Beszámoló a Magyar Tudomány Napja Erdélyben

Erdély Emberek

Beszámoló a Magyar Tudomány Napja Erdélyben 17. fórumáról

Beszámoló

 

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2018. november 23–24-én tartotta a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című, immáron 17. alkalommal megrendezésre kerülő rendezvénysorozatát, amely a hagyományokhoz híven idén is a Magyar Tudományos Akadémia tudomány ünnepi eseménysorozatába illeszkedik. Noha a rendezvény központi témáját tekintve kapcsolódik az MTA rendezvénysorozatához, mindig sajátos színezetet kap, s mára emblematikus eseménnyé nőtte ki magát, amely mind a szakosztályokat, mind a fiókegyesületeket szervesen bevonja a rendezvény ünnepi hangulatába, az erdélyi magyar tudományos élet vérkeringésébe. A nagyszabású eseményre mindig az Egyesület alapítási évfordulójának (1859. november 23.) legközelebb eső hétvégéjén kerül sor. Az EME az ünnepi megnyitót idén első alkalommal az MTA Kolozsvári Akadémiai Bizottsággal szervezte közösen, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem és a Sapientia EMTE partnerségében. Ezt követően plenáris előadások hangozhattak el. Másnap a szakosztályok megtartották saját tudományterületükhöz kapcsolódó tanácskozásaikat. A fiókegyesületek rendezvényeinek tematikáját általában az egyes régiókban felmerülő problémák, kérdések adják. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület éves nagykonferenciájának célja, hogy fórumot teremtsen a friss kutatási eredmények bemutatásának és népszerűsítésének, ugyanakkor lehetővé tegye a felmerülő problémák és jövőbeni feladatok kijelölését, közös munkára ösztönözze a tudományos élet résztvevőit, s biztosítsa a szakmai párbeszédet. A rendezvény változatos képet mutat mind tematikáját, mind helyszíneit, mind célközönségét tekintve. A 2018-as évben a Magyar Tudomány Napja Erdélyben című fórum keretében hét nemzetközi konferenciára került sor, ugyanakkor a rendezvénysorozat keretében tudománynépszerűsítő rendezvények, emlékkonferenciák is zajlottak. Nyolc rendezvény Kolozsváron, kilenc vidéken került megrendezésre (Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Nagyvárad, Parajd, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy). Az ünnepi eseményen összesen 333 szerző 210 munkája került bemutatásra, a résztvevők száma meghaladta a 900 főt. Az idei rendezvény témája az MTA javaslatának megfelelően a Határtalan tudomány volt, ezáltal igyekeztünk közelebb vinni a tudományt az érdeklődőkhöz, betekintést nyújtani a tudományos élet mindennapjaiba, közérthetően bemutatni a legújabb eredményeket, s terjeszteni a tudományos értékeket.

Rendezvényünk fővédnöke, a hagyománynak megfelelően a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Lovász László akadémikus volt. Az ünnepi rendezvényt Keszeg Vilmos, az Erdélyi Múzeum-Egyesület elnöke nyitotta meg, aki köszöntötte a meghívottakat, intézményi képviselőket, s beszédében kiemelte a rendezvénysorozat jelentőségét, ezt követően Néda Zoltán, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság elnöke szólt a jelenlevőkhöz. Őket követően Kocsis Károly, az MTA Magyar Tudományosság Külföldön Elnöki Bizottságának elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. A rendezvényen köszöntőt mondott Mile Lajos, Magyarország kolozsvári konzulja, majd Dávid László, a Sapientia EMTE rektora, illetve Markó Bálint, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese. A továbbiakban Bitay Enikő, az EME főtitkára, a fórum programfelelőse bemutatta a rendezvénysorozat tizenhét ülésszakának témáit, jelentőségét.

Kocsis Károly, akadémikus, intézetigazgató (MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földrajztudományi Intézet) Az Európát érintő nemzetközi migráció földrajzi vonatkozásai a 20. század derekától napjainkig foglalta össze. Az előadó nem foglalt állást a jelenlegi népvándorlás ellen vagy mellett, csupán tényeket sorakoztatott fel.

Hagyomány immár, hogy a plenáris ülésszakra fiatal kutatókat hívnak meg – idén tizenegyet – a legkülönbözőbb szakterületekről. Így a résztvevők tizenegy kutatási területről ismerhettek meg olyan eredményeket, amelyek híven tükrözik a fiatal tudósnemzedék által képviselt kutatási irányokat.

