Belvárosban a Forgatag

Marosvásárhely Hírek

Belvárosban a Forgatag

Lassan célegyenesbe fordul a IV. Marosvásárhelyi Forgatag, melyre augusztus 24-28. között kerül sor, ez évben is a Marosvásárhelyért Egyesület szervezésében. Négy éve sem volt véletlen a dátumválasztás, 1482. augusztus 28-án Mátyás király kiváltságlevelével nyert vásárjogot Marosvásárhely. Az idei Forgatag tematikáiról, újdonságairól Bögözi Attila kérdezte Portik Vilmos főszervezőt.

Többször elhangzott: a Vásárhelyi Forgatag szervezőinek föltett szándéka, hogy a rendezvény a városalakító magyar közösség ünnepnapjaivá váljon. Ezt évről-évre változatosabb, tartalmasabb programkínálattal próbáljuk elérni. Az, hogy immár negyedik alkalommal szervezzük Marosvásárhelyen a Forgatagot, úgy gondolom, mindannyiunk, szervezők és résztvevők, közös sikere. Úgy érzékelem, lélekben egyre többen vannak velünk, akik ennek a rendezvénynek a folytatását és a sikerét szeretnék. És nemcsak szeretnék, hanem részvételükkel jeleznek vissza, hogy a kezdetek nagyszámú kétkedője, a pálya széléről bekiabálók gáncsoskodása ellenére, a Forgatag mára már fogalommá vált, és önálló életre kelt. Elfogadottsága számszerűségében is bizonyítja – az első évben 35 ezren vettek részt a különböző rendezvényeken, tavaly ez a szám már több mint tízezerrel volt nagyobb – a vásárhelyi magyarság egyre inkább magáénak érzi a Forgatagot. Az idei fő tematikája a Bethlen Gábor által a városnak adományozott szabad királyi városi rang, a 400. évfordulón. Ennek szellemében igyekeztünk összeállítani a programpontokat, hogy minél többet vissza tudjunk adni a korabeli hangulatból.

Bár sokat változott a városvezetés hozzáállása a Forgataghoz, mégis lekerült a legutóbbi tanácsülés napirendjéről az a költségvetés-kiegészítésről szóló határozattervezet, amely többek közt előírja, hogy az önkormányzat 150 000 lejjel támogatja az augusztus végén zajló Vásárhelyi Forgatagot. Egyik kis párt, a Szabad Emberek Pártja (POL) egyenesen megalázónak tartja, hogy a városháza a Forgatag számára csak 150 ezer lejt tud biztosítani, ehhez képest egy ismeretlen, programmal és tervvel nem rendelkező ifjúsági rendezvényre 450 000 lejt akar megszavaztatni.

Először is cáfolom azokat a híreszteléseket, melyek szerint, ha a helyi tanács nem szavazza meg a Forgatagnak kért támogatást, a rendezvény elmarad. Ilyenről szó sincs. Egyébként mi minden évben kértük a város anyagi hozzájárulását a rendezvényhez, amit a Florea-féle városvezetés rendszeresen elutasított. Idén programbővítésre kértük a támogatást, olyan új rendezvényeket szándékozunk bevonni a Forgatag kínálatába, amely a vegyes családokat célozza, és nyit a román közösség felé. A következő tanácsülés épp a Forgatag időpontjában esedékes, így legfeljebb rendkívüli ülésen dönthet a tanács a költségvetés-kiegészítésről. Ha a támogatást nem kapjuk meg, akkor ezek nélkül a rendezvények nélkül zajlik az idei Forgatag. De ha már számokról is szó esett, el kell mondanom, hogy a rendezvény tervezett költségvetése 70 ezer euró, ennek csaknem fele már július végén rendelkezésünkre állt. Ebben nagy érdemük van a vásárhelyi vállalkozóknak, akik partnerként karolták fel az ügyet, de azt is elégedetten tapasztaljuk, hogy más megyékből is vannak támogatók, elsősorban a vállalkozói szférából.
Akkor pedig miért kell aprópénzért könyörögni a városvezetésnél?

