Cifrapalota napközis tábor Felsőhegyen

Felsőhegy Kiemelt cikk

A felsőhegyi parókia, a szülők és diákok összefogásának eredményeként rendezik meg augusztus 8-a és 12-e között a Cifrapalota nyári napközis tábort a helyi Szent József a munkás parókián.

Felsőhegyi, 3 és 11 év közötti gyermekek részére szervezett tábort a Szent József a munkás parókia, az Út a szívhez egyesület, felsőhegyi egyetemisták és középiskolai diákok, szülők és nagyszülők. Az öt napos táborban délelőtt zajlanak a foglalkozások, amelyeket a foglalkozásvezetők térítésmentesen vállaltak. A tábor alapmotívuma az adás – adományozás kultúrája és minden napot egy közösen meghallgatott történettel kezdenek Varga József diakónus vezetésével, amely mindig más-más vezérmotívumot jár körbe. Az öt nap programja valóban “cifra”, ugyanis foglalkozást tart: a felsőhegyi Könyvtár klub, tagjai azt mutatják meg, hogyan sütötték nagyanyáink a kekszet, a Rozetta kézműves társaság bábú-, kirakós és karkötőkészítést szervez, Badis Luca és Vukovity Natasa vezetésével álomfogót készítenek, Burány Fanni csoportos játékokat játszik a táborlakókkal, Fajka Zsóka zenére oktat, de játékokat is vezt, Fodor Szandra gimnasztikai foglalkozást tart, id. Fodor István és Varga József a makettkészítéssel ismertetik meg a gyerekeket, Fülöp Cecília vezetésével zajlanak majd a kézműves foglalkozások, Kálmán Barbara ökológia ismeretterjesztő előadást tart csoportos játékokkal, Kőrösi Violetta ugyancsak csoportos játékokat vezet, Krebsz Lívia ének és zenei foglalkozást tart, Masa Tibor a klasszikus hangszerek világába vezeti el a résztvevőket, Mácsai Mónika drámajátékokat tanít, Nagy Abonyi Szabolcs témája a népmese, Novák Anita csoportos játékokkal, Gyalus Tamás a tánccal, Recskó Szabolcs a népi hangszerekkel, Rekovics Réka csoportos játékokokkal, Sipos Katalin népi énekekkel ismerteti meg a gyerekeket, Szöllősi Tibor atya és Varga Tereza a Bibliát hozzák közelebb a gyerekekhez.

Segítők a szervezésben és lebonyolításban Bóbán Réka, Gergely Ágnes, Tóth Edit, Varga Danica, Gondi Martina. Segítők a lebonyolításban: anyukák és nagymamák.

A szülők uzsonnával támogatták a tábor megvalósulását, illetve voltak bátor vállalkozók, akik bekapcsolódtak a programokba és a felügyeletbe.

A program péntek este 6 órakor Ki mit tud? vetélkedővel zárul.

 

Forrás: Vajdaság Ma