Szász Levente közgazdász szakértő (BBTE Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Magyar Intézet, Kolozsvár) a multinacionális vállalatok belső hálózataiban zajló tudástranszferről szólt. Előadásából megtudtuk többek között, hogy minél jobban bele tud épülni egy leányvállalat a helyi kereskedelmi-szakmai-oktatási és társadalmi hálózatba, annál eredményesebb lesz. Sólyom Andrea, a társadalomtudományok képviselője (Sapientia EMTE, Csíkszeredai Kar, Társadalomtudományi Tanszék, Csíkszereda) a fiatalok elvándorlásának kérdésköréről mutatta be kutatásai eredményét, különös tekintettel az ezzel kapcsolatban lezajlott székelyföldi kutatásokra, felmérésekre. A történészkutató Fejér Tamás (Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár) Erdély és Havasalföld politikai kapcsolatairól beszélt Báthory Zsigmond 1595. évi Mihály vajdához intézett kinevező levele kapcsán. Kiderült, hogy a két terület közötti viszonyok sokkal összetettebbek és árnyaltabbak mint azt korábban gondolták, és az is, hogy több eddig uralkodónak számító nézet ebben a kérdésben nem fenntartható. A neurológiában használt terápiás készülékekről értekezett Mihály István fiziológus (Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem, Élettan Tanszék, Maros Megyei Sürgősségi Kórház, 2. sz. Neurológiai Klinika, Marosvásárhely). Számos olyan bőr alá, vagy egyenesen az agy megfelelő területébe ültethető berendezést láthattunk, amely megkönnyítheti az epilepsziás, vagy a Parkinson kóros betegek életét, enyhíti tüneteiket. Ercsey-Ravasz Mária fizikus (BBTE Magyar Fizika Intézet, TINS–Erdélyi Idegtudományi Intézet, Kolozsvár) az agyi hálózat modellezéséről tartott előadást. A majmok és egerek agyán végzett kísérletekből több olyan szabály derült ki, amely segít megmagyarázni az idegsejt-hálózat több tulajdonságát. Péntek Máté (Müncheni Műszaki Egyetem, München) mérnökkutató a nyílt forráskódú fejlesztésekről értekezett és az úgynevezett numerikus szélcsatorna példájába kalauzolta el a hallgatóságot. A matematika területén a differenciálegyenletek világát tekintette át Farkas Csaba(Sapientia EMTE, Marosvásárhelyi Kar, Matematika-Informatika Tanszék, Marosvásárhely), különös tekintettel ezeknek az egyenleteknek a valós alkalmazásokban betöltött szerepére, fontosságára. Csata Zsombor szociológustól (BBTE, Magyar Szociológia és Szociális Munkás Intézet, Kolozsvár) hallhattunk erdély etnikai sokféleségről és arról, hogy ez milyen hatással van a társadalomra, Szilágyi-Varga Zsuzsanyelvtudós (Partiumi Keresztény Egyetem, Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék, Nagyvárad) pedig a partiumi helynévgyűjtő szociológiáról értekezett, részletezve a partium területén zajló onomasztikai kutatásokat. Abod Éva agrár-kutatótól ((Sapientia EMTE, Marosvásárhelyi Kar, Kertészmérnöki Tanszék, Sepsiszentgyörgyi Tanulmányi Központ, Sepsiszentgyörgy) a baktériumok mezőgazdasági szerepéről hallhattunk beszámolót, megtudtuk, melyek azok a tulajdonságok, amelyek által a baktériumok hozzájárulhatnak a haszonnövények fejlődéséhez és a fertőzésekkel szembeni ellenállósághoz. Végül, de nem utolsó sorban betekintést kaptunk László Zoltán biológuskutató (Magyar Biológiai és Ökológiai Intézet, BBTE Biológia és Geológia Kar, Kolozsvár) által tanulmányozott gubacsok világába, a jó humorú előadótól megtudtuk: a gubacsok olyan növényi képződmények, amelyek bizonyos állatok jelenlétében keletkeznek, ennek mechanizmusa máig rejtély, ám az újabb kutatásokkal közelebb kerültünk a megfejtéshez.

Az ünnep alkalmával sor került a gróf Mikó Imre-emléklapok átadására, amelyeket egyesületünk a jelentős oktatói is kutatói tevékenység elismeréseként, az egyesület munkájában vállalt munkáért ad át az érintetteknek. 2018-ban az Erdélyi Múzeum-Egyesület Mikó Imre emléklapot adományozott Barnabás Beáta biológusnak az Erdélyi Múzeum-Egyesület működéséhez, valamint az erdélyi magyar tudományműveléshez nyújtott segítségéért és támogatásáért. Lupescuné Makó Máriának és Bartha Katalin Ágnesnek az Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályában kifejtett munkájukért, valamint oktatói és kutatói tevékenységükért adományozott emléklapot. Szatmári Szabolcsot az EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályában kifejtett tevékenységéért, illetve egyetemi oktatói és kutatómunkájáért nyújtotta át az elismerést, Máté Márton az EME Műszaki Szakosztályában kifejtett munkájáért, oktatói és kutatói tevékenységének elismeréseként vehette át az emléklapot. A rangos eseményen fellépett az Ech8 by Visszhang oktet. Az előadásokat követően állófogadásra, kötetlen beszélgetésre került sor.

A szombati napon párhuzamosan zajlottak az egyes szakosztályok konferenciái, amelyhez mind a szakmabeliek, mind az érdeklődők nagy számban csatlakoztak.

A rendezvény beharangozása, sajtó előzetese:

A Szabadság kolozsvári napilapban:

http://szabadsag.ro/-/hatartalan-tudomany-gubacsok-numerikus-szelcsatorna-variacioszamitas-

A Román Közszolgálati Televízió Kolozsvári Területi Stúdiója, az Erdélyi Figyelő műsor keretében:

https://www.youtube.com/watch?v=d-PHEyef0p4

A Transindex internetes portálon:

http://eletmod.transindex.ro/?hir=23538&Tizenegy_fiatal_kutato_tart_eloadast_a_Magyar_Tudomany_Napja_Erdelyben_konferencian

 

Sajtóvisszhang

A Szabadság kolozsvári napilapban:

http://szabadsag.ro/-/tudomany-hatartalanul-a-magyar-tudomany-napja-erdelyben    ,

A Krónika országos napilapban:

https://kronika.ro/kultura/erdelyi-tudosokat-dijaztak-a-hetvegen-a-magyar-tudomany-unnepen

A Román Közszolgálati Televízió Kolozsvári Területi Stúdiója, az Erdélyi Figyelő műsor keretében:

https://www.youtube.com/watch?v=GF0o_2jxsmA

 

Képmelléklet a plenáris előadásokról:

https://photos.app.goo.gl/kYDmdSDxwgYjG3X88

A Szabadság napilap fotótárában: http://szabadsag.ro/foto/-/asset_publisher/HzhEr9yj3fLn/content/unnepel-az-erdelyi-magyar-tudomanyos-elet?_101_INSTANCE_HzhEr9yj3fLn_viewMode=view

A SZAKOSZTÁLYOK RENDEZVÉNYEI

I. Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztály

Összefüggések, felismerések. Kutatások a nyelvészet-, irodalom-, néprajz-, színház és zenetudomány körében

Helyszín: EME-székház, Kolozsvár, Jókai/Napoca u. 2–4. sz.

