Családi nap a Sövényházi-tanyán

Padé Kiemelt cikk

A rekkenő hőség ellenére is viszonylag sokan látogattak el a padéi idei családi napjára, amelyet a Betlehem-puszta szélén lévő Sövényházi-tanyán tartottak meg vasárnap délután.

A személygépkocsik rendszámtáblái alapján nemcsak a környékről, hanem a távolabbi településekről is érkeztek szülők kisgyermekeikkel, hogy zenével, mókával teli délutánt töltsenek el Sövényházi László igencsak változatos állatvilágot felvonultató miniállatkertjében. Az ötödik alkalommal megtartott rendezvény ideje alatt a legkisebbek számára az adai Íjászegyesület szervezett íjászbemutatót, a helybéli önkéntes tűzoltók is kivonultak nemrég szerzett tűzoltó-terepjárójukkal, a zentai Gyermekbarátok Szervezetének az aktivistái pedig különböző játékos foglalkozásokkal kötötték le a legkisebbek figyelmét. Ezenkívül persze a gyermekek égcsúszdán és trambulinon is kikapcsolódhattak, s lovaglási lehetőséget is biztosítottak a jelenlévők számára, az időközben megéhező kirándulók pedig ízletes babbal csillapíthatták éhségüket. A padéi civil szervezet az idén szinte teljesen önerőből szervezte meg a hiánypótló rendezvényt. Jaksa Róbert, az egyesület vezetője napilapunknak nyilatkozva elmondta, hogy sem a Magyar Nemzeti Tanács, sem a tartomány nem részesítette támogatásban a kezdeményezésüket, és csak a Kárpát-medencei Családszervezetek Szövetségétől, a padéi helyi közösségtől és a csókai önkormányzattól sikerült némi pénzt szerezniük. A padéi civil szervezet fő tevékenysége sokáig a felnőtt-, ezen belül is a CNC-gépkezelő képzés volt, de az idén erre sem kaptak elegendő támogatást, így ez a programjuk is elmaradt. Emellett jelentős hangsúlyt fektetnek a térség magyar népi kultúrájának ápolására és népszerűsítésére, s környezetvédelmi programokat is szerveztek.

Forrás: Magyar Szó