BBTE-kutatás: a dicsőszentmártoni egykori vegyi üzem továbbra is szennyezi a talajt és a terményeket
A dicsőszentmártoni egykori vegyi üzem nehézfémmaradványai továbbra is szennyezik a talajt és a terményeket – derül ki a BBTE Környezettudományi és Környezetmérnöki Karán végzett kutatósból, amelyről az egyetem tájékoztat. A kar három munkatársa, Iulia A. Neamțu, Cristian Pop, Carmen Roba azt vizsgálta, hogy a dicsőszentmártoni egykori vegyi üzem felszámolása nyomán hátramaradt nehézfémhulladék, milyen mértékben szivárgott be a környező talajba, illetve a terményeken keresztül bekerült-e a táplálékláncba. Hozzájuk kapcsolódott be a kutatásba a BBTE Politika-, Közigazgatás- és Kommunikáció-tudományi Karának társult oktatója, Eugen Gurzău is. A Maros megyei, valamivel több mint 22 000 lakossal rendelkező Dicsőszentmárton közvetlen vonzáskörében 2007-ig működött az a vegyi üzem, amely leginkább nátrium- és kálium-dikromát, bárium- és króm-klorid, valamint cink-oxid előállítására volt berendezkedve. “Az egykori vegyi üzem területén jelenleg körülbelül 2,5 millió tonna vegyi hulladékot tárolnak, ami részint a város peremén húzódó háztáji kertek, részint a Kis-Küküllő folyó közelsége miatt különösen aggasztó” – olvasható a közleményben.
A kutatók három nehézfém, a króm, az ólom és a magán koncentrációját mérték az egykori üzem közelében. Jóllehet, mindhárom nehézfém föllelhető a földkéregben, de az egészségünk szempontjából nem mindegy, hogy hány vegyértékű krómról, magánról vagy ólomról van szó. Míg például a trivalens, azaz háromértékű króm (Cr3+) alapvető ásványi anyagnak számít, addig a hexavalens, hatértékű króm (Cr6+) rákkeltő hatású, felelős az alacsony születési súlyért. Az ólmot a közelmúltban elsősorban üzemanyagadalékként használták ipari mennyiségben, az emberi testben való felhalmozódása okolható bizonyos gyerekkori idegfejlődési rendellenességekért, koraszüléshez, kisfejűséghez vezethet. A mangán leginkább kétértékű (Mn2+) vagy háromértékű (Mn3+) mangánként fordul elő, kis mennyiségben fontos szerepet játszik az ideg- és immunsejtek, valamint az enzimek működésében, nagy mennyiségben viszont idegméregként hat, terhesség alatt hátráltathatja a magzat növekedését. A városban és környékén összesen 35 területről vettek mintákat, ezek közül 24 udvarokból, 9 háztáji kertekből, 2 pedig az egykori üzem közvetlen környezetéből származott. Továbbá terménymintákat gyűjtöttek be háztáji kertekből: saláta, zöld paradicsom és fokhagyma szerepelt a listán. A mintákat atomabszorpciós spektroszkóp segítségével vizsgálták meg, a kapott értékek alapján pedig azt elemezték, hogy a talajban kimutatható nehézfém-koncentráció milyen módon függ össze a zöldségekben kimutatható nehézfém-koncentrációval, valamint azt, hogy a szennyezettség mértéke térben hogyan változik. A nehézfémszennyezés szintjét a hazai szabályozásnak megfelelő normál háttérérték, a riasztási küszöbérték, valamint a beavatkozási küszöbérték szerint határozták meg. A talajbeli króm koncentrációja a vizsgált területeken 15,6 mg/kg és 528,8 mg/kg között, az ólom koncentrációja 25,4 mg/kg és 559,5 mg/kg között, a magán koncentrációja pedig 363,1 mg/kg és 1389,6 mg/kg között változott. A terménymintákban a króm átlagkoncentrációja 17,8 mg/kg, az ólomé 2,2 mg/kg, a mangáné pedig 116,6 mg/kg volt. Mind a talaj, mind a termények esetében átlagosan mindhárom nehézfém koncentrációja meghaladta a Romániában normálisnak tekintett háttérértékeket. A háztáji talajminták javának krómkoncentrációja ugyanakkor a riasztási küszöbérték alatt maradt. Ehhez képest az ólomkoncentráció több lakott területről származó minta esetében is meghaladta a riasztási küszöbértéket. A mangán koncentrációja lakott területeken a riasztási küszöbérték alatti volt, és nagyjából egybeesett a normál háttérértékkel. Az egykori üzem közelében a talaj króm- és ólomkoncentrációja magasabb volt, mint az üzemtől távolabb eső, háztáji területeken. Érdekes eredménynek számít azonban, hogy az egykori üzemtől vett távolság növekedésével a talaj mangánkoncentrációja is emelkedik, ami arra utal, hogy a környéken egyéb forrása is van a szennyezésnek, de nem kizárt valamiféle természetes magánforrás jelenléte sem.
Noha átlagosan a talajmintákban az ólom koncentráltabban volt jelen, mint a króm, a terménymintákban a króm töményebb volt az ólomnál, ami arra utal, hogy a növények könnyebben felveszik a talajból az előbbit. A szerzők megjegyzik, hogy a kutatás keretében csak viszonylag gyorsan érő terményeket vizsgáltak, sajnos könnyen elképzelhető, hogy a lassan érő terményekben (ld. burgonya, sárgarépa, bab) magasabb a nehézfém-koncentráció. A tanulmány meggyőzően érvel amellett, hogy az említett nehézfémek a talajszennyezés révén bekapcsolódnak a táplálékláncba. A kutatók szerint kimondottan problémás, hogy táplálékfelvétel révén jutnak szervezetünkbe, hiszen hatásuk így a legintenzívebb.