Időpont: 2018. november 24., 9.00 óra.

Szervező: Egyed Emese

Az EME első, Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának konferenciája idén négy területre terjedt ki. A Nyelvészet, irodalom és néprajz szekcióban Összefüggések, felismerések. Kutatások a nyelvészet-, irodalom-, néprajz-, színház és zenetudomány körében címszó alatt tíz előadás hangzott el. Az egyes szekciókat a tematikai sokszínűség jellemezte, hiszen a bemutatók kiterjedtek jelenkori regények elemzésére és az azokban felmerülő, társadalmi-politikai kérdéseket is érintő problémákra, de előadás hangzott el a paraszti kultúra szokásrendjéről is. A régi magyar irodalom keretében Apafi Mihály újratemetésének körülményeiről, valamint a királyéletrajzok sajátosságairól értekeztek a szakemberek. Előadások hangoztak el a nyelv, a fordítás, a kapcsolattörténeti kutatások témájában (német–magyar, illetve finn–magyar kapcsolatok), ugyanakkor az egyháztörténeti és sajtótörténeti tanulmányok érintették a 16–18. századi viszonyokat is.

A történelem szekció a Könyvtár, levéltár, társadalom címmel tartotta konferenciáját, ahol tizenegy szakember ismertette kutatási eredményeit. Az idei szakosztályi programot a Nőtörténeti interdiszciplináris kutatások elnevezésű panel is kiegészítette. Ennek keretében hazai és külföldi, magyarországi oktatók és kutatók mutatták be dolgozataikat. Az ünnepi esemény nőtörténeti szekciójának szervezésébe bekapcsolódott az MTA Nőtörténeti Munkabizottsága, az ELTE Nőtörténeti Kutatóközpontja, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, valamint a Partiumi Keresztény Egyetem Művészeti Tanszéke is. A Nőtörténeti szekció előadásai a régi irodalomtól kezdődően a 20. századig átfogó képet adtak a korabeli női szereplehetőségek mikéntjéről. A régi irodalom területén összehasonlító elemzési vizsgálatok tárgyát képezték a Szent Anna prédikációk, majd a kora újkorból Apor Péterné szerepköreinek bemutatása került fókuszba, de a 18–19. századi női költészet problémái is felmerültek. A színháztudományi blokk előadói Komlóssy Ida és Prielle Kornélia tevékenységének bemutatása révén a 19. századi színésznők karrierlehetőseit vizsgálták. Ezeket követően a sajtóorgánumok kiadásából részt vállaló nők szakmai tevékenységére, a II. világháború női áldozatainak történetére is rálátást nyerhettünk, illetve a szociális testvérek társaságában működő egyének önéletírásaiban fellelhető stratégiák bemutatása is fókuszba került. Az előadók a Bukaresti Egyetem, a Sapientia EMTE, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem tanáraiból és doktorandusz hallgatóiból kerültek ki, a nőtörténeti csoportban azonban a kolozsvári egyetem oktatói és hallgatói, ill. az EME kutatói mellett előadást tartottak jeles gyulafehérvári, magyarországi kutatók és hallgatók az Eötvös Loránd Tudományegyetemről, valamint a Közép-európai Egyetemről is. A konferencia a Szépirodalmi Figyelő nőtörténeti számának bemutatójával zárult. A kiadványt Biró Annamária, Demus Zsófia és Zsigmond Andrea mutatták be.

Sajtóvisszhang

A Helikon című folyóiratban:

https://www.helikon.ro/a-magyar-tudomany-napja-erdelyben-1-nyelveszet-irodalom-es-neprajz-szekcio/?fbclid=IwAR0_EXwSIDVfZe5kzPfWgKoVG4ojCNuaGjb4KYTNz4h5n34CmghJOa_9zn8

https://www.helikon.ro/a-magyar-tudomany-napja-erdelyben-2-notorteneti-interdiszciplinaris-szekcio/?fbclid=IwAR327ANg1487loUNtghoUUTUHVmB1bWJuQowJ-jRnIsghin1uV2G9Kd4m6c

Fotóalbum:

https://www.facebook.com/pg/ErdelyiMuzeumEgyesulet1859/photos/?tab=album&album_id=1818172181615039

A Zenetudományi szekció előadásaira Nagyváradon került sor a következő címmel: Erdélyiség a magyar zeneszerzők műveiben. Zenetudományi konferencia a 85 éves Angi István tiszteletére.

 

Zenetudományi szekció

Erdélyiség a magyar zeneszerzők műveiben. Zenetudományi konferencia a 85 éves Angi István tiszteletére

Helyszín: Partiumi Keresztény Egyetem, Nagyvárad, Városháza utca 27. sz, Bartók terem

Időpont: 2018. november 23–24.

Szervező: Sófalvi Emese

2018. november 23–24.-én, a Partiumi Keresztény Egyetem Bartók Béla-termében került megrendezésre az Erdélyi Múzeum-Egyesület Zenetudományi Munkaközössége és a PKE közös szervezésében Az erdélyiség üzenetei magyar zeneszerzők műveiben címmel a MTNE zenetudományi szakosztályának ülése. A konferenciát Angi István zeneesztéta tiszteletére rendezték, a 85. életévét betöltött ünnepelt sajnos nem tudott jelen lenni.

