Befejeződött a 46. MIRK

Muzslya Hírek

Muzslyán ünnepi műsorral és a díjak kiosztásával befejeződött a 46. MIRK, a kézimunkázók és gyűjtők nemzetközi kiállítása. A zárónapon elhangzott, ez volt az utóbbi évek egyik legtömegesebb ilyen rendezvénye.

Muzslyán befejeződött az idei MIRK, a kézimunkázók és gyűjtők legrangosabb találkozója. Az ötnapos rendezvényt a Szervó Mihály Általános Iskolában tartották, a díjkiosztó pedig a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület székházában volt. A házigazdákat is díjazták. Palatinus Aranka, elnök, Nők Klubja, Muzslya: „Törekedtünk több kiállítót toborozni, és hogy több munkát, alkotást lássanak a Muzslyára látogatók. Mi is már 1977 óta rendszeres résztvevői vagyunk a MIRK-nek, most ötödik alkalommal házigazdák. Ha más helységekbe, városokba megyünk kiállítani, nem tudjuk az értékes munkákat, tárgyakat magunkkal vinni és itt helyben be tudtuk mutatni.”

A csókaiak 23 éve állandó résztvevői a MIRK-nek. Velük érkeznek a környező falvak magyar, szerb és szlovák nemzetiségű képviselői is. Márki Ilonka, szervező, Nők Egyesülete, Csóka: „Volt, amikor 120-an jöttünk, de most csak hetvenen tudtunk eljönni. De ez is nagyon szép. Nagyon örülnek az asszonyok, mert egész télen készülnek rá a kézimunkákkal, hogy valahová el tudják vinni, hogy megmutassák az ő egész téli munkájuk eredményét.”

Az idei MIRK az utóbbi évek legtömegesebb rendezvénye volt, 1723 kiállítóval és több mint hatezer kiállítási darabbal. Telečki Elvira, elnök, MIRK: „Ötvennégy egyesület vett részt, többségben Vajdaságból, de Szerbiából és külföldről is voltak egyesületek.”

Még nem döntötték el, hol lesz a 47. MIRK. Két helyszín: Belgrád vagy Bácsgyulafalva közül választ majd az egyesület elnöksége.

 

Forrás: PannonRTV