Civil Akadémia Dombóváron – összefoglaló

Kiemelt cikk

A Civil Összefogás Fórum, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Szellemi Honvédők közössége országjárásba kezdett, és egyik állomásként Dombóváron tartották Civil Akadémiájukat. Ezen alkalomból az  érdeklődő polgári gondolkodású dombóváriak megtöltötték a rendezvénynek helyet adó dísztermet. A közel négy éve működő CÖF Dombóvár Klub vezetője, Futó Péter köszöntötte a vendégeket, majd Körősi Csaba nyolcszoros Petőfi-díjas színművész szavalata után, Ferkó Dániel történész az Echo TV műsorvezetője vette át az irányítást és intézet kérdéseket az est további részében Szentesi Zöldi László publicistához.

A humorral, komoly témákkal és néhol iróniával átitatott beszélgetés érdekes és tartalmas programot adott a résztvevőknek. Két súlyozott témával indítottak; az idei Európai Uniós és önkormányzati választás tétjéről valamint a migráns probléma megoldásáról, melyek szorosan összefüggnek. Majd az est hátralevő részében olyan témákat érintettek, mint a jobboldali sajtó alakulása, megerősödése a rendszerváltástól napjainkig, a magyar labdarúgó válogatott legutóbbi sikere.

Dombóváron a jobb oldali érzelmű, konzervatív gondolkodású civil rétegnek különösen szüksége van a megerősítésre, az előrevivő gondolatokra, hiszen igen erőteljesen működik a baloldali kommunikáció, és elvtelen játékát űzi a legutóbbi önkormányzati választáson a megtévesztés köpönyegébe bújt álcivil városvezető.

Sajnos a teljes előadásról részletesen nem tudunk beszámolni, egy-két fontosabb gondolatot azonban most itt megosztunk Önökkel:

 

Az idei választások tétje és a migráns kérdés Szentesi Zöldi László gondolataival:

„Óriási a tét mindkét választáson. A kormány feladata, hogy a legjobb tudása szerint képviselje a magyar érdekeket és kötelessége a legapróbb faluig eljuttatni az igazságot. Nem a Fidesz nevű párt és nem is a jobboldal jövőjéről, hanem egy nemzet jövőjéről kell dönteni, arról, hogy 100 év múlva magyarul olvashatjuk-e Arany János műveit. Nekünk, magyaroknak a jelenlegi politikai felállásban a Fidesz az egyetlen esélyünk. Ez az a nemzeti középerő, amely a magyar történelmi hagyományok szerint, megfelelő felhatalmazás esetén (harmadszor kapott kétharmados felhatalmazást) képes Magyarország szekerét kirántani a sárból.”

„Nem egy szűk elit gazdagodásáról van szó. Naponta hazudják ezt az ellenzéki médiumok, mert mást nem tehetnek miután harmadszorra veszítettek kétharmaddal. A propagandájukban meg kell jeleníteni a gondolkodásukat, hogy minden a pénz körül forog, és minden a korrupció és a lopás különös háromszögében értelmezendő számukra, csak ebben az összefüggésben képesek létezni.”

Migránskérdésben elmondta a szakember, hogy a határkerítés nem oldja meg ezt a problémát. Szükséges, mert feltartóztatja azt a tömeget, amely a Magyarországon keresztül akar eljutni nyugatra. Azonban a század végére 10-12 milliárdan leszünk a földön és a fekete afrikai lakosság, Nigéria, Egyiptom népessége három vagy négyszeresére fog nőni, miközben, ha nem teszünk az elkövetkező 10-20 ében semmit, az életszínvonal nem fog megváltozni. Miért gondoljuk azt, hogy egy csapásra megoldódik a migránskérdés, ha nem teszünk a változásért semmit? Egyetértett a miniszterelnök véleményével, miszerint a helyszínen kellene a kiváltó okokat megszűntetni, és mindenképpen egy stratégiára van szükség, mert a megoldás bonyolult és összetett. Ha mi európaiak legyengültünk testben és lélekben, ha nem hiszünk semmiben, csak a celebekben és a pénzben, ha elfelejtettük a nagyszüleink tisztességét és szerénységet. Ha a mindennapok tisztességét elfelejtjük és odadobjuk magunkat a pénz hatalmának, akkor nem hogy jövőnk nincs a jelenünk is felértékelődik.

A Migrációs konferencián Orbán Viktor elmondta, hogy Magyarország egymagában nem elegendő ehhez a küzdelemhez, sőt még a Visegrádi négyek is kevesek, szükség van a nagy hatalmakra (Olaszország), vagy elfogy az ország energiája és 10-20 év múlva olyan viszonyok lesznek Magyarországon, mint Svédországban és Németországban. El fogjuk veszíteni magunkat. Erről döntünk idén.

 

A publicista beszélt az aktuális téma Dombóvári vonatkozásáról is:

„Dombóváron eldönthetik, hogy melyik politikai erő képviselőit tartják hitelesnek.  Azt, akinek a főnökasszonya Európai Egyesült Államokat hirdet és az első adandó alkalommal be fogja telepíteni százával, ezrével a nem keresztény vallású, harmadik világból érkező embereket, és higgyék el, ez megtörténhet. Bajorországban a nyolcvanas években nem gondolták, hogy 2019-ben a tartomány 30-40% muszlim lesz. Amikor ezek a kérdések elérnek ide is, döntő lesz, hogy milyen vezetése lesz Dombóvárnak, milyen erőknek adnak Önök bizalmat. Ez nem belpolitikáról szól, nem jobb és baloldalról, hanem egyszerűen Önökről, az Önök jövőjéről szól.”

„A gondolkodás luxusának érzem, hogy a bevándorlást az iszlám problémájával próbáljuk leírni. A mi ellenfelünk nem az iszlám, hanem az európai liberalizmus. Ismeri mindenki azt a mesét, amikor a legkisebb királyfi csapkodja a hétfejű sárkény fejét és mindig visszanő a sárkány feje. Majd valaki megsúgja a királyfinak, hogy ne csinálja, mert ez egy örökkévalóságig is eltarthat, hanem keresse meg a sárkány erejét, amit egy faodúban, egy szelencében talál. Törje szét és akkor el tudja pusztítani a sárkányt. Ha mi azt gondoljuk, hogy egy határkerítés megvéd minket, hogy az iszlám természetéről kellene tudományos disputákat folytatni és mi a keresztény Európát kínáljuk a muszlimoknak, akkor mi a sárkány fejét kaszaboljuk.  Ha nem semmisítjük meg Európa szelencéjében a liberalizmust, ha nem állunk a sarkunkra és nem építünk új, modern nemzetállamokat, akkor a liberalizmus győzni fog. Hiába vágtuk le a sárkány fejét, hiába küldünk vissza naponta több száz bevándorlót, végül be fogják venni a sáncainkat.”

„Az emberi jogokra hivatkozva mondják, hogy be kell fogadni a migránsokat, azonban a migránsok az európai törvényeket és keresztény hitvallást nem tartják magukra tekintve kötelezőnek. Ez borzasztó nagy ellentmondás. Maguk ellen beszélnek.”

„Építsünk új nemzetállamokat, vonjuk szorosabbra a szövetségeket, próbáljuk meg a kiváltó okokat megszüntetni és harcoljunk minden fórumon a liberalizmus ellen.”