Pálfi József,a PKE rektora köszöntötte az egybegyűlteket,külön kiemelve,jelentőségteljesnek érzi a MTNE programfüzetében is helyet kapó rendezvényt, mely ezáltal még szervesebben illeszkedhetik az erdélyi tudományosság körébe.

Angi István plenáris előadásának szövegét Fodor Attila olvasta fel, ezt követően Sófalvi Emese mutatta be Ruzitska György erdélyi zeneszerző munkásságát. Ruzitska alakjához két további előadó is kapcsolódott: Potyó István a muzsikus egyházzenei műveit,Lázár Zsombor távollétében Sófalvi Emese a komponista csellóműveit ismertette.

A 20. századi erdélyi magyar zeneszerzők témakörben Kóródy Hausmann Alice, Váradi Judit,Fábián Attila,Horváth Bálint, Windhager Ákos, Lászlóffy Réka és Zsolt, valamint Fodor Attila adtak elő.

Az erdélyi magyar zeneszerzés intézményei, keretei és kánonai mellett Szabó Csaba, Vermesy Péter, Márkos Albert munkásságának ismertetésére is sor került. Az előadásokat kérdések, hozzászólások egészítették ki.

Az első nap záróeseménye Angi István köszöntése volt, a PKE Művészeti kárának kórusát Kovács Gábor vezényelte. Az ünnepelt video-kapcsolaton keresztül válaszolt.

A kétnapos rendezvényen 11 előadó és mintegy 50 fős közönség vett részt, kitűzve a 2019-es MTNE zenetudományi szekciójának tematikáját (Ruzitska György évfordulós tanácskozás).

 

Történelem szekció

Könyvtár, levéltár, társadalom

Helyszín: EME-székház, Kolozsvár, Jókai/Napoca u. 2–4. sz.

Időpont: 2018. november 24., 9.00 óra

Szervezők: Pakó László, Bogdándi Zsolt (az EME Kutatóintézetének tudományos munkatársai)

A történelem szekció előadásai három olyan témakört öleltek fel – könyvtár, levéltár, társadalom –, melyek az Erdélyi Múzeum-Egyesület mindenkori tevékenységének homlokterében voltak és vannak ma is. Könyv- és könyvtártörténeti kuriózumként bemutatásra kerültek az egykori mikházi ferences kolostornak azon fennmaradt ősnyomtatványai, melyeket ma a marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár őriz. Továbbá külön előadásban ismertették ugyanezen könyvtár halotti címereinek gyűjteményét is. Minthogy az EME Kutatóintézete munkatársai számára a levéltári gyűjtemények kiemelt hangsúllyal bírnak, két előadás a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárában folyó, középkori illetve kora újkori források digitalizálásának a folyamatába, eredményeibe és a létrehozott adatbázisok gyakorlati felhasználásának kérdéseibe vezették be a hallgatókat. Egy harmadik előadás az ágostai hitvallású evangélikus egyház Nagyszebeni Központi Levéltárának forrásadottságait részletezte. Az előadás számos olyan forráscsoportra hívta fel a figyelmet, melyek a levéltárnak főként a magyar történészek körében való ismeretlensége okán, elkerülték a kutatás figyelmét. Állagának szélesebb közönséggel való megismertetése szándékával került sor az EME Kézirattárának gyűjteményeiben őrzött levéltártöredékek ismertetésére is. A többi előadás az erdélyi egyházi és világi társadalom történetének különféle kérdésköreibe engedtek bepillantást. Szó esett az egyházi tized középkori birtokosairól, a firenzei Manini család 15. századi erdélyi jelenlétéről, a kora újkori Kolozsvár házastársi konfliktusairól, II. József erdélyi utazásának hatásairól, illetve az erdélyi református egyház 20. századi liturgiai reformjairól.

A szervezők eredeti szándékainak megfelelően az idén is sikerült mind Erdély, mind a mai Magyarország több kutatóműhelyének (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, marosvásárhelyi Teleki-Bolyai Könyvtár, kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet, Evangélikus Egyház Szebeni Központi Levéltára, EME Kutatóintézete) a képviselőit egybe gyűjteni, ezáltal lehetőség biztosítva egymás tudományos eredményeinek jobb megismerésére, a szakmai párbeszédre, továbbá mind az intézményes, mind a személyes kapcsolatok megerősítésére. A szekció munkálatait a kolozsvári történészek, egyetemi hallgatók és laikus érdeklődők élénk figyelme övezte, a hallgatóság létszáma végig félszáz körül mozgott.

A szekció munkálatairól Pakó László fotódokumentációt készített, alább megtekinthető:

https://photos.app.goo.gl/vLgAYbFYxwdMyA8ZA

 

II. Természettudományi Szakosztály

Erdélyi Természettudományi Konferencia (ETK’18)

Helyszín: Apáczai Csere János Gimnázium, Kolozsvár, Király/I.C. Brătianu u. 26. sz.

Időpont: 2018. november 24., 9.00 óra

Szervező, tudósító: Kékedy Nagy László

A Természettudományi Szakosztály november 24-én tartotta a 18. Erdélyi Természettudományi Konferenciát (ETK ’18), ahol két plenáris előadásra került sor. Ezeket követően 4 szekcióban 21 előadás hangzott el, illetve három posztert mutattak be az előadók. A konferencia munkálatait eddigi gyakorlatnak megfelelően 4 témakörben zajlottak: biológia, földtudományok, kémia, illetve környezettudományok és fizika. Az előadásokon mintegy negyven főnyi érdeklődő is részt vett.

