Civil szervezet ellenőrizheti az M6-ost

Magyarország Kiemelt cikk
A Transparency International (TI) Magyarország felügyeli az M6-os autópálya építéséhez kapcsolódó előkészítési és kivitelezési feladatokat, a Bóly és Ivándárda, országhatár közötti szakasz az első állami nagyberuházás, amelyet civil szervezet ellenőrizhet – közölte Martin József Péter, a szervezet ügyvezető igazgatója az integritási megállapodás aláírását bejelentő sajtótájékoztatón.

 

Ismertette, hogy az Európai Bizottság a tavalyi felhívására jelentkezők közül választott ki 17, uniós forrásokból megvalósítandó projektet 11 tagállamban, ezek közé tartozik az M6-os autópálya befejezése. A független monitorozó szerepének betöltésére pedig a Transparency International Magyarország Alapítványt jelölték. Az ügyvezető igazgató elmondta: háromoldalú megállapodásról van szó az ajánlatkérő, az ajánlattevők és egy független civil monitorozó között, a megállapodás azt jelenti, hogy minden, a közbeszerzésben részt vevő fél vállalja az átláthatóságot.

Vitályos Eszter, a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkára hangsúlyozta: a kormány számára kiemelten fontos az átláthatóság, a jogtiszta közbeszerzés, ezért támogatnak minden ezt segítő projektet.

Martin József Péter ismertette: az aláírók a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. és a TI Magyarország, az ellenjegyző fél pedig a magyar kormány képviseletében a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkársága. Az integritási megállapodást az Európai Bizottság kezdeményezte, az autópálya-beruházást, illetve a monitoring folyamatot is az unió finanszírozza – tette hozzá.

A monitor-tevékenység azt jelenti, hogy a TI hozzáfér minden dokumentumhoz, részt vehet a projekttel kapcsolatos összes megbeszélésen, és rendszeresen jelentéseket ad közre a tapasztalatokról, az állampolgárok tájékoztatása érdekében – fejtette ki a TI ügyvezető igazgatója.

Vitályos Eszter az együttműködés lényegéről szólva kiemelte: az ajánlatkérő, a monitorozó, az irányító hatóság, illetve a megállapodáshoz ajánlattevőként csatlakozó gazdasági szereplők a jogszabályok által előírt összes szükséges intézkedést megteszik, hogy a beruházással kapcsolatos közbeszerzési eljárások minden szakasza, a szerződéskötések és azok teljesítése is korrupciótól mentesen, átláthatóan valósuljon meg.

Nagy Róbert, a NIF vezérigazgatója elmondta: az M6-os országhatárig tartó, mintegy 20 kilométeres szakaszának előkészítése folyamatban van. A TI nemcsak a kivitelezéshez, hanem az előkészítési folyamathoz tartozó beszerzéseket is figyelemmel tudja kísérni.

Az idén év végére várható a tervezési közbeszerzési eljárást megindító ajánlati felhívás megjelenése. A nyertes tervezőnek 2017 végére kell elkészítenie a kiviteli és az engedélyezési terveket. Ezután indítható a kivitelezésre vonatkozó közbeszerzési eljárás, és ennek eredményes zárása után, 2018 második negyedévében kezdődhet meg a szakasz építése, amelyet várhatóan 2020-ban adnak át – ismertette a vezérigazgató.

Szalóki Flórián, az NFM közlekedési operatív programokért felelős helyettes államtitkára kiemelte: az ajánlatkérő önként von be civil monitort az eljárásba, és vállalja azt az ütközést, ami a vélemények különbségéből fakadhat. Az együttműködés az uniós támogatási intézményrendszer hasznos eszköze lehet az átlátható közbeszerzési gyakorlat további erősítésében – fejtette ki.

forrás: napi.hu