voltunk. A katonaság után Dunaszerdahelyre kerültem, és sok-sok személycsere történt az együttesben, míg végre összerázódott a társaság és László Irénke javaslatára felvette a Pántlika nevet. Közel tíz évig zenéltünk együtt, az utolsó években már 40-60 fellépésünk is volt évente.

Mi volt az ön feladata a zenekarban?

Jómagam általában a szervezéssel foglalkoztam, ami akkoriban sokkal nehezebben ment, mivel ismeretlen fogalom volt ezen a vidéken a parasztzenekar. Ág Tibor volt a vezetőnk, aki kottákat adott nekünk és tanított bennünket. Amikor tíz év után kiváltam a zenekarból, Kovács László kérésére lekerültem Egyházgellébe, és ott Iván Lajossal és Zöld Palival egy új csoportot próbáltunk összehozni, ami viszont rövid életű volt. De Iván Lajossal a kapcsolatom azóta is a legmélyebb, jó barátom és a Pósfa zenekar megszületésénél is bábáskodtam, ami lassan tíz éve működik.

Hogyan született meg később az Ifjú Pántlika zenekar?

Előzményként megemlíteném, hogy a Kodály Zoltán Alapiskolában évekig énekkart és kórust vezettem, még az aranysávos minősítést is elnyertük. Ebben is sokat segített Ág Tibor bácsi. 1991-ben elindult az énektagozat megalapítása, Fibi Sándor és Hecht Anna hathatós segítségével. Tizennégy zenepedagógus tanított ott zenét, köztük Nagy Iván és Nagy Volner Melinda, akik ma sikeres néptánccsoportot vezetnek.

Az Ifjú Pántlika együttest hét évvel ezelőtt alapítottam, s most már falunapokon, anyák napi és adventi műsorokon lépünk fel, nemcsak Dunaszerdahelyen, hanem a távolabbi környéken is. Egyik meghívás hozza a másikat. Ahol egyszer elégedettek voltak velünk, oda szinte máris újból meghívnak. Van, ahová már állandóan visszajárunk, és a repertoárunk széles skálán mozog. Gyermekjátékokat, egyházi énekeket adunk elő, népzenét játszunk, de a nagy ünnepekre is vannak külön műsoraink.

A Kodály Zoltán Társaság, amelynek a vezetője, hogyan tudja segíteni a népi kultúra ápolását?

Amikor az ének tagozatot a Kodály Zoltán Alapiskolában kezdeményeztem, akkor még nem voltam a Kodály Zoltán Társaság vezetőségében, hanem koordinátorként dolgoztam. Az volt a feladatom, hogy az iskolát hangszerekkel, ruhákkal lássam el, ami nem volt egyszerű feladat, de sikerült több zongorát, sok hegedűt és minden más hasznos dolgot beszereznünk, s még az útiköltségre is biztosítani a pénzt. Ehhez szponzorokra volt szükség, hiszen csak énekkarból volt kettő, egyenként hatvan-hatvan taggal, két tánccsoport is működött az iskolában, huszonhét tagú zenekarunk volt és fellépésekre jártunk.

Később kezdett ez a munka leépülni és gyakorlatilag akkor már nem működött a társaság sem. Ekkor a tagok úgy döntöttek, hogy engem jelölnek a vezetésére. Felkértem Kollár Katalint, hogy vállalja el a helyettesi funkciót, és zenéhez értő embereket gyűjtöttem magam köré. Egyik legnagyobb eredményünk az, hogy ki tudtunk adni egy könyvet – Zendülj torok, frissen, nótára! címmel – Ág Tibor szerkesztésében.

A Kodály Társaság másik profilja pedig az, hogy zenei táborokat szervez. Általában július első hetében a zene iránt érdeklődő gyermekeket visszük a zeneiskola tanáraival együtt egy hétre Gímesre, immár tíz éve.

Ha jól tudom, nyugdíjasként is szívügyének tartja, hogy a gyermekekkel megszerettesse népi kultúránkat?

Jelenleg a Vámbéry Alapiskolában foglalkozom első és második osztályos gyermekekkel, akik közül többen aztán a zeneiskolában folytatják tanulmányaikat. Délutánonként megyek be az iskolába, de néha a zeneórára is, ahol ritmusokat tanítok – az egyszerű gyermekmondókáktól egészen a csárdásig. Természetesen nem a művészi fok elérése a cél, hanem az, hogy a sokszor már elfelejtett, szülők és nagyszülők által meg nem tanított népi gyermekjátékokat felelevenítsük. A foglalkozások lényege, hogy a gyermekkel megszerettessem a népi kultúrát, mégpedig laza, játékos formában. Ennek eredményeként több gyermek később néptáncossá vagy népzenésszé válik. Így biztosíthatjuk a népzene és a néptánc továbbélését tájainkon.