 

III. Orvos- és gyógyszerészettudományi szakosztály

A marosvásárhelyi magyar nyelvű gyógyszerészképzés 70 éves évfordulója

Helyszín: Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió Színháza, Marosvásárhely, Köteles Sámuel u. 26.

Időpont: 2018. október 26–27.

Szervezők:

EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály

Kolozsvári Akadémiai Bizottság, Gyógyszerésztudományi Szakbizottság

Studium/Prospero Alapítvány

Tudósító: Dr. Sipos Emese szakosztályi titkár

Szakosztályunk szervezésében került sor, október 26–27 között, Marosvásárhelyen a „Hetvenéves a marosvásárhelyi magyar nyelvű gyógyszerészképzés” ünnepi megemlékezésre, a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretében. A színvonalas programot több mint 150 gyógyszerész és gyógyszerészhallgató követte végig, illetve négy magyarországi gyógyszerészképző vezetője (Budapest, Szeged, Debrecen, Pécs) is megtisztelte rendezvényünket jelenlétével. A Gyógyszerészeti Kar tanáraival készített film elnyerte a nézőközönség tetszését. A Szervezőbizottság nevében emléklapokat adott át a nyugalmazott oktatóknak Sipos Emese egyetemi tanár, főszervező és Szilágyi Tibor egyetemi tanár, a Szakosztály elnöke. A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség tánccsoportjának Küküllő-menti táncai az est igazi színfoltját képezték. A műsort követően állófogadásra került sor. A rendezvény szombat délelőtt folytatódott, a Gyógyszerészeti Kar aktív oktatói mutatták be azokat a tanszékeket, amelyeken oktatói és kutatói munkájukat kifejtik. A folytatásban Dr. Jung János egyetemi tanár mutatta be dr. Gyéresi Árpád egyetemi tanár „Hét évtized emlékezete ‑ 70 éves a marosvásárhelyi magyar nyelvű gyógyszerészképzés” című könyvét.

Sajtóvisszhang

https://www.e-nepujsag.ro/articles/hetveneves-a-marosvasarhelyi-magyar-nyelvu-gyogyszereszkepzes

https://www.e-nepujsag.ro/articles/hetveneves-a-gyogyszereszeti-kepzes

 

XXII. Erdélyi Orvosnapok

Helyszín: Csíkszereda, Apáczai Csere János Pedagógusok Háza, Taploca út 2. sz.

Időpont: 2018. november 9–10.

A Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretén belül került sor az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztályának állandó őszi továbbképző konferenciájára, az Erdélyi Orvosnapokra, amelyet idén is Csíkszeredában szerveztek meg, november  9–10. között. Az Országos Orvos-kollégium által kreditponttal értékelt továbbképző, kiemelt fontosságú, mert a Hargita, Kovászna, Maros, Brassó megyei orvos kollégák számára anyanyelven történő továbbképzési lehetőséget biztosította.

Sajtóvisszhang: http://www.infokarcag.hu/hirek/olvas/eloben-kozvetitettek-a-lagyekservmutetet-2018-11-20-175449

 

III. Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály – Kolozsvári program (X.)

Helyszín: Református Kollégium Díszterme, Kolozsvár, Farkas/M. Kogălniceanu u.

16. sz.

Időpont: 2018. november 24., 10. óra

Tudósító: Dr. Bódizs György

Az Orvos és Gyógyszerésztudományi Szakosztály kolozsvári rendezvénye a 10. alkalommal került megrendezésre, a helyszín ezúttal a Református Kollégium frissen felújított díszterme volt, ahol a kitűnő technikai feltételek is hozzájárultak a jó hangulatú előadások és kerekasztal beszélgetés sikeres lebonyolításához.

Az elhangzott 4 előadás közül kettő szakmai, a másik kettő pedig orvostörténeti jellegű volt. Az előadások után kerekasztal-beszélgetésre került sor a kórházi belső fertőzésekről, amely egy rendkívül aktuális és minden egészségügyben dolgozót érintő kérdéskör.

 

IV. Jog-, közgazdaság- és társadalomtudományi szakosztály

Munka határok nélkül. A munka interdiszciplináris megközelítése

Helyszín: BBTE, Közgazdaság- és Gazdálkodástudományi Kar, Kolozsvár, Theodor Mihali u. 58–60. sz., 118. terem

Időpont: 2018. november 24., 10.00 óra

Az EME negyedik szakosztálya idén két rendezvényt szervezett a Magyar Tudomány Napja Erdélyben c. fórum keretében. November 24-én került sor a Munka határok nélkül. A munka interdiszciplináris megközelítése című előadás-sorozatra, ahol jogtudományi, közgazdasági, gazdálkodástudományi és szociológiai szempontból elemezték az aktuális munkaerőpiaci kihívásokat.

 

Jogtudományi szekció

Fejezetek Erdély jogtörténetéből

Helyszín: Sapientia EMTE, Jogtudományi Intézet, Kolozsvár, Tordai út 4, B301-es terem

Időpont: 1018. november 20., 17. 00 óra

Szervezők:

EME Jog-, Küzgazdaság és Társadalomtudományi Szakosztály

Sapientia EMTE, Jogtudományi Intézet

Szervező, tudósító: Dr. Kokoly Zsolt

A hagyományokhoz híven, az EME IV., Jog-, Közgazdaság- és Társadalomtudományi szakosztálya – Jogász szekciója, ill. a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézete 2018-ban is közösen szervezte meg az éves Magyar Tudomány Ünnepe – Magyar Tudomány Napja Erdélyben c. rendezvénysorozat jogtudományi szakmai programját, Fejezetek Erdély jogtörténetéből címmel.

