Csaknem hétszáz bormintából kóstolgathattak

Temerin Hírek

Bemutatták azokat a borkülönlegességeket, amelyekkel öt ország termelői neveztek be a 22. Nemzetközi Vince-napi Borversenyre. A Temerini Kertbarátkör rendezvényének több mint ezer látogatója volt.

A vörös, a fehér és a rosé borok mellett olyan borkülönlegességeket is kóstolhattak a látogatók, mint a schiller- és a csemegebor, de 50 különböző gyümölcsbor is sorakozott a temerini Sportcsarnokban felállított pultokon.

A hazaiak mellett Romániából, Horvátországból, Moldvából és Magyarországról is érkeztek termelők. Janek György, borász, Zenta: „A temerini borfesztivál szerintem Szerbiában a legnagyobb, lehet, hogy még nagyobb körzetben is, és nagyon komoly munka folyik, azt látom.”

Balázs István, borász, Jánoshalma, Magyarország: „Ez nemzetközileg elismert, és itt a borászoknak a megmérettetése nagyon fontos.”

A nemzetközileg elismert 85 borbíra 172 bronz, 264 ezüst és 159 aranyérmet osztott ki Temerinben, ahol 13 bortermelőnek sikerült kiérdemelnie a Nagy Arany minősítést is. Majoros Tibor temerini borász a különleges technikával készített, 2017-es évjáratú Renascentia, azaz Újjászületés nevű borával jeleskedett: „Három hétig faktikusan le volt konzerválva, le volt zárva a bogyó, és így három hét után került csak a présbe, majd fél éves acéltartályos érlelés után, miután átment az almasav a bomláson, akkor tettem tölgyfahordóba, barrique hordóba, és 9 hónap után, akkor vettem ki a versenyre.”

 

Forrás: PannonRTV