Bemutatták az EMKE kitüntettjeit

Antal Erika Kiemelt cikk

Bemutatták az EMKE marosszéki kitüntettjeit

Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébános, költő, Fekete Pál szobrász és egyben székelyvéckei polgármester, Veress Kálmán táncoktató részesült elismerésben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) által az erdélyi közművelődés napja tiszteletére szervezett ünnepi rendezvényen.

„Nem minden nap adatik meg, hogy köszönetet mondjunk azoknak az embereknek, akik időt, energiát áldozva a közjóért tevékenykednek, akik eddigi életművükkel a közösséget szolgálták” – fogalmazott Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei elnöke, rámutatva, hogy milyen gazdag a szókincsünk az elmarasztalásra, míg a hálát azzal az egy szóval tudjuk kifejezni, hogy „köszönöm”.

Április 12. nyolc éve az erdélyi közművelődés napja, ugyanis 1885-ben Kolozsváron ezen a napon alakult meg az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, amely az Erdélyi Múzeum Egyesületet követően a második legrégebbi civil szervezet Erdélyben – ismertette a nap jelentőségét Ábrám Zoltán, az EMKE országos alelnöke. Kilyén Ilka elmondta, hosszú volt a lista, amelyet az EMKE Maros megyei szervezete díjazásra az országos egyesület vezetősége elé terjesztett, ugyanis aktív művelődési élet folyik Marosvásárhelyen és Maros megyében, és jelentős azok száma, akik szervezői tevékenységükkel, a közművelődés érdekében tett fáradozásaikkal, eredményeikkel megérdemlik az elismerést.

Baricz Lajos marosszentgyörgyi plébánost laudációját Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere mondta el. Kifejtette, 26 éve ismeri a pap-költőt, és felsorolta azokat az érdemeit, amiért szeretik, elismerik, tisztelik a községbeliek, római katolikusok, reformátusok, unitáriusok egyaránt, de még az ortodoxok is. Olyan közösségépítő, értékteremtő tevékenységet folytat, amelyre még nem volt példa. A szentgyörgyi plébánián nincs is olyan hét, hogy ne legyen valamilyen művelődési esemény. Baricz Lajos erre azt válaszolta, hogy „dolgunk ebben a világban jónak lenni, és jót cselekedni”.

A következő kitüntetettet, Fekete Pált, Székelyvécke polgármesterét Ábrám Noémi méltatta, felsorolva mindazt, amit az elöljáró tett közösségéért. A korábban a marosvásárhelyi állatkert karbantartójaként dolgozó Fekete Pál 36 évesen kezdett el szobrászkodni, majd szülőfalujának régi, pusztulásra ítélt házait felújítani. A falu polgármesterének választotta 2008-ban, azóta rendezte a falu arculatát, székelykaput állított a bejáratnál, kilátót építtetett a falu fölé, falumúzeumot alapított, megépítette a kálváriát, úgy, hogy a tizennégy stáció tizennégy megmentett bejárati kiskapu, majd egy kápolnával „koronázta” meg az egészet.

Veress Kálmán néptáncoktató több mint ötven néptánccsoport megalapítója, a 25 éve működő Vándorcsizma néptáncfesztivál megálmodója, és létrehozója. Ötletekkel teli, lendületes és fáradhatatlan oktató ma is – hangzott el Ambrus Emese méltatásában.

Az EMKE-rendezvényen fellépett a marosszentgyörgyi Szent Cecília együttes, valamint a Fagyöngy citeraegyüttes.

Antal Erika, szekelyhon.ro, 2016. április 13.