Csík EXPÓ

Csíkszereda Kiemelt cikk

Csík EXPÓ: Csütörtökön nyílik Székelyföld legnagyobb, ingyenesen látogatható kiállítás- és vására

Ingyenesen látogatható idén is Csíkszeredában, május 25-28 között, a Csík Expó-t, Székelyföld legnagyobb vásárának számító, idén immár 27. kiadását megérő Fogyasztási Cikkek Nemzetközi Vására.

A rendezvény az „Erőss Zsolt” Arénába költözve, az ország minden szegletéből és Magyarországról érkező cégek termékeinek kedvezményes árusítását, termékbemutatókat, és szórakoztató programot is kínál.

A vállalkozók idén is Csíkszereda Polgármesteri Hivatalának kiemelt támogatását élvezik a Csík-EXPÓ-n. Mint minden évben, idén sem jöhetne létre a rendezvény Csíkszereda Polgármesteri Hivatala partnersége nélkül: az együttműködésnek köszönhetően tudott a szervező Expo Har kiállítás- és koncertszervező vállalkozás idén is a helyi kiállítóknak, s a fiatal vállalkozóknak kedvezményes helyet biztosítani, illetve a kézműveseknek ingyenes bemutatkozási lehetőséget. A vásár további támogatói: Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, Hargita Megye Tanácsa.

Az Expó május 25-étől, naponta 10-19 óráig látogatható, és csütörtökön 12 órakor kerül sor a hivatalos megnyitójára az „Erőss Zsolt” Aréna sportcsarnoknál.

Fontos információ a közönségnek: a látogatóknak a belépés idén is ingyenes lesz a rendezvény teljes idejére.

Akár a nemrégiben lezajlott, az Expo Har által megszervezett II. Székelyföldi Nemzetközi Könyvvásár, illetve az előző Csík-EXPÓ-k, ezúttal is díjmentesen léphetnek be az érdeklődők a standok közé, ízlelni, kóstolni, vagy megtapintani a termékeket, elbeszélgetni a kiállítókkal, szakértőkkel, a mai világ képernyőről vásárló, web áruházból rendelő emberének ez ünnepi alkalom – jegyezték meg beharangozójuknak a főszervezők. Földi Zsuzsa ügyvezető igazgató emlékeztetett rá, hogy a vásár létrejötte és életben tartása az Expo-Har tavaly elhunyt igazgatója, Csipor Attila érdeme.

A vásárban nemcsak megtekinthetők a termékek és szolgáltatások, hanem meg is vásárolhatók, és az új helyszínhez kötődően tervezett érdekességek várhatóan a családoknak, és minden korosztálynak kedvező szórakozással szolgálnak majd: többek között az új helyszín adta lehetőségeket kihasználva, mintegy 1000-1200 négyzetméterre vásári vidámparkot építenek fel egy szakvállalkozó üzemeltetésében. Emellett pedig a helyi Fours Seasons sportklubbal együttműködve, az egészséges életmódot is népszerűsítik: boomper ball (buboréklabda) kipróbálásának lehetőségével, amit sajtókupa szervezésével is megtoldanak – jelentette be Kovács-Szécsi Attila, az Expo-Har társtulajdonosa.

A standokon a legváltozatosabb kínálat jelenik majd meg, melyekről virtuális katalógus a https://www.facebook.com/events/998513270250144/ címen érhető el. A kiállítók termékskáláján a vecsési savanyított káposztától az okosházak felszereltségéig, a székely termelőktől a mezőgazdasági-, és fafeldolgozó gépekig gyakorlatilag minden megtalálható lesz. A kiállítók névsorát böngészve föltűnő, hogy magyarországi szakmai szervezetek: magyar kereskedőházak, szakmai tanácsadó- és érdekvédő egyesületek. A szervezők és támogatók együttműködése révén így a székelyföldi üzleti élet erősítésére, szervezésére, kapcsolatteremtésre is kiváló alkalom a vásár.

Nyílt, ingyenes szakmai konferencia a vásár nyitónapján

A vásárt szervező csíkszeredai Expo-Har ugyanakkor a Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. székelyudvarhelyi regionális irodájával és a Csíki Vállalkozók Egyesületével üzleti fórumot szervez, mely a Csík Expó hivatalos megnyitóját követően, május 25-én zajlik. Az eseményen való részvétel szintén ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A szervezők jelezték: nem csupán vállalkozókat várnak, hanem mindenki számára nyitottak az előadások. Az érdeklődőknek a belépéshez előzetesen a http://bit.ly/2pKOj5Z címen kell feliratkozniuk. A találkozóra regisztráláskor a részt venni szándékozók bejelölhetik: kivel szeretnének tárgyalni a Csík-EXPÓ-n standdal megjelent kiállítók közül. A jelenleg beírt névsor a jelentkező által bővíthető!

Forrás: erdon.ro