Világhírű musical bemutatójával búcsúztatja az óévet a Nemzeti Színház
Csinos elítéltek, különös, bizarr téma, hatalmas táncjelenetek – s már adott is a világhírű siker a Chicago musicalnek. Marosvásárhelyen szilveszterkor mutatják be Juronics Tamás Kossuth-díjas koreográfus-rendező színrevitelében.
Nagyban zajlik még a munka a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházban, amelyben november közepe óta próbálják a Chicago című musicalt. A világhírű előadást a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője, Juronics Tamás Kossuth-díjas koreográfus, rendező viszi színre, aki igencsak megdolgoztatja és megtáncoltatja a színészeket. A hajtás még nagy, de a cél már egyre közelebb: méghozzá a szilveszteri bemutató.
A Chicago című musicalt 1975. június 3-án mutatták be, a New York-i 46. Utcai Színházban. A darabot New Yorkban két évig, 898 alkalommal játszották, ezt követte egy hasonló időtartalmú turné. De negyven éve ott van a Chicago a világ különböző színpadain. A darab inspirálója a húszas évek egyik nagy sikerű vígjátéka volt. John Kander és Fred Ebb musicaltörténeti művet írt, érdekes módon minden méltató a rendező-koreográfus és a szövegkönyvet is társszerzőként jegyző, Bob Fosse munkáját helyezi az első helyre.
Juronics Tamás is itt látja a párhuzamot: ugyanis Bob Fosse nagyon híres koreográfus volt a színházi dzsessz műfajában, egyben rendező is, a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője is koreográfus, de évek óta rendez, a balett mellett operákat, zenés darabokat, prózát is. Így nem csoda, hogy közel áll hozzá a Chicago, de nem célja megismételni a negyven évvel ezelőtti darabot.
„Alapvetően ez egy nagyon táncos darab volt, na mi ennek egy új formát kerestünk. Amit negyven éve megcsináltak, az nagyon jó dolog, de nem kell nekünk azt múzeumként őriznünk. Valami mait kell ebben keresnünk, a dolog mai üzenetét, megkeresni azt, hogy amit akkor megírtak, részben a média hatalmáról, befolyásáról, a sikerhajhászásról és az öt perc hírnévről, az manapság hogy működik” – magyarázza Juronics Tamás.
A rendező-koreográfus szerint az, amit negyven éve megírtak, egyre erősebb jelenség, ezért is helyezte át a darabot egy kicsit a mai média világába. Így lett a két gyilkos nő címlaphajhászásából egy, a valóságshow-k és a tehetségkutatók világát idéző tévéshow, egyfajta börtönreality.
„Olyan extrém valóságshow ez a börtönben, ahol a nézők szavazatai alapján dől el, hogy a csinos elítélteknek élet vagy halál jár. Az esküdtek a nézők. Ez a mi keretjátékunk, ez adja a dolog színpadi képét is, ugyanis felismerhető elemei vannak, a sztárbelépővel, az oldalt tükrös ablakokkal, amelyek a kukkolás kellékei, a kamerák az élő bejelentkezéseket adják, de van úgynevezett zsűri is, pont ahogy szoktak ülni háttal a nézők felé. A másik, hogy volt ennek egy nagyon ismert formája, ez a neccharisnyás, magassarkús világ, ennek a mostaninak új világa van: a mostani amerikai börtönök egyenruhája, ami nagyon vicces, ugyanakkor pedig tud szexi is lenni, ha úgy használjuk” – sorolja az előadás a börtönvalóságshow kellékeit a rendező-koreográfus.
Juronics Tamás hangsúlyozta, bár a Tompa Miklós Társulat alapvetően prózai társulat, jól haladt a munkamenet. Szerinte nagyon jól éneklő, zenés műfajban tapasztalattal rendelkező színészek is vannak a társulatban. „A táncban nyilván nem kell az én balettszintemet megvalósítani, azt a formát kell megtalálni, ami jól áll a színészeknek, és jók tudnak lenni. Ugye itt rengeteg színésznövendék is van, az ő bevonásukkal nagy táncszámokat hozunk létre, de olyan mozgásokkal, amelyek az ő tánckészségükhöz alkalmazkodnak, de azért kicsit meg is dolgoztatjuk őket. Nyilván ez más gondolkodást igényel tőlem is” – fogalmazza meg a Szegedi Kortárs Balett művészeti vezetője.
Az előadás amúgy hatalmas emberigényű, háttérben végig ott a zenekar, nem csak azért, mert nagyon sok a zenés szám, de mint egy rendes tévéstúdióban, végig ott ülnek a zenészek, bármilyen történésre készen állnak reagálni, akár hangeffektekkel is. A színészeket színésznövendékek egészítik ki, több mint harminc szereplő lesz a színpadon, de egy teljes külsős tévéstáb is, amely szinte élőben vág majd filmeket. Mindez nagyon összetett munkát igényel – hangsúlyozza Juronics.
Hangzást beállítani, projektort erősebbet kellett hozni, hatalmas a díszlet, amibe még mindig naponta jönnek be új elemek, s ez nagyon megterheli a műszaki dolgozókat. „A zenés műfaj ilyen, általában meg szokott feszíteni egy prózai színházat, mert nagyon sok plusz feladat van, aminek meg kell felelni. November 14-én kezdtük, zenés műfajhoz képest rövid idő állt rendelkezésünkre, terhelve karácsonnyal és egyebekkel, így nagyon intenzívnek kellett lennünk. Én igyekeztem nagyon fegyelmezetten és felkészülten vezetni az egészet, s el fogunk jutni a célig” – mondta a munkafolyamatról a Kossuth-díjas koreográfus, aki szerint a sok zene és tánc ellenére egy igazi játékstílust megkövetelő darab ez, amelyben a színészek is, ha megérzik az ízét, tudnak jókat lubickolni, jókat játszani. Szerencsére nem is volt ezzel baj, Juronics szerint ugyanis remek ez a marosvásárhelyi színészgárda.
Forrás: szekelyhon.ro