Bővülnek a KÉK Kárpát-medencei kapcsolatai

Haraszti Kiemelt cikk

„A testvéri szeretetről pedig nem szükséges írnom nektek, hiszen titeket Isten tanított az egymás iránti szeretetre” (1Thessz 4,9)

Horvátországi és Szlovéniai magyarokkal vette fel a kapcsolatot a Keresztény Értelmiségi Kör anyaországi partnerszervezetével, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségével karöltve. A projekt keretében április elején a KÉK küldöttsége, Harangozó László szabadkai református lelkésszel látogatást tett a horvátországi, kelet-szlavóniai Harasztiban Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspökénél.

Az egyházat 1999-ben alapították, székhelye Laskó település a Drávaközben. Az egyház tagja a Református Egyházak Világszövetségének (WARC), továbbá hivatalosan elismerte a Magyarországi Református Egyház is. Szenn Péter 2018 óta a vezető püspök. A püspök a gyönyörű festett fakazettás mennyezetéről is ismert, népies barokk református templomban szolgál és a templom kertjében álló parókián él, ugyancsak lelkész feleségével és öt gyermekével.

Kelet-Szlavóniában a magyarok már az Árpád-korban megtelepedtek és minden koron át megőrizték magyarságukat. Anyanyelvi hűségüket magyar nyelvű istentiszteleteiknek köszönhették, és annak, hogy két településen is magyar tannyelvű iskola működött. Az elmúlt időszakban, de még a 21. században is folyamatos volt ezen a területen a népességcsökkenés.

A mintegy 330 lelkes Haraszti lakosainak a legutóbbi népszámláláskor még a fele magyar nemzetiségűnek vallotta ugyan magát, de a Szenn püspök elmondása szerint, talán három olyan magyar család van már csak, ahol magyarul beszélnek otthon egymással a szülők és a gyermekek. Majd hozzátette: éppen ezért van fokozottan szükség az egyház közösségmegtartó erejére és a hit összetartó szerepére, melyben csak a Krisztustól való szeretet megélése segíti az embereket.

Az ismerkedő-baráti megbeszélések során feltárták az együttműködési lehetőségeket, illetve a KÉK-el és a KÉSZ-el való kapcsolatok kiépítési módjainak lehetséges formáit. Az elképzelések szerint fokozatosan ismerkednének a horvátországi és vajdasági magyar keresztény hívek. Ennek jegyében Szenn Péter püspök és Szabó Károly, a KÉK elnöke máris egyeztettek arról, mikor látogathatna el egy delegáció a KÉK valamelyik közeli eseményére. A májusi Barátkozási Nap, illetve az augusztusi Szent Ágoston Nap került szóba. Ez már első lépés lesz afelé, hogy a horvátországi magyarok felvegyék a kapcsolatot a vajdaságiakkal és bekapcsolódjanak abba a projektbe, amelyet a Kárpát-medencei Magyarság Evangelizációjáért Alapítvány dolgozott ki és a Kárpát-medencei keresztény értelmiségiek együttműködése címet viseli.

A KÁMME Alapítvány igyekszik kapcsolódni a magyar kormányzat törekvéseihez a Kárpát–medencei magyarság megmaradásának elősegítésére. Az eddigi négy éves Kárpát-medencei együtt működés során – amelynek a kezdetektől aktív résztvevője a KÉK is -, már bebizonyosodott, hogy a keresztény értelmiség hozzá tud járulni az összetartozás-érzés erősítéséhez, a megmaradás szellemi hátországának építéséhez. A projekt célja a szülőföldön való egyéni és közösségi boldogulás, anyagi és szellemi gyarapodás, a nyelv és kultúra megőrzése és fejlesztése, a szülőföldön való egyéni és közösségi boldogulás, valamint az anyaországgal, illetve az egymás közötti sokoldalú kapcsolat kiépítése.

Ezt a kapcsolat-építést terjeszti most ki új területekre a Keresztény Értelmiségi Kör. Horvátország mellett, már a szlovéniai magyar közösségeket is megkereste a KÉK.

 

Forrás: Délvidéki Civil Portál