Bevándorlást segítő szervezetek listája

Kiemelt cikk

A magyar kormánynak, hatóságoknak van listája azokról a szervezetekről, akik az illegális bevándorlást propagálják, jó dologként állítják be, ráadásul jogi segítséget nyújtanak ahhoz – mondta Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a Kossuth Rádió Vasárnap Újság című műsorának adott interjúban.

A tárcavezető elmondta, aki ilyen tevékenységet végez “legyen az a Helsinki Bizottság, vagy más”, a “Stop Soros” törvénycsomag hatálya alá fog esni. A kormánynak az a dolga, hogy a nemzet biztonságára veszélyes szervezeteket figyelemmel kísérje – fejtette ki, majd egy lehetséges megoldásként említette: a magyar hatóságok az ügyészségnek fognak javaslatot tenni, hogy vizsgálják meg egyes, magukról önbevallást nem adó szervezetek tevékenysége ebbe a körbe tartozik-e.

Rogán Antal szólt arról is, a “Stop Soros” törvénycsomag parlamenti elfogadása után senkit nem fog meglepetésként érni, ha Soros Györggyel szemben az elsők között vezetik be a távoltartási végzést, amennyiben nem hagyja abba a bevándorlás finanszírozását.

Emlékeztetett, a magyar emberek akarata teljesen egyértelmű, azt szeretnék, hogy minden körülmények között gátolják meg a brüsszeli bevándorláspolitika érvényesülését és a Soros-terv végrehajtását. Ennek kell megfelelnie a három részből álló “Stop Soros” csomagnak, amelyet a kormány most társadalmi vitára bocsátott, februárban pedig a parlament elé terjeszt – mondta.

A kabinetnek az a célja, hogy távol tartsa Magyarországtól azokat, akik a bevándorlás propagálásával, szervezésével foglalkoznak, akik megpróbálnak migránsokat behozni Magyarországra és akik őket finanszírozzák. “Ezt elérni nem olyan egyszerű dolog” – mondta a miniszter, majd aláhúzta, három megoldást javasoltak.

Ezek közül az első, hogy vegyék nyilvántartásba azokat a szervezeteket, akik a bevándorlást szervezik, és “legyen vita arról, hogy kik azok, akik ezt csinálják, és ha nem vallják be, akkor a hatóságok kényszerítsék rá őket erre a bevallásra” – fejtette ki.

Hangsúlyozta, a kormány javasolja, hogy adóztassák meg ezeknek a szervezeteknek a külföldi támogatását, “hiszen az mégse jó dolog, hogyha a magyarok valamit nem akarnak, akkor külföldi pénzből megcsinálják azt”. “Ezeknek a szervezeteknek a többsége egy százaléknyi magyar adófizetői támogatást sem kap” – tette hozzá.

Rogán Antal tájékoztatása alapján a harmadik kezdeményezés lényege pedig, hogy a belügyminiszter döntésével távol lehessen tartani az országtól azokat az embereket, akik szervezik, vagy finanszírozzák a bevándorlást.

Jelezte, a kormány minden jobbító szándékú javaslatra nyitott, ugyanakkor a törvénycsomagnak csak a szigorítása képzelhető el, az enyhítése semmilyen körülmények között.

“Az kiabál, akinek a háza ég”, vagyis azok fognak összefogni, akik eddig is elsősorban a Soros-alapítvány támogatásával végezték a munkájukat – mondta Rogán Antal a törvénycsomaggal szembeni kritikákról szólva.

Hangsúlyozta, hogy hívják őket bárhogy, ezek a szervezetek egy célra szerveződtek, hogy “valamilyen formában valóra váltsák a Soros-tervet és az illegális bevándorlás útjából eltüntessék a magyar kormányt. Van akinek az dolga, hogy tüntetéseket szervezzen a kabinet ellen, mások hamis híreket terjesztenek Magyarországról – mondta, hozzátéve, ezen szervezeteknek közös célja, hogy megnyissa a kerítést és újraindítsa a lezárt balkáni migráns útvonalat.

Rogán Antal kitért arra is, nem csak az illegális bevándorlás finanszírozóit, hanem a segítőit is távol tartják Magyarországtól. “Ha Soros György pénzügyi tevékenysége veszélyt jelent, akkor azoké is, akik az ő pénzét erre a célra itt Magyarországon szétosztják” – fogalmazott.

A miniszter elmondta, a törvénycsomaggal kapcsolatban “nyugodtan kihúzható az antiszemitizmus vádja”. A magyar kormány nemhogy nem antiszemita, hanem segíti a hazai zsidó közösséget – jelentette ki, majd ennek egyértelmű elismerésének nevezte, hogy Izrael miniszterelnöke tavaly 30 év után először járt hivatalos úton Magyarországon.

“Amikor a túlnyomó részt muszlim származású migránsok ellen védekezünk, akkor valójában pont a magyarországi zsidó közösségnek a védelme érdekében tesszük a legnagyobb lépést” – tette hozzá.

A tárcavezető beszélt arról is, hogy Brüsszel várhatóan nem fog örülni a “Stop Soros” törvénycsomagnak, mert az szembemegy a hivatalos bevándorláspolitikájával. Brüsszel egyik legnagyobb problémája ugyanis az, hogyan ossza szét azokat, akik törvénytelenül érkeztek Európába, sőt akár szervezett módon is folytassák a betelepítést. A magyar kormány ezt a végletekig ellenzi, és szerencsére ebben vannak támogatói, elsősorban a visegrádi országok – mondta.

(MTI)