Célba ért a Négyesfogat

Kupuszina Kiemelt cikk

Jövőre Doroszló lesz a házigazdája a nyugat-bácskai művelődési rendezvénynek

A hétvégén az idei házigazdáknál, a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben megtartották a Négyesfogat, vagyis Doroszló, Gombos, Kupuszina, Szilágyi műkedvelői egyesületei közös rendezvénysorozatának záróműsorát. Az est elején egy perc néma csönddel adóztak a nemrégiben balesetben életét vesztett kupuszinai színjátszó, a közösségi élet meghatározó személyisége, Gosszé Endre emléke előtt.

Tadián Viola, a műsor vezetője elmondta, a 2019. évhez köthető több évforduló is, az idén  II. Rákóczi Ferenc-emlékév lesz, 315 éve választották erdélyi fejedelemmé, 90 éve született Kertész Imre író, 175 éve született Arany László, Arany János fia, 227 éve hunyt el Mozart, az idén lesz 100 éve annak, hogy Kupuszinán bemutatták az első amatőr színdarabot, és 51 éve annak, hogy Nyugat-Bácska négy települése összefogott és elindult a Négyesfogat, amelynek célja, hogy a négy falu tehetséges amatőr művészei estéről estére szórakoztassák a négy falu lakóit.

Az idén sem volt ez másként. A négy faluban, Doroszlón, Gomboson, Szilágyin és Kupuszinán össze tudott jönni egy-egy lelkes csapat, annak ellenére, hogy naponta szembesülniük kell a lakosság számának csökkenésével, és ahol az emberek kemény összefogással küzdenek a megmaradásért. Ezek az emberek végigjárják a négy települést, példát mutatnak kitartásból, lelkesedésből. Amíg Nyugat-Bácskában ilyen emberek élnek, addig semmi nincs veszve, addig van remény, jövő, van megmaradás, sőt szórakozás és szórakoztatás is.

A néptáncot, modern táncokat, vidám jeleneteket és népmesét ötvöző, csaknem háromórás, színvonalas előadásban a kupuszinaiak néptáncot mutattak be. A csoport vezetője Kiss Katalin. A zenészek: Buják István, mgr. Dienes László, Koleszár Nándor, Molnár Oszkár, Tadián Zsolt. A Stepp táncegyüttes fiatalabb tagjai, ügyes hetedik, nyolcadik osztályos lányok saját maguk koreografiájukban hipp-hopp táncot adtak elő. Molnár Péter ötödik osztályos tanuló, de már többször is szép sikert ért el a mesemondásban. Van kitől tanulnia, hiszen nem tagadja meg a segítséget tőle Toldi István, aki Palócország örökös mesemondója, vajdasági mesefa, illetve Péter közvetlen családjában is jelentős amatőr színészi tehetségeket és rendezőt találhatunk. Előadásában népmesét hallhatott a népes közönség. Tót Zsaklina irányításával előadták a Western Edition című modern táncot. Koreográfus: Ujlakos Stefánia, hangtechnikus: Guzsvány Dávid.

A doroszlói Móricz Zsigmond Magyar Művelődési Egyesület Gellér Zoltán vezette színjátszó csoportja több vidám jelenetet adott elő, Nóti Károly, Máté Erzsébet, Hadházi László klasszikusait.

A gombosi Arany János Magyar Művelődési Egyesület fiataljai Street Dance címmel készítettek moderntánc-koreográfiát. A színjátszók a Zördög című népi jelenettel, továbbá a Bencsik Imre Szesztestvérek című vidám jelenetével arattak nagy sikert.

A szilágyi József Attila Művelődési Egyesület színjátszó csoportja előadásában Nóti Károly-jelenetek, a Lepsénynél még megvolt, illetve a Kontra, gyerünk című klasszikusok kerültek bemutatásra Gyólai Francia Klára rendezésében.

A közös ének, az Ismerős arcok Nélküled című számának éneklése után Toldi István, a kupuszinai Petőfi Sándor ME elnöke átadta az idei műsorról készült fotóalbumot és dvd-felvételt a gombosi, szilágyi és doroszlói egyesület elnökének, továbbá Király Szilárd, a doroszlói Móricz Zsigmond MME, a jövő évi házigazda egyesületének elnöke átvette a Négyesfogat vándorzászlóját.

A záróműsort vacsora és hajnalig tartó táncmulatság követte.

A Szórványlétben projektum finanszírozásában részt vesz a Köztársasági Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztérium.

 

 

Forrás: Magyar Szó