Biológiai stratégiák a növényvédelemben

Zenta Hírek

A mezőgazdaságban az utóbbi évtizedekben bekövetkezett változások – az úgynevezett „rohamos fejlődés” – sok esetben beláthatatlan következményekkel járnak; és talán vagyunk még néhányan, akik visszasírjuk a régi, „maradi” paraszti gazdálkodást, amely még nem hatott drasztikusan a környezetünkre.

Amikor például még csak „levadásztuk” a kártevőket, és nem irtottunk ki gyakorlatilag mindent, ami mozog, a mesterséges ökoszisztémák egyébként is megváltozott táplálékláncát nem degradáltuk visszafordíthatatlanul, és fennállt még valamiféle egyensúly. De hát ahogy mindegyikben, úgy ebben az ágazatban is mára a profit a legelső szempont. Nem fogjuk most felsorolni az összes környezetkárosító tényezőt, tekintsük csupán a növényvédelmet. Jelesül a (nem szelektív) kemikáliák használatát az állati kártevők irtására az üvegházi és fóliás növénytermesztésben. Létezik-e olyan megoldás, mely féken tartja – és nem kiirtja, hiszen az tovább csökkenti a biodiverzitást! – a kártékony ízeltlábúak populációit; s ráadásul még profitábilisnak is számít?

A zentai Népi Technika előadótermében hétfőn délután Alkalmazott biológiai növényvédelem a növényházi zöldségtermesztésben címmel tartott ismeretterjesztő előadást az Éld az életed! Egyesület Életmód egy órában c. sorozatában Kovács Dobák Attila zentai/szentesi növényorvos. A fűtött üvegházban termesztett paprika „réme”, a nyugati virágtripsz példáján mutatta be, egyes kártevők mennyire ellenállóak a vegyszerekkel szemben; ráadásul ez még öröklődik, sőt erősödik is generációik előrehaladtával. Így a permettel sokkal inkább természetes ellenségeiket irtjuk, őket meg szinte tápláljuk. Ahogyan már Darwin is fogalmazott: minden esetben a leginkább alkalmazkodó fajok a legjobb túlélők – nos, emiatt van szükség az integrált növényvédelemre.

A biológiai növényvédelem egy eszköz, mely lehetővé teszi a biotermesztést, az integrált esetében viszont – mely intenzívebb gazdálkodás során is alkalmazható – kombinálom az előbbit például a (szelektíven ható!) vegyszeressel, ám igyekszem a biológiait túlsúlyba helyezni. És láss csodát, az egészséges táplálékon túl mindez még üzleti előnnyel is jár! A biológiai módszerrel nincs várakozási idő a piacra vitelnél, mint vegyszer használatakor, emellett a vevőben bizalmat gerjeszt, magasabb lehet a felvásárlási ár, több helyütt jutalékra és állami támogatásra is lehet számítani.

A szakelőadó egy holland vállalat termékein keresztül mutatta be filmfelvételek, fotók és ábrák segítségével, konkrétan hogyan működik ez a stratégia, ahol hasznos ízeltlábúakat – a paprikára káros tripsz esetében egy-egy ragadozó atka- és poloskafajt – telepítenek be az üvegházba, melyek aztán féken tartják a kártevőállományt. Mesélt még a módszer előnyeiről és akadályairól, a legfontosabb feltételeiről (elhatározás, szaktudás, kidolgozott technológia), valamint elárulta, a magyarországi zöldségtermesztésben úgy 20 éve már sikeresen alkalmazzák. Szűkebb pátriánkban vajon meghonosítható lenne-e széleskörűen?

Fotó: Szögi Csaba

Forrás: Magyar Szó