Díjazták a rajzpályázatokat

Kiemelt cikk

Díjazták a Magyar címer és zászló ünnepe rajzpályázat kárpátaljai nyerteseit

Március 31-én adták át a Nemzetstratégiai Kutatóintézet által meghirdetett Magyar címer és zászló ünnepi rajzpályázatban részt vett nyertes kárpátaljai diákoknak tehetségükkel és fantáziájukkal kiérdemelt okleveleiket és díjaikat. A díjátadó helyszíne a beregszászi magyar konzulátus volt, ahol a kutatóintézet elnöke, Szász Jenő, Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára, Balogh Dénes ungvári magyar konzul, valamint Szalipszky Endre beregszászi magyar főkonzul köszöntötte és jutalmazta meg az ifjú alkotókat.

Közel húsz tehetséges gyermek és fiatalember, valamint azok szülei, rokonai és felkészítő tanárai várták március 31-én, csütörtök délután a nemzeti jelképek ünnepének alkalmából meghirdetett pályázat eredményhirdetését a Magyarország beregszászi konzulátusán. Miután mindenki megérkezett, Szalipszky Endre beregszászi magyar főkonzul köszöntötte az ifjú alkotókat a konzulátus eskütermében. Hangsúlyozta, hogy a benyújtott kárpátaljai rajzok szimbolikájában érezhető az az érzelmi impulzus, amely mind a helyiekben, mind pedig a Magyarországról érkező, Kárpátalján ideiglenesen tartózkodó emberekben növeli az összetartozás érzését. A főkonzul köszöntőjében méltatta a pályázatot kidolgozók aktív és eredményes munkáját, amelynek köszönhetően a program határon túli gyermekekért is nyúlt, ösztönözvén őket arra, hogy alkossanak, mondják el saját ceruza- és ecsetvonásaikkal, mit jelentenek számukra a magyar nemzet jelképei.

Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke megköszönte a kárpátaljai magyar konzulátusoknak, hogy lehetővé tették azt, hogy a pályázat sikeresen eljuthatott Kárpátaljára, valamint azt, hogy az eredményhirdetésre sem kellett Pestig utazni. Az elnök külön megköszönte a jelen lévő szülőknek, felkészítő pedagógusoknak a munkájukat. Elmondta, hogy a pályázatra beérkezett több mint 2500 alkotásnak a negyede Kárpátaljáról érkezett, ami azt jelenti, hogy az elcsatolt területek legaktívabbja Kárpátalja volt. „A legkisebb lélekszámú határon túli magyar nemzeti közösségünk a legelkötelezettebb a magyar nemzethez való ragaszkodásában” – vélekedett Szász Jenő. Majd hozzátette: „Én hiszek a magyar feltámadásban”, amelyet az elnök szerint mi sem jelez jobban, minthogy a díjak átadására Kárpátalján, a magyar konzulátus eskütevő termében kerül sor, ahol „annyi magyar van, hogy nem férünk el, nem tudunk leülni” – utalt a terem zsúfoltságára.

Az elnök beszéde végén biztatta a gyermekeket és fiatalokat, hogy pályázzanak a következő évben is, majd ismételten megköszönte a pedagógusoknak a nehéz idők ellenére is kitartó munkáját: „Ez ad erőt nemcsak az itt élő magyar közösségeknek, hanem az anyaországiaknak és a többi elszakított területen élő magyar közösségeknek is”.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára reménységét fejezte ki aziránt, hogy a jövőben is indulhat majd hasonló pályázat, és mind a szövetség, mind pedig a kutatóintézet ilyen formában is kifejezheti, hogy a kárpátaljai magyarok mennyire fontosak. A főtitkár köszönetet mondott a diákoknak, hogy pályáztak, mivel ez arról mutat képet, hogy a fiatalokban ott él a nemzeti öntudat és ezt képesek felhasználni és összekapcsolni a magyar identitást leginkább kifejező jelképekkel, amelyek összekötik a kárpát-medencei magyarságot: a címerrel és a zászlóval.

A köszöntőbeszédek után került sor a díjak kiosztására. A rajzpályázaton hat kategóriában indulhattak általános és középiskolások, valamint egyetemisták. A pályázatnyertes diákok szignójukkal ellátott, kreativitásban gazdag művei Szalipszky Endre főkonzul felkérésére ezentúl a beregszászi magyar konzulátus eskütermének falát díszítik.