Szabadka gazdagnak egyáltalán nem mondható zenei életében gyakran hosszú hetekig nem történik semmi, majd egyszer csak ugyanazon a napon két koncertet is rendeznek. Ez történt az elmúlt hétvégén is.
Szombaton délután hat órára a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület székházába szólt a meghívó, ahol két fuvolista, Tóth Noémi és Ivana Dročić hangversenyére került sor. Zenei tanulmányaikat szülővárosukban – Szabadkán, illetve Slavonski Brodban – kezdték el, ám a magiszteri fokozatot mindketten Splitben szerezték meg az ottani zeneakadémián. Innen az ismeretség. Több jeles tanárt mondhatnak mesterüknek, akiknek köszönhetően számos hazai és külföldi elismerés birtokába jutottak, pedig még igen fiatalok. Nem tudjuk, mióta muzsikálnak együtt – nem lehet valami hosszú ideje –, de a hallottak alapján az volt a benyomásunk, mintha mindig is ezt csinálták volna. Vagy legalábbis kezdettől fogva ugyanannál a fuvolatanárnál tanultak volna. Játékuk teljesen kiegyensúlyozott volt, egyikük sem akart fölébe kerekedni a másiknak. Úgy tűnt, mintha ugyanaz a személy játszana mindkét hangszeren. Egyforma volt a művésznők vibrátója, s nincs kizárva, hogy a fuvolák ugyanabból a gyárból kerültek ki, annyira egyforma volt azok hangszíne.
Milyen műveket játszottak?
Farkas Ferenc sűrűn hallható táncfeldolgozásai mellett ugyancsak a régebbi korokat idézték W. F. Bach (az egyik Bach-fiú), Telemann és Friedrich Kuhlau (1786–1832) szonátái. Ez utóbbi zeneszerző német származású volt, de munkásságának java része a dán fővároshoz, Koppenhágához kötődik. A házát sújtó tűzben számos kézirata odaveszett, de még így is sok értékes alkotás maradt utána. Bár ő maga zongorista volt, a fuvolistákat is jó néhány értékes művel ajándékozta meg, s nem ok nélkül kapta „a fuvola Beethovenje” becenevet. A szombat délutáni koncerten a 81. opusszám alatt megjelent három ún. Briliáns duó közül hangzott el az egyik.
Szólistaként is bemutatkoztak művészeink, mégpedig egy-egy a huszadik században komponált művel. Tóth Noémi Jacques Ibert (1890–1962) egyik darabját – az 1936-ban írott Pièce-t –, Ivana Dročić pedig egy még modernebb művet, a brit Ian Clark (1964–) The Great Train Race című kompozícióját adta elő igen hatásosan. Clark maga is fuvolaművész, ami jól meglátszik szerzeményein, amelyekben szabadon alkalmazza mindazt a vívmányt – a két szólamban való játszást, a hangszerrel való együttdúdolást stb. –, amelyet a hangszer mesterei az utóbbi fél évszázadban találtak ki.
A tapsból ítélve tetszett a közönségnek az intim hangulatot árasztó, egyórás hangverseny.
Ugyanaznap este 8 órakor egy másik, ugyancsak hatvanperces zenei élményben részesültünk. A helyszín ezúttal a Városháza tanácsterme volt, a szervező az Electe, az előadók pedig a budapesti Cornivus Egyetem énekkarának tagjai. Erről a kórusról mifelénk eddig még keveset lehetett hallani, pedig – kisebb megszakítással – 1950 óta működik. 1991-ben alakult újjá, ekkor vette fel a Prelude nevet, s azóta Kabdebó Sándor az állandó karnagya.
Változatos műsorral léptek közönség elé. A régebbi korokat Monteverdi és Sweelink képviselte, az újabbakat pedig Kodály Zoltán, Farkas Ferenc, Bárdos Lajos, Orbán György, Ligeti György, Fekete Gyula és Beischer-Matyó Tamás. Különösen az utóbbi szerzők művei tették próbára kényes intonálási feladataikkal az énekeseket. De ők játszva vettek minden akadályt, s a legkevésbé fülbemászó dallamú kompozíciók is viharos tapsot váltottak ki a hallgatóságból. A népszerűbb szerzeményekről nem is szólva. Megcsodáltuk a kórus széles dinamikai skáláját, kristálytiszta intonálását, szívvel-lélekkel való éneklését. Nagy kár, hogy férfiénekesből nincs nekik több. Ezért folyamodott a karnagy egy kényszermegoldáshoz: egyszerűen beállt a kórus bal szélén álló két (!) árva tenorista mellé, s onnan, a bal szélről vezényelte az együttest, miközben énekelt is. E szokatlan elhelyezkedés következtében a közönség alig látta a karnagyot, mert az éppen előtte levő díszlámpa őt szinte teljesen eltakarta. Az elénk táruló kép furcsa volt, a hangzás ellenben kifogástalan. Kabdebó Sándor optimális karmozdulatait követve páratlan zenei élményben részesített bennünket az énekkar. Olykor szinte teljesen megfeledkeztünk róla, hogy mennyire kedvezőtlen a két nem közötti számbeli arány. (Én 16 nőt és 7 férfit számoltam meg a pódiumon.) De csak szinte . . .
A hálás közönség nem fukarkodott a tapssal, amit az énekkar két ráadásszámmal köszönt meg.
A két csinos fuvolistának s az ugyancsak szép látványt nyújtó budapesti kórusnak köszönhetően alaposan feltöltődtünk zenével az elmúlt szombaton.
Forrás: Magyar Szó
A budapesti Cornivus Egyetem énekkara