Nem, szó sincs könyörgésről! Mi elsősorban egy korrekt partnerséget akarunk a marosvásárhelyi polgármesteri hivatallal, olyat, amilyen a kolozsvári, a nagyváradi, vagy a szatmárnémeti hasonló jellegű rendezvények esetében már működik. Ez a partnerség kiszámíthatóságot és biztonságot jelentene, s elsősorban a városi helyszínek biztosítását tenné lehetővé. Ez megtörténhet a pénzösszeg odaítélésétől függetlenül, ezért helyszín tekintetében folyamatosan tárgyalunk az önkormányzattal, mert mint minden évben, idén is az a cél, hogy megpróbáljuk még inkább birtokba venni a marosvásárhelyi köztereket, még közelebb hozni a Vásárhelyi Forgatagot az emberekhez, hiszen a város perifériáján megszervezett fesztiválok híre még mindig sokakhoz nem jut el.

Kezdetben a Forgatag úgymond kényszermegoldásként kiszorult Marosszentgyörgyre, tavaly szintén a Maros-parton, de már Marosvásárhely területén kapott helyet. Pozitív példaként a Kolozsvári Magyar Napokat említhetem, amely a kincses város központjában zajlik. Nos, mint legfrissebb hírt tudom közölni az Erdélyi Riport olvasóival, hogy augusztus 4-én reggel – jóformán az utolsó pillanatban – végre sikerült olyan megállapodást aláírni a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatallal, amelynek értelmében az idei Vásárhelyi Forgatag végre bent, a vásárhelyiek által Ligetként ismert városi parkban, illetve a Liget szomszédságában a sportcsarnok előtti parkolóban zajlik majd, ami helyszínek tekintetében hosszútávon is tervezhetőséget jelent a rendezvénynek.

Tavaly már négy rendezvény is zsúfolásig megtöltötte a Kultúrpalota nagytermét, gondolom, idén sem marad ki a „cifra palota” a helyszínek közül.

Augusztus 24-én a magyar szecesszió egyik gyöngyszemének számító Kultúrpalota nagytermében, a már megszokott gálaműsorral startol a IV. Vásárhelyi Forgatag. Ennek fő előadója Tompos Kátya lesz, Keresztül Európáncímű produkciójával. Bár a Forgatag nem egy zenei fesztivál, igyekeztünk olyan zenekarokat meghívni, amelyek a teljes magyar lakosságot kicsalogatják a Forgatag helyszíneire. Így csütörtökön a Republic, pénteken a Hooligans, szombaton a Zenevonat produkcióban LGT sztárok, vasárnap pedig a Bikini együttes fog koncertezni a nagyszínpadon. Idén is van díszvendég városa a Vásárhelyi Forgatagnak, ezt a szerepet ezúttal Kecskemét tölti be, ahonnan egy 80 fős küldöttség érkezik, hogy bemutassa a testvérváros értékeit, turisztikai, gasztronómiai kínálatát. Többek közt bemutatkozik a Kecskeméti Egyetem, de lesz kistérségi termékek bemutatója, népviseleti felvonulás, néptáncbemutatók, utcaszínházi bábelőadás, hangszerbemutató, és bemutatkozik a kecskeméti Nemzetközi Kerámia Stúdió is. A kecskemétiek a gyerekek számára is érdekes programokat készítenek elő. Ugyanakkor a marosvásárhelyi intézmények is bekapcsolódnak e programba, például a Maros Megyei Múzeum a két város leghíresebb polgármesterének, Bernády Györgynek és Kaba Eleknek a munkásságát párhuzamos kiállításon mutatja be.

Úgy tudom, idén rangos fővédnöke is van a Forgatagnak.