A rendezvény magyarországi és helyi szakemberek bevonásával zajlott, formátumát tekintve pedig egy másfél órás plenáris előadást ölelt fel (Nánási László – SZTE ÁJK, Kecskeméti Főügyészség: Az Erdélyi Fejedelemség pénzverése – jog és szimbolika), illetve egy kerekasztal beszélgetést, melyen a meghívottak a Sapientia EMTE Jogtudományi Intézete részéről Veress Emőd, Kokoly Zsolt, és Székely János voltak, a BBTE Jogi Karának részéről pedig Fábián Gyula. A beszélgetést Páll Előd PhD-hallgató moderálta.

A beszélgetés, amelyet Facebookon követhető élő közvetítés formájában is elérhetővé tettünk (https://www.facebook.com/sapientiajog/videos/1789306607845118/ ) az 1918-2018 közötti időszak jogfejlődésének, jogtudományi munkásságának és jogi szakoktatásának kulcskérdéseit járta körül. A beszélgetés érintette a közjog (alkotmánytörténet), polgári jog, polgári perjog, büntetőjog, valamint kisebbségi jog, illetve jogi oktatástörténet fejlődésének sajátosságait, mind elméleti, mind gyakorlati sajátosságok szintjén.

A rendezvény hallgatóságában mintegy negyven személy vett részt (egyetemi hallgatók, kutatók, érdeklődők).

 

V. Műszaki Tudományok Szakosztálya

XIX. Műszaki Tudományos Ülésszak

Időpont: 2018. november 24., 9.00 óra.

Szervező, tudósító: Bitay Enikő

A Műszaki Tudományok Szakosztálya idén tizenkilencedik alkalommal szervezett tudományos ülésszakot, a Magyar Tudomány Napja rendezvénysorozat keretében 2018. november 24-én Kolozsvárt, a Sapientia EMTE Kolozsvári központi épületében, Mátyás király/ Matei Corvin u. 4. sz., Óváry-terem.

A műszaki tudományokban rejlő erő, szépség és jelentőség minden lehetséges alkalommal való említése annak a záloga, hogy a művelésük iránti érdeklődés erősödjön. Ezt egyik legfontosabb célunkként kezeljük, mivel a Kárpát-medencében élő, gondolkodó és magyar nyelven alkotó elit utánpótlása jelenti kulturális örökségünk fennmaradásának nélkülözhetetlen feltételét.

A Műszaki Tudományos Ülésszak, hagyományaihoz híven, fórumot teremt a hazai kutatók legújabb munkáinak megismertetésére, ugyanakkor lehetőséget kínált anyaországi vendégeink számára, hogy bemutassák intézményüket, illetve kutatásaikat. Az idén is jelentős intézményközi projektek, együttműködések eredményeit ismerhettük meg. Ugyanakkor betekintést nyertünk az EME műszaki szakosztály tudomány- és technikatörténeti szakcsoportjának, illetve a társszervező Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Marosvásárhelyi Kar gépész- és villamosmérnöki tanszékek munkálataiba is. Az idei rendezvényünkön öt egyetemről, hat kutatóintézetből összesen harminckét szerző tizenhét, főleg csoportos kutatási munkáját ismerhettük meg. A változatos, sokszínű előadások technikatörténeti, anyagtudományi, anyagtechnológiai, biztonságtudományi, gépészeti, automatizálási, építészeti, biomechanikai, fogászati implantátumok fejlesztési témákat érintettek.

Az előadások írott, kiegészített és lektorált változatai a Műszaki Tudományos Közlemények sorozatban, illetve az Acta Materialia Transylvanica folyóiratban jelennek meg, illetve online módon is elérhetők lesznek magyar nyelvű változatai az Erdélyi digitális adattárban a https://eda.eme.ro/handle/10598/28082https://eda.eme.ro/handle/10598/30356 címeken. Ugyanakkor az előadások angol nyelvű cikkeit digitális kiadványban is közzétesszük, melyek itt érhetők el: http://www.eme.ro/publication/pts/pts-main.htm, illetve itt http://www.eme.ro/publication/acta-mat/mat-main.htm, a kutatási eredményeket ily módon igyekszünk széles körben terjeszteni, a nemzetközi vérkeringésbe is eljuttatni.

Rendezvényünk egyik lényeges mozzanata volt, melynek már több éves hagyománya van, a Jenei Dezső emléklap átadása, ünnepélyes keretet biztosítva az erdélyi magyar műszaki tudományosságért kifejtett tevékenység elismerésére. Az idei kitüntetettünk dr. Kolozsváry Zoltán anyagtudós, vezérigazgató, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatója.

A rendezvény méltó helynek bizonyult a nemrégiben elhunyt két jeles műszakis kollégánk, szakosztályi tagtársunk megemlékezésére is: „vannak emberi sorsok, amelyek maradandó nyomot hagynak környezetükben“. Dr. Márton László-Ferenc mérnök-matematikusra és Dr. Filep Emőd mérnök-fizikusra emlékeztünk, akik a rendezvényeinken többször részt vettek kutatásaikkal, s eredményeiket kiadványainkban magyar nyelven is közzétették.

A rendezvény utolsó programpontja könyvbemutató volt. A Műszaki Tudományos Közlemények sorozat két legújabb számát (8, 9), illetve az Acta Materialia Transylvanica új folyóirat első számát mutatta be a szerkesztő.

