Civil szervezetek a rák ellen

Kiemelt cikk

Szándéknyilatkozatot írtak alá civil szervezetek a rákellenes küzdelemért

 

A rákellenes küzdelem, a szűrések és a minél korábbi felismerés fontosságáról írtak alá szándéknyilatkozatot civil szervezetek pénteken Budapesten a rákellenes világnap alkalmából.

Novák Katalin család-, ifjúság és nemzetközi ügyekért felelős államtitkár a rendezvényen hangsúlyozta, a betegség elleni küzdelemben nagyon fontos a megelőzés, a magunkra, családtagjainkra való odafigyelés. Hozzátette: a rák mindannyiunk közös ellensége, “nehéz ellenfél”, hiszen az orvostudománynak még mindig kevés információja van e betegség kialakulásának valódi okairól. Az államtitkár azt mondta, a betegség korai felismerése sok esetben nagyban javítja az életkilátásokat.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy a rák elleni küzdelemben önmagában az ellátórendszer tehetetlen, az egyén felelőssége, a rendszeres szűrővizsgálatok elengedhetetlenek a megelőzésben. Kitért arra, hogy Magyarországon mindenfajta szűrési program elérhető, de ehhez el kell menni a vizsgálatokra.

Vitályos Eszter európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár úgy fogalmazott, a rák nem válogat, a rákos megbetegedések évente több tízezer magyar ember életét követelik. “Fel kell nyitni az emberek szemét, hogy mennyire fontos a megelőzés” – tette hozzá. Kitért arra, hogy a kormány az európai uniós támogatások kapcsán több mint 500 milliárd forintot költött egészségügyi célú fejlesztésekre, ebből több mint 80 milliárd forintot fordítottak célzottan a daganatos megbetegedések korai felismerésére, megelőzésére, gyógyítására.

Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöke arról beszélt, a rendszeres információátadáson, programok szervezésén túl a szervezet abban szeretne segítséget nyújtani a nagycsaládos szülőknek, hogy legyen idejük, lehetőségük elmenni egy-egy szűrésre. Mint mondta, sokszor tapasztalják, hogy a sok gyermeket nevelő szülők sokszor hajlamosak magukat háttérbe szorítani.

A szándéknyilatkozat aláírásával a civil szervezetek vállalják, hogy ismeretterjesztő anyagokkal, illetve szűrővizsgálatokkal segítik a daganatos megbetegedés minél korábbi felismerését. A dokumentumot a NOE elnöke, Király Nóra, a Fiatal Családosok Klubjának (Ficsak) alapítója, Regős Judit, a Szülők Háza Alapítvány elnöke, Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke, Batthyány-Schmidt Margit, a Magyar Női Unió elnöke és Andrejkovics Katalin, a Ringató Alapítvány képviselője írta alá.

 

Forrás: polgarportal.hu