Békeláng Vajdaságban

Bácsfeketehegy Vezércikk

A Vajdasági Magyar Cserkészszövetség betlehemi békeláng átadó ünnepsége

Bácsfeketehegyen tartotta meg, december 19-én központi betlehemi békeláng átadó ünnepségét a Vajdasági Magyar Cserkészszövetség. Az ünnepségen ökumenikus istentisztelet keretében vehették át a Betlehemből, Bécsen keresztül, érkező békelángot a vajdasági cserkészcsapatok vezetői.

A vajdasági magyar cserkészek ez évben is elzarándokoltak Bécsbe, hogy elhozzák a betlehemi békelángot, mellyel immár több mint harminc éve hirdetik a világ cserkészei a Jézus által földre szálló békét.

Az ünnepségen megjelent dr. Szegedi Piroska, Magyarország szabadkai főkonzulátusának konzulja, Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke, Sárközi István, a Magyar Nemzeti Tanács kulturális bizottságának elnöke, Kerekes Zoltán, Kishegyes község alpolgármestere illetve Bojtos Béla, a helyi közösség tanácsának elnöke. Az egybegyűlteket házigazdaként Orosz Attila lelkipásztor, majd a VMCSSZ elnöke, Gabona Ferenc üdvözölte. Ezt követően a betlehemi békeláng történetét ismertették, majd Mitru Barbara és Szabó Nóra Petőfi ösztöndíjasok adtak elő csókai népdalokat.

Az ünnepség áhítattal folytatódott, melyet a helyi kántornő orgonajátéka tett még meghittebbé. Az áhítatot vezető dr. Orcsik Károly atya és Orosz Attila lelkipásztor bátorította az egybegyűlteket, hogy keressék Isten világosságát és igyekezzenek fényt vinni mások életébe a legsötétebb időkben is.

Végül a cserkészcsapatok vezetői átvették a békelángot, hogy saját településeiken is eljuttathassák mindenkihez. A gyülekezet jóvoltából az ünnepség végén szeretetvendégségre került sor.

Forrás: Délvidéki Civil Portál