A szekció munkálatairól Kisfaludi-Bak Zsombor készített fotódokumentációt, mely a szakosztály albumában található, a közösségi oldalon érhető el: https://bit.ly/2So6fgL

További részletes információt olvashatnak a rendezvény honlapján: http://www.eme.ro/muszakitudomanynap/ .

 

VI. Matematikai és Informatikai Szakosztály

9. Matematika és Informatika Alkalmazásokkal Konferencia

Helyszín: Parajd, Urbán Andor Református Konferenciaközpont, Zsögöd utca 553.

Időpont: 2018. november 16–18.

Szervező, tudósító: Darvay Zsolt

A már hagyományos konferencia idén Parajdon került megrendezésre. A 44 résztvevő két szekcióban (Didaktika és matematikatörténet, Matematika és informatika) összesen 27 előadást hallgathatott meg. Ezen kívül A tananyag problémaközpontú feldolgozása. Egy tanítási kísérlet első tapasztalataicímmel plenáris előadáson vehettek részt az érdeklődők. A későbbiekben a résztvevők kerekasztal beszélgetésen vitathatták meg a matematika oktatásának aktuális kérdéseit. A rendezvényen sor került a Farkas Gyula-emlékérem átadására is. Az idei díjazottaknak: Gaskó Gabriella (Nagykároly), Biró G. Albert (Székelyudvarhely) és Stan Ágota (Marosvásárhely). A Farkas Gyula-emlékérem a romániai magyar nyelvű matematikai és informatikai ismeretek terjesztésében és a tehetséggondozásban kiemelkedő eredményt elért tanárok tevékenységének elismerése, és minden évben a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvényen kerül kiosztásra.

Vasárnap lehetőség nyílt a szórakozásra. Ki-ki tetszés szerint ellátogathatott a parajdi sóbányához és sószorosthoz, vagy megtekinthette az Áprily Lajos-emlékházat

A konferenciáról készült fotók a Matlap Facebook oldalán tekinthetők meg: https://www.facebook.com/photo.php?fbid=2329473577280918&set=pcb.2329478463947096&type=3&theater

 

VII. Agrártudományi Szakosztály

XIV. Agrártudományi konferencia. Tudomány és technológia

Helyszín: Sapientia EMTE, Marosvásárhelyi Kar, Főépület, 114-es terem, Koronka 1/C

Időpont: 2018. november 17., 09.00 óra

Tudósító: Nyárádi Imre-István

2018. november 17-én az Erdélyi Múzeum Egyesület Agrártudományi Szakosztálya, a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Kar, Kertészmérnöki Tanszékének társzervezésével megrendezte a Határtalan tudomány témájú Magyar Tudomány Napja Erdélyben 17. fórumához kapcsolódó XIV. szakmai konferenciáját. Az esemény helyszíne a Sapientia EMTE Marosvásárhelyi Karának főépülete volt.

A rendezvény céljai között szerepelt a magyar szaknyelv ápolása és művelése mellett egy olyan szakmai fórum biztosítása, amelyben a magyar ajkú hazai és külföldi szakemberek, egyetemi hallgatók és doktoranduszok megbeszélhették a szakma aktuális kérdéseit, rávilágíthattak a jövőbeni kihívásokra, és javaslatokat fogalmazhattak meg ezek megelőzésére, megoldására.

A tervezett programnak megfelelően a tudományos ülésszak ideje alatt, a tág értelemben vett agrártudományhoz kapcsolódó, tizenegy előadás került bemutatásra, amelyeket a heterogén összetételű résztvevők érdeklődéssel követtek.

Az 52 regisztrált résztvevő között egyetemi hallgatókat és oktatókat, üzemi termesztésben tevékenykedő aktív szakembereket, a bölcsesség korát élő szaktekintélyeket, illetve laikus érdeklődőket lehetett fellelni.

Sajtóvisszhang a marosvásárhelyi Népújságban:

https://www.e-nepujsag.ro/articles/agrartudomanyi-konferencia

AZ EME fiókegyesületeinek rendezvényei

 

Csíkszeredai fiókegyesület

Megemlékező tudományos konferencia az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc 170. évfordulójára

Helyszín: Sapientia EMTE, Csíkszereda, Szabadság tér 1. sz., 12-es terem

Időpont: 2018. november 9., 10.00 óra

Az EME csíkszeredai fiókegyesülete 2018. november 9-én szervezte az 1848 és 1918 Magyarország, Erdély és Székelyföld történetében című konferenciáját.

A megnyitóbeszédek után kilenc előadás hangzott el, amelyek a forradalom helyi, regionális eseményeinek bemutatására fókuszáltak.

Az eseményen a szakma jeles képviselői mellett számos érdeklődő is részt vett. A szakmai tanácskozást kirándulás követte Nyerges-tetőre.

Sajtóvisszhang a Hargita Népe csíkszeredai folyóiratban:

https://hargitanepe.eu/rangos-tudomanyos-konferenciak/

https://hargitanepe.eu/romantikus-tematikabol-hus-ver-eloadasok/

 

Gyergyószentmiklósi fiókegyesület

1848, 1918 Székelyföld, Erdély és Magyarország történetében

Helyszín: Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár

Időpont: 2018. október 24–25, 10.00 óra

A konferencia munkálatai során a hadtörténészek, történészek előadásaikban legújabb kutatásaik eredményeit mutatták be Gyergyószentmiklóson. A konferencián részt vevő tudósok érzékeltették az 1848–1849-es évi forradalom és szabadságharc magyarországi, erdélyi és székelyföldi történéseit, a dualizmus történetének egyes mozzanatait és az 1918-as esztendő katonai és politikai eseményeit, illetve a magyarságra nézve katasztrofális következményeit.

