Biotermelők tavaszköszöntő találkozója

Magyarkanizsa Hírek

Magyarkanizsán suskáztak, barátkoztak és tapasztalatot is cseréltek a termelők

Tavaszköszöntő találkozójukat tartották meg néhány nappal ezelőtt Magyarkanizsán, Bödő Kálmán otthonában a helyi és környékbeli biotermelők.

A mintakerttel rendelkező tulajdonos, aki egyébként az Ökokert mozgalom vezetője, azokat a barátait látta vendégül, akik érdeklődnek az egészséges életmód, a vegyszermentes termelés iránt. A Magyarkanizsán létrehozott és évek óta aktívan működő Meta Terra Egyesület, amelynek vezetője Holló Lilla, azokat az embereket fogja össze, akiknek fontos, hogy a mai, permettel és különféle szintetikus növényvédő szerekkel táplált növényeket messzire elkerüljék, és helyettük minél egészségesebb étkeket tegyenek az asztalra. Folyamatosan képzésekre járnak, versenyeken vesznek részt, valamint külföldi tanulmányutakra is ellátogatnak, hogy bővítsék tudásukat. A tevékenységük nem merül ki ennyiben, hiszen amellett, hogy saját részre megtermelik a zöldségeket és gyümölcsöket, jelen vannak minden kézművesvásárban, és évente többször is összegyűlnek, hogy tapasztalatot cseréljenek. Ilyenkor, tavasszal megtekintik a mintaparcellát, és ez szolgál alkalmul arra is, hogy suskázzanak, vagyis valahogy úgy, mint egykoron őseink, cserekereskedelmet folytassanak egymással. Palántákat cserélnek, amelyek mind-mind vegyszermentesek, és azt is elmesélik egymásnak, ki hogyan gondozza a növényeit, milyen természetes növényvédő szereket alkalmaz.

A barátkozás ezúttal is a kert megtekintésével kezdődött, majd beszámoltak egymásnak arról, hogy ki milyen képzésen vett részt és milyen új tapasztalatokkal, tudással gazdagodott az elmúlt időszakban. Bödő Kálmán, aki egykoron növényorvosként tevékenykedett, nyugdíjas éveiben is azon munkálkodik, hogy továbbadja a megszerzett tudást a vele egykorúaknak és a fiataloknak, akik nemcsak helyből, hanem a környező falvakból és városokból is érkeztek. Elmesélte, hogy öt évvel ezelőtt alakult az Ökokert szekció, amikor visszajöttek a Kárpát-medencei ökogazdálkodók évi közgyűléséről. Akkor ugyanis úgy érezték, hogy nekik is valami hasonló kezdeményezést kell létrehozniuk. Ő maga már kétszer nyert a mintakertjével olyan versenyt, amit az ökogazdálkodók szerveznek.

– Ha idén is sikerül nyernem, az már örökös díjat jelent majd. Nálam ötven fajta növény van: gyümölcsök, szőlő és különféle konyhakerti növények. Nem kell piacra járnunk, mert minden megterem, ráadásul teljesen vegyszermentesen, így biztosak lehetünk abban, hogy az, amit eszünk, nincs agyonpermetezve. Emellett van egy kis nyúlfarmunk is, amely egész évben ellát minket nyúlkolbásszal. A növényeket kizárólag természetes szerekkel kezeljük, és ilyenkor ezeket a tapasztalatokat is továbbadjuk egymásnak – magyarázta a szekció elnöke.

A találkozó alkalmával beszámoltak a tokaji földészfórumon szerzett tapasztalatokról, ahol ők maguk is tartottak előadást, valamint kiállítást is szerveztek. Tavaly is számos versenyen részt vettek, és sehonnan sem tértek haza üres kézzel. A tartósítószermentes és több esetben cukormentes lekvárjaik minden alkalommal sikert aratnak itthon és Magyarországon is, továbbá a borokat is versenyeztetik, amelyekkel szintén több díjat is kiérdemeltek. A hangsúly azon van, hogy próbáljanak meg a lehetőségekhez mérten minél egészségesebb növényeket és azokból készült ételeket az asztalra tenni, ha már a környezetünk úgyis tele van mindenféle adalékanyagokkal dúsított élelmekkel, valamint arról sem feledkeznek meg, hogy tudásukat nemcsak egymással, hanem a legfiatalabbakkal is megosszák.

A találkozó résztvevői Bödő Kálmán biokertjénél (Puskás Károly felvétele)

Forrás: Magyar Szó