Az USA Mária kegyhelye

Szabadka Hírek

Nagy érdeklődést kiváltó, különleges előadást tartott a Keresztény Értelmiségi Kör Szabadkai Helyi Csoportja. Deák Magdaléna, nyugalmazott tanár, a KÉK oszlopos tagja, Az Amerikai Egyesült Államok Mária kegyhelye címmel tartott élménybeszámolót május 18-án a Katolikus Körben.
A washingtoni érsekséghez tartozó Szeplőtelen Fogantatás-bazilika a legnagyobb katolikus templom az Egyesült Államokban és egész Észak-Amerikában, valamint egyike a világ tíz legnagyobb templomának. A kegyhely alapkövét 1920-ban helyezték el, majd 1959-ben nyerte el végleges formáját és ekkor szentelték föl. Az előadó elmondta, hogy székesegyházat meglátogatta többek között Szent II. János Pál pápa, XVI. Benedek, valamint Teréz anya. A nemzeti kegyhelyet II. János Pál pápa emelte 1990-ben basilica minor rangra. XVI. Benedek tisztelete jeléül egy aranyrózsát (aranyból készült, illatszerekkel megtöltött rózsa, pápai kitüntetés) helyezett el a székesegyházban 2008-as látogatásakor. A bizánci, illetve román stílust idéző épületkomplexumban több mint hetven kápolna és oratórium található, melyek az ország katolikus közösségét alkotó népeket és kultúrákat képviselik; emellett a létesítmény otthont ad a világ legnagyobb kortárs egyházművészeti gyűjteményének.
Az isteni gondviselésnek tulajdonította az előadó a tényt, hogy éppen szeptember 8-án látogatott el az amerikai Nemzeti Bazilikába, illetve, hogy most májusban Mária hónapjában számolhat be ottani élményeiről és mutathatta meg a szabadkai érdeklődőknek a számtalan csodálatos fotográfiát, amelyeket személyesen készített tavalyi látogatásakor Washingtonban. A hallgatóság, a 2015. augusztusában Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke által felszentelt magyar kápolnáról tudhatott meg legtöbbet. A kápolna központjában az oltár, valamint a Magyarok Nagyasszonyának mozaikja áll, akit Szent Imre, Szent Gellért, Szent László, Szent Erzsébet, Boldog Gizella és Szent Margit vesz körül. A mozaik felett a következő magyar mondat olvasható: „Magyarok Nagyasszonya, könyörögj érettünk!” Az oltár tardosi márványból készült a budapesti Szent István-bazilika oltárának mintájára. A kápolnába lépve jobb oldalt ereklyetartót találunk, melyben Szent István király ereklyéje található. Az ereklyétől balra egy márvány reliefen Szent Istvánt láthatjuk, amint felajánlja a koronát Szűz Máriának. Az északi fal reliefje Szent István megkeresztelését, valamint 1000 karácsonyán történt királlyá koronázását ábrázolja. A kápolna kijárata felett Magyarország angyalos címere látható. Két oldalt a Boldogasszony-himnusz sorait vésték fel magyar és angol nyelven. A Magyarok Nagyasszonya-mozaik az olaszországi Spilimbergóban készült, a reliefek szintén Olaszországból származnak, carrarai márványból készültek. Magyarországi márványt és más köveket használtak a falakhoz, a padlóhoz és az oltárhoz. Erdő Péter a kápolna megáldásakor elmondta: „A Szeplőtelenül Fogantatott Szűzanya bazilikájában, a Magyarok Nagyasszonya kápolnájában gondoljunk arra, hogy a Szűzanya minden nép édesanyja, de nekünk különösen is Nagyasszonyunk és Patrónánk… Adja Isten, hogy ez a kápolna erősítse közöttünk a hit és a szeretet közösségét.”

Deák Magdaléna erről a tipikusan amerikai nemzeti bazilikáról elmondta még, hogy számos nemzeti kápolna képviseli azokat a népeket és közösségeket, akiknek a hite és tanúságtétele hozzájárult az amerikai katolicizmus építéséhez. Mert egy a hite minden katolikusnak az egész világon, de sokféle a nyelvük, a hagyományuk, a közösségi életük, az Egyház pedig mindenkihez úgy akar szólni, ahogyan az legközelebb áll a szívéhez. És sokszor nagyon vágynak az Amerikában élők anyanyelvük szavára, nemzeti közösségükre, ehhez hasonló érzésekkel távozott ő maga, az előadó is a kegyhelyről. Ezen a szép helyen bebizonyosodott – emelte ki Dák Magdolna -, kápolnát építeni egy közösség, sőt talán egy egész társadalom hitét fejezi ki, valamint jele annak, hogy a közösség áldozatot is tud hozni Isten tiszteletére és a saját lelke javára.

 

deak m04 deak m03 deak m02 deak m01