Az előadások érintették a csíksomlyói népgyűlés lefolyását, az 1848 őszi székelyföldi eseményeket, a Küküllő vármegyei nemzetőrség létrejöttét, Petőfi Sándor szibériai száműzetését, a gyergyói forradalmi eseményeket, illetve Csík-, Gyergyó-, és Kászonszék pacifikálását.

A következő előadások a dualizmus korára vonatkoztak, ezen belül a tematika érintette a székelyföldi ipari befektetéseket, de Erzsébet királynő (Sziszi) székelyföldi emlékhelyeit is.

A konferencia harmadik részét az 1918–1919-es évi események jelképezték. Előadás hangzott el a Ferenc József Tudományegyetem helyzetéről az első világháború idején, Ajtai János tartalékos zászlós naplójáról, illetve az 1918–1919-es évi gyergyószentmiklósi eseményekről.

Az előadások kiértékelése után, tanulmányi kirándulásra került sor a Gyímesek vidékére, az ezer éves határhoz.

Sajtóhír:

http://kisujsag.ro/nemzetkozi-tortenesz-konferencia-gyergyoszentmikloson-3/?fbclid=IwAR2UtpsTPa6k2fZlZSgtWwVmYFdIXSlq5wiVlzf8xD5jo4CVLqsAIlmicns

https://hargitanepe.eu/1848-es-1918-esemenyeirol-tartanak-eloadasokat/?fbclid=IwAR2zQVtdcMy82i3Oo_vluVvjyBy971ecGOcuAMHxPdN-OTMY_Kejjl5b8U0

 

Sepsiszentgyörgyi fiókegyesület

Határtalan tudomány. Tudomány határok nélkül

Helyszín: Sapientia EMTE, Sepsiszentgyörgy, Csíki utca 50. szám

Időpont: 2018. november 8., 11.00 óra

Tudósító: Dr. Bíró Boróka Júlia

Az Erdélyi Múzeum Egyesület Sepsiszentgyörgyi Fiókegyesülete a Magyar Tudomány Napja Erdélyben rendezvénysorozat keretén belül 2018. november 8-án, csütörtökön 11 órai kezdettel konferenciát szervezett, melynek a Sapientia EMTE sepsiszentgyörgyi oktatási központja adott otthont.

Az előadók közül a sepsiszentgyörgyi származású, Kolozsváron élő, Vizi Ildikó Klára személyesen nem tudott részt venni a fórumon, de dolgozata bemutatásra került a konferencián. Ebben a nyugalmazott kolozsvári egyetemi oktató a magyarbarát francia író és történész, dr. Bernard Le Calloc’h életéről és magyar vonatkozású műveiről értekezett.

Az Erdélyi Címer- és Zászlótudományi Egyesület elnöke, a Nemzetközi Címertani Akadémia levelező tagja, dr. Szekeres Attila István előadásában a székelyföldi közigazgatási címerek módosítását taglalta Erdélynek Romániával való egyesülését követően.

Simon Levente, az ELTE és a BBTE fiatal matematikus doktorandusza az apollóniai körpakolás hálózatelméleti kontextusáról beszélt, ugyanakkor a hálózatelmélet alkalmazásairól is szót ejtett, a tudományos publikáció osztályozásától az orvosi elemzések segítéséig.

Sajtóvisszhang:

https://www.hirmondo.ro/kovaszna-megye/a-hatartalan-tudomanyrol-szolt-a-nap/?fbclid=IwAR2ynDQELcE1s06fh1HlLuvbCV1Z5FvFYYoj5B5aBd5-0xcNgcqkGjsdPIU

 

https://www.3szek.ro/load/cikk/118106/tudomany-hatarok-nelkul-eme-konferencia-sepsiszentgyorgyon?fbclid=IwAR2Hua38_wbE3hLa_1B0xB7nmWq-fogLAcRGk4iViAR_AyNVhNLWQpbMze0

 

Összegezve valamennyi rendezvény nagy sikernek örvendett, az előadásokat szakmai beszélgetések követték. Akinek nem sikerül eljutnia rendezvényeinkre, kiadványainkból is tájékozódhat az egyes szakterületeken elhangzott előadásokról. Az évi rendszerességgel megjelenő Certamen sorozatban a nyelv-, irodalom-, néprajztudomány, történelem és zenetörténeti szekció előadásait, valamint a Műszaki Tudományos Közlemények sorozatban a reál tudományok szakterületén elhangzott előadások írott változatát olvashatják. A természettudományi előadások közlésre javasolt tanulmányai pedig a Múzeumi Füzetek – Acta Scientiarium Transylvanica folyóiratban lesznek terjesztve.

Természetesen mindegyik fórum fontos eleme volt a sorozatrendezvénynek, jellemzői voltak a szakmaiság, a korszerű tudományos eredmények bemutatása, megvitatása, a tudomány értékeinek terjesztése s mindemellett a tudományos közösség építése.

Médiapartnereink: a kolozsvári RTV, a kolozsvári rádió és Szabadság napilap, melyek folyamatosan népszerűsítik, s teszik közé a rendezvényeken készített interjúkat.

A rendezvényünket a Magyar Tudományos Akadémia, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Nemzeti Kulturális Alap, a Communitas Alapítvány és a Kolozs Megyei Tanács támogatták, melyet ezúton is megköszönünk, hiszen hozzájárultak a rendezvény sikeres lebonyolításához, megvalósításához.

Külön köszönetünket fejezzük ki a társintézmények szíves közreműködéséért, kiemelve a Babeș-Bolyai Tudományegyetemet és a Sapientia Erdély Magyar Tudományegyetemet.