Betlehemi Csillagok

Margitta Kiemelt cikk

Betlehemi Csillagok Érbogyoszlóban

A margittai líceum diákjainak előadócsoportja Érbogyoszlóban is betlehemezett, hirdetve a karácsony melegségét, fényét. Szeretetteljes és maradandó élményt hagytak maguk után.

December vége felé járunk, tudjuk, közelegnek az ünnepek, hirdetik ezt a kirakatok, a színes csillogó-villogó fényjátékok, látványuk szép, szemünknek tetszetős, de lelkünknek közömbösek, valami hiányzik, ezt érezzük, valami emberi, valami igazi. Régen főként a falvak életében volt népszokás, szép szokás a “betlehemezés” vagy a “csillagosok” járása, ilyenkor ifjak magukra öltve az angyalok, pásztorok, Szűz Mária, Szent József szerepét eljátszották a kis Jézus születéséről szóló bibliai történetet, meghitt hangulatot teremtve ezzel az ünnepvárásban. Eme szép hagyományt ápolják és viszi tovább már évek óta a margittai Horvát János Elméleti Líceum tanulóinak egy csoportja Bordás Mária vallástanárnő segítségével és vezetésével. Lelkes, derűs kis csapat, ők a “Betlehemi Csillagok”, kik évről-évre egyre több helyre viszik a fényt, a melegséget, adnak szeretetet s csalnak könnyeket az emberek szemébe.

Harmadik éve

Így volt ez az elmúlt szerdán Érbogyoszlóban is, hisz sokadik állomásukként itt is ragyogtak a “csillagok”. Látogatást tettek a polgármesteri hivatalnál, majd, mint már harmadik éve, felkeresték a helyi iskolás gyerekeket is. Ebben az évben Bogyoszlóból is csatlakozott öt lelkes fiatal a “Betlehemi Csillagokhoz”, így őket haza (is) várták a megjelentek, szülők, nagyszülők. Betlehemi játékukkal elevenítették fel tiszta egyszerűséggel, de mégis valami magával ragadó bájjal a történetet, amelyben a kis Jézus a világra született. Szeretetteljes és maradandó élményt hagytak maguk után a jelenlévőkben, kik régi emlékeket is elbeszéltek a régi korok karácsonyairól. Itt voltak Bogyoszlóban a “Betlehemi Csillagok”, ragyogtak, fényükből hagytak itt nekünk, és igen, ez az az érzés, ez az a fény, amit nem kint látunk, hanem szívünkben-lelkünkben vágyunk érezni. Köszönjük a szép ajándékot, amit kaptunk és áldást mondunk ezekért a fiatalokért, akik felvállalnak egy ilyen szolgálatot, mert bizony szolgálat ez.

Forrás: erdon.ro