Bio Powers: egészségnap volt az Adyban

Nagyvárad Kiemelt cikk

Bio Powers: egészségnap volt az Adyban

Kedden az Ady Endre Elméleti Líceumban az órák mellett különleges tevékenységek folytak, amelyek során az egészséges életmód fontosságára hívták fel a diákok figyelmét. Középpontban a szív- és érrendszeri, illetve a cukorbetegség megelőzése, illetve azok ismertetése állt.

Az egészségnap a Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete által meghirdetett verseny keretén belül jött létre, erre a megmérettetésre nevezett be az iskola diákjaiból álló ötfős, Bio Powers nevet viselő csapat: Tóth Titusz, Kovács Csenge, Csomay Eszter, Bíró Barna és Vigh Viktória. Az egészségnap a nagyszabású verseny harmadik fordulója, ebben a szakaszba sikerült az adys csapatnak a legjobb száz közé bekerülnie, a cél pedig – az egészséges életmód népszerűsítése mellett – természetesen a következő fordulóba, a legjobb 36 közé való bejutás. A negyedik forduló, amelyben a csapatoknak különböző szituációkat, feladatokat kell majd megoldaniuk, Budapesten fog zajlani – tudtuk meg a csapat tagjaitól és Hanesz Annamária biológia-tanárnőtől.

Az Ady Endre Elméleti Líceumban zajló egészségnap témája a szív- és érrendszeri betegségek, valamint a cukorbetegség volt, a Bio Powers tagjai ezek rizikófaktorait és megelőzési módjait ismertették az iskola több, mint 700 tanulójának, de azt is bemutatták, mi a teendő akkor, ha újra kell éleszteni valakit. A fenn említett betegségeknek vannak olyan rizikófaktorai, amelyek nem kerülhetőek el (életkor, nem, előfordulás a családban), de az egészségtelen életmód ezekkel szemben kiküszöbölhető. Az egészségtelen életmódról készített kisfilmben, amit a szervezők levetítettek a diáktársaiknak, egy korosztálybeli fiatal átlagos napját követhették végig, amely során olyan, az egészségre káros szokások jelentek meg, amelyekkel bizonyára a diákok is találkoznak, esetleg gyakorolnak: gyorséttermi ételek, édesség fogyasztása, elégtelen testmozgás, stressz, rohanás.

Az előadás után, amelyben a betegségek kialakulását, lefolyását, illetve megelőzését mutatták be, a diákok egy interaktív játékban vehettek részt: igen-nem táborokra osztva olyan kérdésekre kellett választ adniuk, mint például: alszanak-e nyolc órát, vagy fogyasztanak-e naponta két kávénál többet? A táborok létszámát figyelemmel követve sajnos bebizonyosodott az, hogy vannak olyan területek, ahol nem éppen a legegészségesebb lehetőséget választják, de ez napjainkban nemcsak a diákokra érvényes. A továbbiakban a résztvevőknek a különböző standoknál lehetőségük volt vérnyomást, vércukor szintet mérettetni, kiszámolni a testtömegindexet, de a napi ajánlott vízfogyasztást is megtudhatták. A díszterem előterében ugyanakkor különböző információs plakátokat, installációkat, és gyümölcsstandot is állítottak, utóbbinál miután mindenki bedobta a kitöltött kvíz-lapot, egy-egy almát kaptak. Az előadás alatt kitöltött kvíznek tétje is volt, ugyanis a kérdésekre helyesen válaszolók közül sorsolás alapján valaki egy vérnyomásmérővel gazdagodhatott.

A tevékenységek során a tornateremben egy flashmobot is szerveztek, ahova a diákokat nagyszünetben egy kis testmozgásra hívták, emellett pedig az épp anatómiát tanuló hetedikeseknek külön versenyt is szerveztek.

Forrás: erdon.ro