A Vásárhelyi Forgatag fővédnöke az idéntől dr. Kövér László, a magyar Országgyűlés elnöke lesz, ami jelzi a Vásárhelyi Forgatag rangját és a fesztivál elismerését is a magyar kormányzat részéről. Külön öröm, hogy jelen lesz a megnyitó ünnepségünkön. Mivel a 2016-os év Márton Áron emlékév, a nemzetpolitikai államtitkárság jóvoltából lesz egy Márton Áron-kiállítás, amely a püspök életének főbb állomásait mutatja be. Ugyancsak az emlékév apropóján nagyobb hangsúlyt kapnak a programban a keresztény egyesületek.

Tavaly nagy sikernek örvendtek az úgynevezett „udvaros” rendezvények, mint a Borudvar meg a Palotaudvar. Idén lehet-e számítani ezek folytatására?

Nemcsak, hogy lesz folytatás, hanem a Borudvar idén új helyszínre is költözik. A Református Egyház Forradalom utcai épületegyüttesének udvarán több erdélyi, magyarországi pincészet lesz jelen, borkóstolókkal és mindennel, ami a bor fogyasztásához kötődik. Ennek szervezője Dr. Vass Levente, a Studium-Prospero Alapítvány elnöke. A Palotaudvar a tavalyihoz hasonlóan, különleges helyszínével, sok potenciált hordoz magában. Szombaton és vasárnap a Kultúrpalota előtti utcát lezárják, az itt felállított kisszínpadon elsősorban a testvérvárosi programok kapnak helyet. Fontos célkitűzésünk, hogy a civil szervezetek programja színesebb legyen, illetve megpróbáljuk a helyi látványosságokat interaktívabban bemutatni. Ennek a törekvésnek részeként teret kapnak majd olyan helyi zenekarok, mint Ördög Miklós és zenekara, Szabó Előd és a Titán, a Polifon, a Bekecs Táncegyüttes, de a Marosvásárhelyről elszármazott Grossmann Péter Németországban élő művész jóvoltából tervezünk zongorahangversenyt is. Mint minden évben, ez alkalommal is gazdag színházi program színesíti a forgatagi napokat, melyek elmaradhatatlan része immár a Marosvásárhelyiek Világtalálkozója.

Eddig is fontos részét képezte a rendezvénynek a Családi Forgatag, azzal a szándékkal, hogy ne legyen olyan korcsoport, amely nem talál a maga számára tevékenységet. Mivel gazdagítja az összképet az idei Családi Forgatag?

Az új helyszín a Családi Forgatagnak is előnyére válik. Idén igyekszünk a tinédzsereket is megszólítani. Míg az előző években a kamaszok számára kevés vonzó program volt a Forgatagon, ezt a hiányt pótlandó, a tizenévesek ízlésének megfelelően olyan tevékenységeket szervezünk, melyek kevésbé statikusak, inkább interaktívak, így várhatóan felkeltik a 13-18 éves korosztály érdeklődését. Borítékolni lehet azt, hogy ebben az évben is nagy érdeklődésre számíthat a „Játssz a figurával” elnevezésű erdélyi legényes-, és verbunkverseny. Erre augusztus 15-ig bárki jelentkezhet, aki szereti a néptáncot, abból is főként a legényest. A verseny két részből áll, az első rész egy kötelező tánc bemutatása Székely János (Marossárpatak) verbunkjából, amihez a filmrészletet nevezéskor kapja meg a jelentkező. Második rész, a szabadtánc maximum két percben, a jelentkezőknek meg kell nevezniük a szabadon választott táncuk adatközlőjét is. Családi programnak ígérkezik még a Forgatag gasztronómiai része is. A már hagyományos Bűvös Bogrács csapatos főzőverseny mellett, idén első alkalommal lesz Erdélyi Pálinka és Párlatverseny, az Erdélyi Pálinka Lovagrenddel közösen. Sokat ígér továbbá Baja testvérváros gasztronómiai bemutatója, a Modern Nosztalgia című kóstolókkal egybekötött előadás, az Elfeledett különlegességeinkbemutató, de lesz ökörsütés, kolbászos lebbencs meg székelykáposzta kóstolás, mindez virslievő-versennyel „zaftosan körüldúcolva.”

Forrás: erdelyiriport.ro